Július 16-án, szombaton egész napos, muzsikával átszőtt programmal várják a kismartoni Esterházy-kastélyba az udvari szokások és a zene iránt érdeklődő családokat a Barucco Harmonie és a Wiener Singakademia élükön Heinz Ferlesch karmesterrel.
- hirdetés -

A programot tíz órakor a kastély erkélyén megszólaló fanfárok indítják és invitálják a kicsiket a kezdődő gyerekprogramokra, ahol indításként rövid koncerten vehetnek részt, majd különböző hangszereket próbálhatnak kis és az udvari szokásokkal és etikettel ismerkedhetnek, végül pedig a kastélyparkban piknikkel és játékkal zárják a délelőttöt (a program délutánra is foglalható).
A szülők programja 11 órakor Haydn D-dúr, „A reggel” melléknevet viselő szimfóniájával indul, és a C-dúr, „A dél” szimfóniájával – melyeket a mester 1761-ben készített el, abban az évben, amikor az Esterházyak szolgálatába állt – zárul. A két Haydn darab között, a Barucco Zenekar előadásában Andreas Helm szólista közreműködésével Johann Christian Bach, 2. (F-dúr) versenyműve oboára és vonósokra csendül fel.
A délelőtti és délutáni program szünetében a kastéllyal szemben található Galántha Hotel Paulgarten étterme menüvariációkat és frissítőket kínál. A koncertprogram délután fél négykor a vándorkoncerttel folytatódik a kastély tereiben.
A koncert első állomása a kastélykápolna, itt Gregor Joseph Werner Új és nagyon különleges zenés és hangszeres naptárának (zenedarabok gyűjteménye két hegedűre és basszus csembalóra, az év 12 hónapjára felosztva, bizarr és szokatlan találmányokkal tűzdelve) Luglio tételét szólaltatja meg Roswitha Dokalik és Monika Toth hegedűn, Kaspar Singer csellón és Anne Marie Dragosits csemballón. A hallgatóság ezután tovább sétál a borospincébe, ahol a Wiener Singerakademie kamarakórusa Heinz Ferlesch-sel az élén bor mellett borénekeket ad elő. Ezután a séta a kastély klasszicista portikuszához vezet, ahol Andreas Helm (fúvóshangszerek) Lucia Froihofer (hegedű) és Albin Paulus (duda és szájdoromb) a Haydn-korszak popmuzsikájával ismertetik meg a közönséget.

Barucco Harmonie – fotó: Theresa Pewal
Az Empire-teremben, a volt étkezőben, kamarakoncert következik Ernst Schlader (klarinét), Nina Pohn (hegedű), Lucas Schurig (brácsa), Peter Trefflinger (cselló) közreműködésével.
A nap végét stílusosan a Haydn Teremben Joseph Haydn G-dúr, „Az este” melléknevet viselő szimfóniájával, valamint a Fényes Miklós tiszteletére írt Te deummal zárják.
A teljes koncertprogramra megvásárolt jegyárnál a délutáni vándorkoncertre 50%-os kedvezményt adunk. A gyerekek és a 27 év alatti fiatalok számára egységes, 15 eurós áron válthatók belépők.