A zenei szalon mára már letűnt érzését igyekszik újraéleszteni Egri Mónika és Pertis Attila zongoraduójukkal és egy-egy meghívott vendég közreműködésével, aki általában valamely más művészeti területről érkezik – ezzel kiegészítve a zenét, ami egy különleges Pleyel-zongorán elevenedik meg a pódiumon. A BMC koncertterme ugyan nem tipikus polgári szalon, hiszen kialakítása modern, de az intim vagy családias légkör mégis visszacsempész valamit a letűnt korok varázsából. Az Áthallások sorozatban ezúttal Pártay Lilla Kossuth-díjas balettművész volt az Egri-Pertis Duó (és nem mellesleg házaspár) vendége, aki nem egyedül jött, hozta magával egyik tehetséges, hamarosan diplomázó növendékét.
Pártay Lilla meghívása nem véletlen, ugyanis a november 26-i koncert-beszélgetős est-szalon (nevezzük bárminek) fő tematikája és kohéziós ereje a tánc volt. Azért annak van egy hangulata, ha egy Weber vagy Chopin tánc ihlette darabja felcsendül egy 19. századi művészetpártoló család nappalijában, nem? Na ugye! Még akkor is, ha itt a szalon vendégseregét Becze Szilvia és a jegyet váltott közönség képviseli, a szalon pedig kék-sárga fényekkel megvilágított modern tér.
Egri Mónika és Pertis Attila nem gondolja túl a dolgokat. És nem is kell. Közhely, hogy annyi minden forrong, zsizseg, vagy szimplán csak hangosan zajlik a körülöttünk lévő világban, és ha a külvilágból egyszer csak betoppanunk ide, akkor csendes, halk szavú művészeket, embereket hallunk zenéről, színházról, táncról, képzőművészetről beszélgetni. Olyan témákról, amelyek egykor fontosak voltak sőt, egyéniség- és identitásformáló erejük is volt, ma már inkább csak olyan, a múltból hozott hordaléknak tűnnek. Sajnos. Vajh, lesz-e lehetőségünk még hasonlókról diskurálni akár csak 50 év múlva? A kérdés nem is annyira csak költői.
Becze Szilvia „konferálásaiban” előkerülnek a vicces és kevésbé vicces történetek, anekdoták, a felhangzó darabok keletkezéseinek eredetei, csak semmi stressz: polkák, gavotte-ok, tarantellák és ragime-ok születésének ihletett pillanatait csípjük el – olyan darabokét, amelyeket aztán később az Egri-Pertis Duó meg is szólaltat a zongorán. A Pártay Lillával történő beszélgetés inkább csak illusztrációként szolgál, pár perc alatt nem lehet a táncművészet, a balett, a színház és a zene kapcsolatának, összefüggésrendszerének lényegét feltárni – pillanatokat kapunk egy művésznő belső énjének, gondolatainak és leginkább érzéseinek – felvillanásaiból.
Pertis Attila az est elején arról beszélt, hogy igazából nekik nincs semmi dolguk, csak annyi, hogy eljátsszák kedvenc darabjaikat. Szerintem megfogalmazta a lényeget. No, nem arra célzok, hogy Brahms, Bach vagy Ravel megszólaltatása semmiség vagy könnyű lenne, ez korántsem igaz. A lényeg a „csak” szócskán van: felesleges kedélyborzolások, allűrök, túlgondolások nélkül zenélni.
A tánc ihlette darabok pedig szó szerint kiragadnak minket a hétköznapok zaklatott világából. Nem megfejtős, nem paradigmaváltó zenéket hallunk az est folyamán, andalító, lágy, finom dallamok jellemzik végig az estet, amelyekben az apró finomságok éppúgy megtalálhatók, mint a szenvedélyek – elvégre spanyol táncok is szerepelnek a műsoron. Egészen a ragtime-ig és Gershwinig jutunk el a barokk korszaktól, a közönség pedig hálásan tapsol, tudja-érzi, hogy miről szólt ez a több mint három évszázadot felölelő intim időutazás, amely ezúttal elkerülte az elmúlt korok hangzavaros felvillanásait.
