Különleges élmény volt kétszer is meghallgatni egymást követő napokon a Haydneum Régizenei Központ rezidens együtteseinek, a Purcell Kórusnak és az Orfeo Zenekarnak legújabb, XVII. századi szerzők (szinte) ismeretlen darabjaiból összeállított műsorát.
Június 8-án Kengyelen és tegnap az Egyetemi templomban ugyanazt hallottuk, de nagyon eltérő körülmények között, így a duplázásból további tanulságok is levonhatóak (ld. mennyit számít a tér, az akusztika és a közönség is). Ami mindenekelőtt kiemelendő: a második műsorszámként eljátszott In corde dexit fatuus, amelyet a magyar származású Georg Christoph Strattner írt, 330 éve nem hangzott el nyilvánosan a világon sehol, és még az is lehet, hogy Magyarországon a saját korában sem került közönség elé.
A koncerten közreműködő 33 művész a tőlük már megszokott, magas színvonalon, látható élvezettel szólaltatta meg ezeket a ritkán hallható szerzeményeket. Az együttesek művészeti vezetője, Vashegyi György ezúttal csembalón játszott, a karmesteri feladatkört átengedte Gál Józsefnek.
Ahogy előzetes ajánlónkban jeleztük, Gál József a francia barokk zene rajongója, 2016 óta énekel a Purcell Kórusban, korábban két éven át tanult a Versailles-i Barokk Zenei Központban. A fesztivál előestéjén az általa választott Charpentier-műveket elsőként saját falujában vezényelhette el, a kicsike Jézus Szíve templomban, melynek szentélye és annak előtere tele is lett a fellépőkkel, míg a padokat a helyi közönség foglalta el. A kengyeliek számára ez nem csak egy program volt a sok közül, az ismerős karmester révén személyesen is érintettnek érezhették magukat. A templom plébánosa szeretetteljes bevezetőt mondott, majd a vége után meg is köszönte a Haydneumnak a bensőséges hangulatú koncertet. A karmester magyarázatokat is fűzött a zenéhez, bár a kiosztott fordítások és a fesztivál műsorfüzete is jelentős segítséget adott a nézőknek.
Másnap este az Egyetemi templomban hallhattuk a fesztivál nyitókoncertjét, Bősze Ádám bevezetőjével. Az előadást a Bartók Rádió egyenesben közvetítette (egy hónapig ezen a linken visszahallgatható). Jó nagy tér volt a zenekar és az énekesek laza elhelyezésére. Egy sorban ülhettek le az énekesek a zenészek mögött, a szólisták és a kórus tagjai élesen nem különültek el, hiszen a tagok közül többen kaptak szóló feladatokat is, a szólisták pedig visszacsatlakoztak a karba két szóló között. Szutrély Katalin mellett a második szoprán szólamot Tillai Csilla énekelte, aki most először kapott szóló feladatkört a Purcell Kórus mellett, így számára is különlegesnek számíthatott ez a koncert.
A Haydneum alapvető célkitűzése jegyében, a program felében magyar származású zeneszerző, a Gáloson született és Pozsonyhoz is kötődő Strattner műveit játszották. Az évszázadokon át elfeledett komponista az előadás tanúsága alapján érdemesnek látszik további darabjainak felkutatására, előadására.
A koncertet Charpentier két műve keretezte, a Transfige dulcissime Jesu (Krisztus színeváltozásáról), illetve az utolsó ítélet témájáról írt Extremum Dei iudicium, amely előtt közvetlenül Strattner másik műve hangzott el, ugyanerről a témáról (Ihr Himmelsfeste höret doch).
Az utolsó ítéletről szóló művek párbeszédes formájúak, még maga az Úr is megjelenik bennük Najbauer Lóránt (Strattner), majd Melkovics Zoltán (Charpentier) által. (Kengyelen a szószékről énekeltek, és ez még inkább elkülönítette őket a többiektől.) Őket nézve azon is elgondolkodhattunk, hogy milyennek képzeljük mi magunk az utolsó ítéletet és magát az ítélkezőt. Most ezt két zeneszerző zenei elképzelésében is hallhattuk.
Míg Strattner egy fenyegetőző prófétát is kiemel a tömegből (Komáromi Márton tenorista énekelte), és a nép nem hisz abban, hogy baj érheti, addig Charpentier kantátájában az Úr szenvedélyes kirohanásaira az emberek kórusa megtörten, fájdalommal telve (és nagyon egységesen) reagál, de megjelennek külön a kárhozottak és a kiválasztottak is. Nagyon emlékezetes volt a két angyal, Bárány Péter és Mészáros Péter duettje is. Ebben a Charpentier-féle utolsó ítéletben hihetetlenül nagy ereje van a kórus feljajdulását („Ó, rémület! Ó, rettegés!”) megelőző rövid csöndeknek. (Kengyelen ilyenkor nagyon hangos madárcsicsergés hallatszott be a templomba, amely ráerősített a zene hatására.) A szövegben ugyan határozottan megjelenik, hogy a bűnökért elkerülhetetlenül megbűnhődünk, de a zenéből sugárzó szépség, életöröm és harmónia a kegyelem bizonyosságát hordozza.
Mindkét szerző élete megközelítőleg hatvan éven át tartott – sok ez vagy kevés? Amennyire kideríthető, gazdag életművet tudtak ez alatt létrehozni, és ahogy látjuk, háromszáz évvel haláluk után is képesek még hatni.
Ma este a Haydneum névadójának, Joseph Haydnnak két művét hallgathatjuk meg Somos Csaba vezényletével. A Budapesti Vonósok először az 1787-ben írt F-dúr szimfóniát játsszák el, majd csatlakozik hozzájuk a Nemzeti Énekkar és négy kiváló szólista: Kovács Csilla, Láng Dorottya, Komáromi Márton és Cserményi Zsombor a C-dúr Paukenmesse-ben, amelyet Missa in tempore belli néven is emlegetnek.
Holnap erről is beszámolunk. Jegyeket ide kattintva vásárolhatnak.