A Tudósok az a zenekar, akik – ahogyan egyik örökbecsű számuk címe is mondja – mutatnak egy nagy középső ujjat a világnak. Nagyjából azt csinálnak, amit akarnak, tesznek arra, hogy kinek tetszik és kinek nem, tolják azt a poszt punk őrült funk, alter, groteszk valamit, ami csak jön belőlük. Na, de ez a művészet, nemdebár? drMáriás az Enyhe katarzis műsorom vendége volt, ahol zenéről, képzőművészetről, narratív és absztrakt festészetről beszélgettünk – a tűz jegyében, decens közép-kelet-európai zombiként.
A zombi persze csak vicc, egész pontosan utalás a Tudósok egyik számára, egész pontos számcímére és magára, Karcsira, jellegzetesen közép-kelet-európai, mindannyiunk által jól ismert karakterre, aki velünk együtt szorong, akibe belebotlunk, amikor közértbe megyünk, amikor bekapcsoljuk a tévét, akit látunk a focimeccseken, noch dazu, még a kommentelők között is feltűnik. Vagy a világ körül utazik:
„A zenében én a tüzet keresem, az élő zenének a szenvedélyes, katartikus volta érdekel. Ez lehet egy szimfonikus zenekari hangverseny, egy punk vagy funk koncert. Akármi. A lényeg, hogy létrejöjjön ez a katartikus együttállás” – vallja drMáriás, aki nem Karcsi, hanem Béla, és aki úgy tud a legmagasztosabb ideákról beszélni, hogy nem tudjuk, ironizál vagy vérkomolyan adja elő történeteit. Szerintem mindkettőt csinálja egyszerre. Ezzel, ha nem is mutat tükröt a természetnek, de fricskát igen, a létezésnek.
A létezés abszurditását fejezik ki művészetében az éppen új lemezt készítő Tudósok, amely lassan 40 éve létezik, s ez a tény a magyar zenei életben szinte biológiai csodának számít. A maintsreambe talán kétszer törtek át: az első alkalom a 90-es évek végén az Apa kocsit hajt klasszikussal, majd 2009-ben, a Dávid Ibolya for president c. dallal, amelynek videoklipje bejárta az akkori magyar média fősodrát (is). A szürrealizmus netovábbbja akkor következik be, amikor – miután az ex-politikus hölgyet a bocihoz tették hasonlatossá – rögtön nekikezdenek a nem véletlenül nagy népszerűségnek örvendő gyermekdalba, a Boci, boci tarkába. Erre mondaná Shakespeare, hogy kizökkent az idő. Átkerültünk egy másik dimenzióba. Ha már létezés.
A teljes beszélgetés itt hallgatható meg:
„Rám nagyon sok zene hatott: a punk vérmérséklete, a magas hőfoka, a post punk, a lázadó attitűd. És a kelet-európai irdalom iránt érzett szimpátia, groteszk, ez szól szerintem a zenénkből. Egy olyan univerzumban zenélünk mi, amely egyszerre rettenetes és kedves” – foglalta össze drMáriás a hitvallását.
Innen már csak egy lépés hiányzott ahhoz, hogy feltegyük a kérdést, mi a művészet. „A művészet az élet, a művészet egy sikoly, a művészet cipőt javítani, írni egy rossz verset, majd aztán eldobni, a művészet várakozni az ihletre. A művészet kibírni az életet, egyszerre minden és semmi. A művészet egyik legjobb oldala az, hogy el lesz felejtve, mint ahogyan mi magunk is. De a művészet segít túlélni ezt az életet.”
Az Enyhe katarzis következő vendége Lutter Imre versmondó, költő, műsorvezető, producer lesz.
