Ősszel is színes programkínálattal jelentkezik a Haydneum

Szerző:
- 2023. szeptember 27.
Berecz Mihály - fotó: Márkos Tamás
Berecz Mihály - fotó: Márkos Tamás

A 2021-ben alapított Haydneum sorozatot indít a Müpában, a Zeneakadémián és a Lóvasúton, elvisz minket a budavári Lovardába, számtalan lehetőséget kínálva ezáltal a közönségnek, hogy koncerteken, előadásokon ismerkedhessen a régizene világával. Az intézmény célja, hogy minél több helyszínen, minél szélesebb réteget elérve hozza közelebb a közönséghez a műsorokon szereplő korszakot, annak zenei és kulturális örökségét.

- hirdetés -

Október 14-én a Budavári Lovarda csodálatosan felújított épületében Bach-kantátákat hallhat a közönség Vashegyi György két kiváló együttese és hazai avatott szólistagárda: Csereklyei Andrea, Bárány Péter, Bernhard Berchtold és Borka Ákos előadásában.

Ezt követően, október 16-án máris indul Bősze Ádám nagy népszerűségnek örvendő, könnyedebb hangulatú, ám komoly tudást átadó sorozata Haydnnal Párizsban címmel a Lóvasút Kulturális és Rendezvényközpontban.

Majd a Müpában lép fel a Haydneum két rezidens együttese, a Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar: október 24-én Szutrély Katalin és Berecz Mihály lesznek a program szólistái, mely során Hummel, Haydn és Beethoven műveit vezényli Vashegyi György. Az előadást október 25-én a veszprémi közönség is meghallgathatja a Hangvillában.

Szutrély Katalin - fotó: Szutrély Zita

Szutrély Katalin – fotó: Szutrély Zita

Október 27-én a Zeneakadémia Solti termében indul útjára a Haydneum új fortepiano-sorozata, melynek első előadásán a fortepiano játék holland kiválósága, Bart van Oort ad szólóestet. A sorozat különlegessége, hogy a művek a keletkezésük idejében használatos, eredeti illetve kópia hangszereken szólalnak meg, ezáltal is megidézve a korabeli hangzásvilágot.

Az őszi szezont Bősze Ádám újabb előadása zárja november 13-án a Lóvasúton, mely ezúttal Párizs 18. század végi hangversenyéletébe enged betekintést.

Megosztás

Ajánlott

Bejegyzések

PROMÓCIÓ

VEB 2023

Hírlevél

Magazin lelőhelyek

Kattintson a térképre!

Hírlevél

Member of IMZ
ICMA logo
A nyomtatott Papageno magazin megjelenését támogatja:
NKA logo