A radiocafé Enyhe katarzis műsorának legutóbbi adásában Sárik Péter jazz zongoristát, zeneszerzőt látta vendégül Szatmári Róbert. A beszélgetésben szó esett a megújulás szükségességéről, a tradíció túlzott tiszteletéről, arról, vajon szüksége van-e Bartóknak reklámra, a felek beszélgettek a jazz összetettségéről és arról is, hogy a művészhez miért áll közel a buddhizmus.
„Bemegyünk a Zeneakadémiára vagy a Magyar Tudományos Akadémiára – most maradjunk a művészetnél – és vigyázzba állva kell mind tanulni, mind hallgatni a nagy zeneszerzők műveit? Csöndbe kell maradni és fegyelmezettnek kell lenni állandóan? Na most, ha van olyan jelző, amely nem illik ezekhez a hatalmas alkotókhoz, az a fegyelmezettség.
Az őrült zsenik ellene mentek mindig mindenféle rendszernek, elég csak Beethovenről beszélnünk vagy ott van Mozart és még sorolhatnánk. Nem csak a zenerajongók olvasták azt a cikket Lisztről ahol leírták, hogy a hölgyek bizony bugyikat dobáltak föl a színpadra, amikor zongorázott. Engem ez érdekel! Hogy legyen szenvedély, érzelem, indulat egy koncerten. Egyszer sírjon, máskor tomboljon a közönség!” – mondja Sárik az interjúban, amikor a műsorvezető a zenei tradícióról kérdezi.
A teljes beszélgetés itt nézhető meg:
A Sárik Péter Trio nemrégiben megjelent Bartók lemeze kapcsán a művész elmondja, hogy jó volt a kiadvány fogadtatása, bár a zenei közegből kapott néhány olyan megjegyzést, miszerint Bartóknak nincs szüksége reklámra, ezért felesleges mindenféle feldolgozás vagy más műfajba átültetés.
A beszélgetésben szó esik még a jazz sokszínűségéről, arról, mi szükséges ma a sikeres működéshez, és előkerül buddhista filozófia is, amely segítségével a zongorista számos kérdésre megtalálja a választ.
