Shakespeare híres színműve, a Julius Caesar is versenyez az eSzínház Fesztiválon  

Szerző:
- 2023. szeptember 20.
Székesfehérvári Vörösmarty Színház: Julius Caesar
Székesfehérvári Vörösmarty Színház: Julius Caesar – fotó: Mándi Emese

Szeptember 22. és október 1. között harmadjára rendezik meg hazánk egyetlen online színházi seregszemléjét, az eSzínház Fesztivált, amely során 13 színházi előadás lesz elérhető az eszinhaz.hu-n. Cikksorozatunkban bemutatkoznak az előadások, amelyeket 9 napon át egyedi jeggyel vagy bérlettel is megnézhetnek az érdeklődök.

- hirdetés -

Egy rég elfeledett Róma. Ami akár ma is lehet. Ami itt is lehet. Ami bárhol lehet. Julius Caesart, Shakespeare klasszikusát Bagó Bertalan vitte színpadra a székesfehérvári Vörösmarty Színházban, amely online is látható lesz az eSzínház Fesztiválon. A főbb szerepekben Gáspár Sándor, Sághy Tamás, Sarádi Zsolt, Krisztik Csaba és Imre Krisztián.

A rendező, Bagó Bertalan, így nyilatkozik az darabról:

„William Shakespeare úgy írta meg ezt a darabot, hogy teljesen kortárs volt. Annyira közel hozta a saját világához a darab problematikáját, hogy kortárssá tette. Én nem teszek mást, mint hogy ugyanúgy kortárssá teszem. Nem direkt asszociálva, hanem használva azt az asszociációs mezőt, hogy aki nézi, jöjjön rá azokra az összefüggésekre, ami rímel a mára.”

Amikor két eszme összecsap, viszonylag egyértelműnek tűnik a döntés jó és rossz között. A kor, amelyben egy dicső győzelemmel kivívott hatalom áll szemben az erénnyel, szétzilálja az addig szilárdnak hitt alapokat. Egy népszerű figura, győztes hadvezér, Julius Caesar – ki ne ismerné? – elindul az úton, hogy császárrá, a hatalom legfőbb képviselőjévé váljon. Egy maroknyi csoport március idusán tőrt döf a hatalom szívébe, mert nem akar zsarnokságot. ‘Te is fiam’ Brutus vívódik, míg végül az ő tőre is véres lesz. Hazáját megmenti, mégis gyilkossá válik. Caesar ember maradt volna császárként? Brutus ember maradt gyilkosként?

Julius Caesar azonban minden intő jel ellenére nem óvakodott. Az őt alakító Gáspár Sándor szerint: 

„Az egyik tábor szerint nagyon képességes, ámde diktátori hajlamokkal megáldott, veszélyes ember. Mások szerint szintén képességes ember, de az ország jövője az ő császárságán keresztül tudna magasságokig fejlődni. Jól jellemzi Shakespeare a körülötte lévő szereplők által. Valószínűleg a politikai képességei kivételesek, viszont az, hogy ebbe a csapdába bele tudott sétálni, azt is jelenti, hogy bizonyos fokig ezek az éles látások beszűkültek, és a hübrisz, mint olyan, kevésbé teszi őt óvatossá, hiszen a maga istensége a realitások fölé nő, és ezért védtelenné válik.”

Az eSzínház Fesztiválról tematikus blogunkban található bővebb információ.

Megosztás

Ajánlott

Bejegyzések

PROMÓCIÓ

VEB 2023

Hírlevél

Magazin lelőhelyek

Kattintson a térképre!

Hírlevél

Superbrands 2022
Superbrands 2021
Superbrands 2022
Superbrands 2022
ICMA logo
Member of IMZ
A nyomtatott Papageno magazin megjelenését támogatja:
NKA logo