Mi az, hogy 1000 dolláros vonósnégyes? Írt operán kívül mást is Gluck? Muszáj lesz-e megtanulnunk németül? Ezekre a kérdésekre és sok másra is választ ad a FSZEK Zenei Gyűjtemény kottaajánlója, melyben négy zeneszerző életmű-összkiadásáról olvashatunk. Mindegyik kotta helyben tanulmányozható a Zenei Gyűjteményben.
Alapos előkészítő munka után, 2016-ban megkezdődött Bartók Béla műveinek kritikai összkiadása. 48 kötetre tervezik a sorozatot, melyből eddig nyolc jelent meg. Ezúttal a 2022-ben elkészült 29. kötetet (1–6. vonósnégyes) mutatjuk be. Olvasóbarát, hiszen nem csak angol, hanem magyar és német nyelven is megtalálható benne az összes közreadott szöveg.
Bartók a halála évében a főbb művei közé sorolta a hat vonósnégyest. Mintha megérezte volna, hogy ebben a műfajban írt kompozíciói meghatározóak lesznek a 20. században, és ciklusként fogják számon tartani őket, annak ellenére, hogy az egyes darabok meglehetősen eltérő stílusúak, és különböző körülmények között keletkeztek. A következőkben e darabokról lesz szó, az érdekességeket kiemelve.
I. vonósnégyes, Op. 7. (1908-1909)
A darabot Bartók Geyer Stefi (1888-1956) hegedűművésznő iránti viszonzatlan szerelme ihlette. (1907-ben már elkezdte komponálni a ,,Geyer Stefi-vezérmotívummal” – D-fisz-A-cisz – kezdődő 1. hegedűversenyt is.) Az I. vonósnégyes 1909 nyarán nyerte el végleges formáját, elkészülte alatt pedig Bartók stílusa sokat változott, érettebb lett. A partitúra befejezése után néhány nappal ezt írja levelében: ,,Erősen hiszem és vallom, hogy minden igaz művészet a külvilágból magunkba szedett impressziók – az »élmény«-ek hatása alatt nyilvánul meg. Aki azért fest egy tájképet, csakhogy éppen tájképet fessen, aki azért ír egy szimfóniát, csakhogy éppen szimfóniát írjon, az legjobb esetben is nem egyébb jó mesterembernél. Nem tudok másképen művészeti termékeket elképzelni, mint alkotója határtalan lelkesedésének, elkeseredésének, bánatának, dühének bosszujának, torzitó gunyjának, sarcasmus-ának megnyilatkozását. Azelőtt nem hittem, míg magamon nem tapasztaltam, hogy valakinek művei tulajdonképen életrajznál pontosabban jelölik meg életének neves eseményeit, irányító szenvedélyeit. Persze csak igazi és igaz művészről beszélünk.” Érdekesség, hogy az autográf partitúrában Kodály Zoltán jegyzetei találhatók, akivel Bartók minden bizonnyal találkozott, és javaslatára javított, húzott részeket a darabból. A kritikai összkiadás előnye, hogy többek között az ilyen kimaradt részeket is megtaláljuk benne. Jelen esetben ezeket a következő (Kritikai megjegyzések) kötetben.
II. vonósnégyes, Op.17 (1915-1917)
,,Bámulatosan gyors és biztos ítélőképességének köszönhetem akárhány művemnek végleges, az eredetinél tökéletesebb kialakulását” – írta Bartók 1921-ben barátjáról, Kodályról. Ennek a vonósnégyesnek a partitúrafogalmazványában nem voltak Kodály által írt javítások, vélhetően szóban mondta el Bartóknak instrukcióit.
III. vonósnégyes, BB 93 (1927)
,,Dedicated to the Musical Fund Society in Philadelphia” – olvashatjuk a cím fölött az utalást a philadelphiai Musical Fund Society zeneszerzői versenyére. Feltételezhető, hogy Bartókot a versenyen túl egy 1927-es baden-badeni koncert is motiválta a kamaramű megírására. Ezen a hangversenyen maga Bartók is közreműködött. Utolsó műsorszámként pedig Alban Berg Lírai szvitjének – a vonósnégyes műfaj egyik legeredetibb darabjának – bemutatóját hallhatta a Kolisch-kvartett előadásában. Végül Bartók (megosztott első hellyel) megnyerte a versenyt. A díjazás nem az eredeti meghirdetés alapján történt, de az ígért összeg felét azért megkapta a zeneszerző.
IV. vonósnégyes, BB 95 (1928)
Feleségével, Pásztory Dittával való svájci nyaralása során kezdte el tervezni a darabot Bartók. A III. vonósnégyessel ellentétben ehhez sok partitúravázlatot készített, elsősorban azért, mert a művet még ott, Svájcban kezdte el papírra vetni a megszokott budapesti dolgozószoba helyett. Persze a komponálás nagy része aztán Budapesten zajlott.
V. vonósnégyes, BB 110 (1934)
Ez az 1000 dolláros vonósnégyes. A washingtoni Kongresszusi Könyvtár pontosan ennyit ajánlott a komponálásáért. Bartók távirat formájában kapta a felkérést, melyre táviratban is válaszolt: ,,ajánlat elfogadva”. Ez volt az első olyan alkalom, amikor megrendelés ösztönözte egy vonósnégyes komponálására. A művet természetesen a lelkes szponzornak, Mrs. Elizabeth Sprague Coolidge-nak ajánlotta. A darabot a Kongresszusi Könyvtárban mutatta be a Kolisch-kvartett.
VI. vonósnégyes, BB 119 (1939)
Az előzőhöz hasonlóan ez is megrendelésre íródott. Az Új Magyar Vonósnégyes elsőhegedűse, Székely Zoltán kérte fel a zeneszerzőt, miután bemutatta a neki komponált és ajánlott 2. hegedűversenyt. Bartók ekkoriban nagyon leterhelt volt, több művel foglalkozott, és azt írta egy levelében: ,,1934 óta jóformán csak megrendelésre dolgozom!” A mű késedelmes befejezése és az egyre fokozódó háborús körülmények miatt a Hollandiában székelő Új Magyar Vonósnégyes nem tudta bemutatni a darabot. 1940-ben az Egyesült Államokban Ralph Hawkes (a Boosey & Hawkes kiadó vezetője) javasolta, hogy játsszon a Kolisch-kvartett az ősbemutatón. A nekik szóló dedikációt csak a premier után jegyezte be Bartók a kottába.
Szintén egy felkérésnek köszönhetően gondolkodott egy hetedik vonósnégyes megalkotásán, de abból csak egy tétel rövid töredéke maradt fenn. Nem kétséges, hogy a műfaj végigkísérte Bartók karrierjét, vonósnégyesei legmeghatározóbb alkotásai közé tartoznak.
A vonósnégyeseket itt meghallgathatjuk:
Mielőtt rátérnénk a további kották ajánlására, érdemes tisztázni, mi is az a kottaösszkiadás. Nem más, mint egy zeneszerző minden művének gyűjteményes közreadása. Olyan kottasorozat, melynek összeállítását gyakran több évtizedes előkészítő munka alapozza meg. A szakértők tanulmányozzák a művekhez kapcsolódó forrásokat, és nagy gondossággal, tudományos alapokra helyezve készítik el az összkiadást. Ezért feltételezhető, hogy a többi kiadással szemben ez tartalmazza a zeneszerző eredeti szándékát legjobban tükröző, leghitelesebb zenei szöveget. Rendszerint az adott művel kapcsolatos szöveges ismertető is segít a kottakép pontosabb értelmezésében. Ezt nevezik a németek Kritischer Berichtnek. A kiadók tapasztalatai szerint egy-két kötetet érdemes megjelentetni egy adott zeneszerzőtől évente. Jelentősen többet a vaskos költségek miatt a közintézmények (beleértve a könyvtárakat) nem vennének meg.
A kottaösszkiadások zöme német nyelvű. Az előszó még általában többnyelvű, de a részletes kritikai szöveg többnyire csak németül olvasható. Ez a zeneszerző, a tudományos műhely és/vagy a kiadó miatt van így, annak ellenére, hogy a zenészek között (is) az angol vált a legelterjedtebb nyelvvé. A nyelvi akadályok sajnos sok muzsikust elriasztanak bizonyos összkiadások mélyebb tanulmányozásától. Ezért is jogos a kérdés, hogy tulajdonképpen miért kell a kottaösszkiadás? Erről és sok másról Somfai László írásában olvashatnak bővebben, amely ide kattintva érhető el.
Orlando di Lasso: Magnificat 1-24 (Bärenreiter, Neue Reihe – 1980)
Orlando di Lasso a késő reneszánsz meghatározó alakja volt, otthonosan mozgott a világi zenei műfajokban is. Ebben a kötetben viszont 24 Magnificat (liturgikus szövegű dicsérőének) található a kritikai szöveggel. Ezt a kottát egy korábbi, úgynevezett régi összkiadás (Alte Gesamtausgabe) előzte meg, melynek kötetei 1894 és 1927 között jelentek meg a Breitkopf & Härtel kiadó gondozásában. A szerző közel összes művét tartalmazzák, azonban az akkori gazdasági helyzet és finanszírozási problémák miatt a kiadás leállt. A második világháborút követően újra fellendült a zenei életművek közreadása (zömében Németországban). Ez több okból is indokolt volt, hiszen a zenetudomány fejlődésén túl rengeteg példány eltűnt, elégett, más országba került a háború következtében. Németország felismerte, hogy érdemes a kultúrába invesztálni, így finanszírozta új kutatómunkák megkezdését. Karl Vötterle (1903-1975), a Kasselben lebombázott Bärenreiter kottakiadó tulajdonosa vállalta az új kiadások megjelentetését. Az itt ajánlott ,,új” Orlando di Lasso-kotta is a Bärenreiter kiadónak köszönhető. A sorozat létrejöttét a müncheni Bayerische Akademie der Wissenschaften (Bajor Tudományos és Bölcsészettudományi Akadémia) kezdeményezte és felügyelte.
Christoph Willibald Gluck: Ballettmusiken (Bärenreiter – 2019)
Gluck leginkább operakomponistaként él a köztudatban, pedig sok balett-kísérőzenét is írt. Ez a kötet az 1759-ben és 1760-ban Bécsben bemutatott balettkompozícióit tartalmazza (Les Corsaires, Le Prix de la danse, Le Berger magicien, Les Miquelets espagnols, Le Naufrage, Les Faunes, Les Trois Couleurs). Másodikként jelent meg a három tervezett balettzenei kiadás sorában, és csak egy töredékét mutatja be a Glucknak tulajdonított balettzenéknek. Ezek a művek nagyrészt rövid, alkalmanként hosszabb zenei tételekből állnak, melyek ismételhetők vagy összeilleszthetők nagyobb zenei egységekké.
Joseph Haydn: Messen Nr. 5–8. (G. Henle Verlag, Revidierte Neuausgabe – 2021);
Joseph Haydn: Bearbeitungen von Arien und Ensemblesanderer Komponisten, 2. Folge (G. Henle Verlag, Revidierte Neuausgabe – 2021)
A G. Henle Verlag szintén német komolyzenei kiadó, mely az Urtext kiadásokra szakosodott. Könyvtárunkban már elérhető Haydn-összkiadásuk két 2021-ben megjelent, új kötete. Az egyik Haydn négy miséjét (Kleine Orgelmesse, Mariazellermesse, Heiligmesse, Paukenmesse), a másik pedig más zeneszerzők áriáianak, együtteseinek Haydn készítette feldolgozásait tartalmazza.
Haydn műveinek első életmű-összkiadása 1908-ban indult, azonban a projekt hamar, 10 kötet megjelenése után, 1932-ben megszakadt. Ez a sorozat ilyenformán szinte nem is nevezhető összkiadásnak. Az ,,új” Joseph Haydn Werke egyfelől nagyobb mérete miatt praktikusabb, másfelől pontosabb a részletes szövegkritikai jegyzeteknek köszönhetően.