A Haydneum Egyházzenei Fesztivál harmadik pesti koncertjén Joseph Haydn és Gregor Joseph Werner műveit a Nemzeti Filharmonikusok előadásában hallgathattuk meg, új főzeneigazgatójuk, Vashegyi György vezényletével, aki évtizedek óta foglalkozik régi zeneszerzők életművének újjáélesztésével. A műsor során magyarázatokat is fűzött az elhangzó darabokhoz, és előrevetítette a zárókoncert fontosságát is, amelyen Gregor Joseph Werner korábban ismeretlen alkotásai állnak majd a középpontban. (Erre már most érdemes regisztrálni.)
Werner pályája utolsó 38 évét az Esterházy-udvar első karmestereként töltötte (1728-1766), ezen időszak utolsó öt évében már csak az egyházzenére kellett koncentrálnia. Minden más korábbi kötelezettségét a nála 39 évvel fiatalabb Joseph Haydn kapta meg, aki másodkarmesterként felelős volt többek között a délelőtti kamarazenélésért, heti öt esti koncert vagy operaelőadás megtartásáért, az énekesekért és zenészekért, a kották és a hangszerek rendben tartásáért. Az idősödő Werner számára minden bizonnyal könnyítést jelentett a másodkarmester beállítása, ugyanakkor néhány megmaradt, a hercegnek írt panaszleveléből látjuk, hogy nem volt egészen elégedett Haydn „hanyag” munkájával. A herceg bölcs döntést hozott: Haydn mellé segédet állított, viszont kötelezte őt a hercegi kottatár rendbeszedésére. Ezek után kezdte el Joseph Haydn saját szerzeményeit is beszámozni.
Ezen a koncerten módunkban állt megállapítani, hogy mit is jelent a két szerző közti két generációnyi különbség. Keletkezésük sorrendjében három Werner-oratórium nyitányát hallhattuk, a Nemzeti Filharmonikusok húsz zenekari művésze és Szokos Augustin continuo játékos tolmácsolásában. Elsőként a Der Gute Hirt (1739 – A Jó Pásztor) nyitánya, majd harmadik műsorszámként a Der verlorne Sohn (1747 – A tékozló fiú) bevezetője következett. Rögtön ezután harci zenére emlékeztetett minket a Judas Makkabeus nyitánya (1752), amely valószínűleg ezen a hangversenyen hangzott el először a XVIII. század óta.
Joseph Haydn számos zenekari darabja között több, mint 100 szimfóniát írt, amelyek közül erre az estére a karmester két korai „Sturm und Drang” opuszt választott. Ezek két-három évvel Werner halála (1766) után keletkeztek, amikor Haydnt már előléptették első karmesterré. Szakrális jellegűek, kapcsolódnak Jézus passiójához, csakúgy, mint Werner művei, amelyeket nagypénteken mutattak be.
Az elsőként elhangzó „Lamentatione” Haydn egyik első moll hangnemben írt szimfóniája (d-moll) – alcímét nem a szerző adta, ahogy a koncertet záró f-moll, „La Passione” szimfóniának sem. Ezek előadásában a bécsi klasszikusoktól megszokott módon egyszerre volt jelen a kordában tartott szenvedély, életöröm és szomorúság is.
A hangversenyen bizonyítva láttuk, hogy Werner valóban érdemes arra, hogy az Országos Széchényi Könyvtár Esterházy-gyűjteményében fellelhető 350 kötetnyi szerzeményével foglalkozzanak és ismertté tegyék a legjobb munkáit.
Ezt a koncertet az előadók a mai napon megismétlik Makón, a Szent István plébániatemplomban, a fesztivál negyedik budapesti koncertje pedig június 14-én lesz, ugyancsak az Egyetemi templomban. A MÁV Szimfonikusok előadásában Joseph Haydn egyik legnépszerűbb műve, „A Megváltó hét utolsó szava a kereszten” szólal majd meg, annak is első, szimfonikus zenekari változata. Jegyek az alábbi linken válthatók.
