Az idei évben az ICMA különdíját elnyerő Sylvain Cambreling 50 éve foglalkozik szimfonikus zenével és operával, különös tekintettel a kortárs zenére. A francia karmesterrel a ResMusica munkatársa, Nathalie Filloux beszélgetett korunk kérdéseiről.
– Egyaránt képviseli a klasszikus szimfonikus és operai repertoárt, valamint a kortárs zenét, amelyek egyelőre megosztják a közönséget. Lát-e közeledést Mozart és Gounod közönsége és Georges Aperghis vagy Gérard Grisey közönsége között?
– Nehéz közönségek közötti közeledésről beszélni, de azt mondanám, hogy van különbség. Vannak, akik kíváncsiak és nyitottak a különböző műfajokra, készek rá, hogy mindent meghallgassanak, mások nem. Vannak, akik csak a mai zenét értékelik, néha inkább sznobizmusból, mint valódi érdeklődésből. Nem lehetetlen a barokktól a kortársig eljutni, hiszen ez inkább intellektuális, mint zenei terület. Egyes repertoárok könnyen befogadhatóak, mások nem. De bármilyen korszakról van szó, a zeneszerző célja, hogy zenéjével érzelmeket váltson ki. A kódok, a nyelv változik, de a zene funkciója, hogy a hangokon keresztül gondolatokat követítsen, nem. Nincs tehát ok arra, hogy a közönségek ne kapcsolódjanak egymással. Az operában viszont van egy speciális közönség, akik gyakran csak operába járnak, és ugyanez igaz a barokkra és a kortárs zenére is. Én mindenesetre minden közönséget elfogadok!
(…)
-Korunkra jellemző a bizonytalanság, olyan kiszámíthatatlan történések vesznek minket körül, mint az ukrajnai háború, amely falat vont az orosz zenei világ elé, vagy a klímaváltozás. Hogyan hat mindez a zenei élet különböző területeire, a különböző zenei formációkra? Vannak-e olyan műfajok vagy olyan típusú képzések, amelyek jobban alkalmazkodnak ehhez a környezethez?
– A nagy együttesek a Covid alatt is képesek voltak működni és streaming koncerteket adni. Bár természetesen a kamarazenét preferálták, mert könnyebb volt összehozni egy triót, mint 80 zenészt. Sokat dolgoztam a hamburgi zenekarommal abban az időben. Kemény munkára és elszántságra volt szükség, de sikerült megoldásokat találnunk. A legtöbbet az operaházak szenvedtek, főleg a zenészek közötti távolság miatt. Néhány operaház kísérletet tett az előadások közvetítésére, de ez rendkívül nehéznek bizonyult.
Ami Ukrajnát illeti, az orosz zenei világgal szemben emelt fal problémáját groteszknek és igazságtalannak tartom. Ostobaság bizonyos orosz zeneszerzők játékának megtagadása. Az érthető, hogy nem akarunk együtt dolgozni azokkal az orosz művészekkel, akik kifejezték szimpátiájukat Putyin iránt, de ennek semmi köze zenetörténeti jelentőségű zeneszerzőkhöz. Különbséget kell tennünk.
(…)
– Pályafutása elismeréseként az ICMA különdíjában részesült. Mi az álma a jelen és a jövő zenéje és zenészei számára?
– Az a különleges a pályafutásomban, hogy hatalmas, a barokktól a kortársakig terjedő repertoárral rendelkezem. Úgy dolgozom, mint egy dramaturg, a műsorok összeállításakor igyekszem egymáshoz kapcsolni a műveket. Tehát nem csupán a tiszta, gondos olvasásról van szó, amire én is törekszem. Színházi ember vagyok, még akkor is, ha már nem rendezek operát, hanem kizárólag a koncertrepertoárnak szentelem magam.
Hiszem, hogy a koncertekbe fektetett pénznek – és ebből rengeteg van – hatnia kell az emberek mindennapi életére. Mert a zene az egyensúly elengedhetetlen eleme, amely lehetővé teszi, hogy kiürítsük vagy elraktározzuk az érzelmeinket, és megosszuk azokat az emberekkel. Lehetővé teszi, hogy szavak nélkül beszéljünk mindenkihez.
(…)
Úgy látom, hogy sok fiatal zeneszerző túl gyorsan és túl átgondoltan komponál, így a műveik túlságosan egyformán hangzanak.
Ennek oka a kortárs zenei fesztiválokon keresendő, ahol rengeteg a megrendelés, sok új darab születik, de ez azzal a kockázattal jár, hogy csak egyszer adják elő ezeket. Túl sokat akarnak fogyasztani, mint mindenhol máshol. Valamit eljátszani, majd gyorsan továbblépni valami másra. Természetesen segítenünk kell a fiatal zeneszerzőket, de időt is kell adnunk nekik. Én is adok megbízásokat, június végén például két ősbemutatót rendeltem (Lisa Streich és Philipp Maintz) a kölni rádiózenekarral (WDR Funkhausorchester Köln). Mindig nyitott vagyok, és mindig próbálok értelmet adni annak, amit csinálok.
A teljes angol nyelvű interjú ide kattintva olvasható.
