Órák óta vágok egy videót egy kortárs műhöz. Ajánló. Próbálom megmutatni egy egybefüggő hat dalciklusból álló gigantikus kortárs remekmű nagyszerűségét. Nagyjából két percben. Ma ez már a második ilyen jellegű munkám. Egy cég bemutatkozó videót kért az együttesem egyik latin programjáról. Két verziót is csinálok. Az egyik másfél, a másik három perc. Vajon melyik a jobb? Bojta Zsuzsanna vagyok, énekművész. És ez itt a Kultúrpanda. Független kulturális blog mindenről, ami ma a kulturális életet érinti. Természetesen egy művész szemüvegén keresztül.
Trailerek, avagy miért tanultam meg énekesként videót vágni?
Kell-e egy kortárs műnek promóciós videó? Hogyan lehet három percben bemutatni egy kétórás művet? Miért van az, hogy az emberek (beleértve a döntéshozókat) átlagosan maximum másfél percig néznek egy videót?
Egyre többször látunk beharangozó videókat új előadásokról, koncertekről. A klasszikus zeneipar is felismerte ugyanis a marketing fontosságát, hiszen a közönség becsábítása a koncerttermekbe egyre nagyobb feladattá válik ezen a területen. De amíg egy filmet nagyjából másfél perc alatt a szokásos klisék segítségével könnyen bemutat most már egy filmipari cég, van-e esélye egy zeneszerzőnek, rendezőnek, zenésznek másfél percben ugyanerre?
A realitás ugyanis ez: egy átlagos ember nagyjából másfél percig néz egy videót. Ha valami nagyon izgalmas, talán 2,5-3 percig is fenntartható a figyelem. Amikor egy új rendezésről vagy egy kortárs műről van szó, ha az előadók, a zeneszerző, a rendező vagy a mű maga kevésbé ismert, hogyan is mutassuk be ezek értékét?
Komoly PR cégek foglalkoznak most már image-építéssel művészek számára;
a marketing és az online felületek fontosságát kivétel nélkül még a legnagyobb zenei intézmények, zenészek, zeneszerzők, karmesterek, klasszikus zenekarok is felismerték. A nagyobb koncerttermek döntéshozói elé sem lehet egy kétórás videót letenni, hiszen nincs már idő ezek megtekintésére, tehát sokszor egyetlen, minden fontos információt tartalmazó PDF és egy rövid videó az adott műről, tervezett produkcióról, amit kérnek.
Mi a helyzet az úgynevezett vírus-videókkal, melyek pillanatok alatt terjednek el és szereznek több milliós nézettséget?
Az online világ tizenöt perc hírnevével? Meddig fenntartható ezek segítségével a közönség ragaszkodása? A járványhelyzet lehetőséget adott a művészek online térben való jelenlétének mind fejlesztésére, mind megfigyelésére. Egy nagyon jól sikerült vírus-videó történetét osztja meg velünk a Szent Efrém Férfikar PR kommunikációért felelős tagja, Bubnó Lőrinc:
„A koronavírus járvány első hulláma során édesapámnak (Bubnó Tamás) támadt az ötlete, hogy a Fonográf 1977-es Viktória című slágerére milyen jól rímel az, hogy Pandémia. Az ötletből hamarosan valóság lett: a rendkívül divatos hullámot meglovagolva, a Szent Efrém Férfikar is készített egy karanténvideót, ami minden elképzelésünket túlszárnyalta sikeresség tekintetében.
Soha semmilyen videónkat nem nézték meg ennyiszer:
a 3 másodperces megnézések értéke (amit a FB alapvetően 1 megnézésnek kezel) jelenleg 231.900-nál áll.
A forma és a tartalom itt különleges módon összekapcsolódott és sikeressé tudott válni – részben a tudatosan használt, több éves social media jelenlétnek köszönhetően, másrészt pedig a szokatlanul nagy disztribúciós ráta miatt. Magyarul olyan sokan osztották meg a videót, hogy a klasszikus értelemben vett vírusvideóként kezdett működni. A szokásos karanténvideóknál eggyel bonyolultabb technikával készült: professzionális minőségben rögzítettük a hangot, így az iPhone-nal felvett osztott-képernyős videó alatt egy tökéletes minőségben megszólaló dal hallható: ez is hozzáad a sikerhez a vicces szöveg és szerethető, jellegzetes fazonok mellett.”
A vírus-videók véleményem szerint akkor hoznak eredményt, ha az oldalunkra csábított emberek utána a videóhoz hasonló tartalommal találkoznak.
Önmagában egy többszázezer vagy akár egymillió lájkot elért videó nem hoz komoly hasznot. Ha azonban folyamatosan tudunk hasonló nézettséget generálni, abból akár meg is lehet élni, ahogy teszik azt a vloggerek. Nekünk művészeknek nyilván nem ez a célunk. Mi a művészeti tevékenységünkből szeretnénk alapvetően megélni, ehhez viszont közönségre van szükség. Egy-egy jól sikerült videó jelentősen megnövelheti a rajongótáborunk számát, amennyiben utána az oldalunkon nekik tetsző tartalmat találnak, vagy a koncertünkön a videóhoz hasonló színvonalat tudunk nyújtani. (Külön bejegyzést érdemel, hogy a fejlődő hangtechnika hogyan torzította el az emberi fület, és milyen kihívásoknak kell megfelelnie emiatt a 21. század énekeseinek, zenészeinek…)
Az online tér tehát egy óriási promóciós lehetőség, és egyben egy kényszer,
ami bizonyos szempontból a felületességre is épít. A valódi elmélyült figyelem képessége a generációk változásával és a felgyorsult életnek köszönhetően egyre rövidül. Két kérdés is felmerül számomra: Aki egy háromperces videót nem tud végignézni, végig tud-e majd ülni egy teljes koncertet vagy színpadi előadást? Valamint: Lehet-e komoly döntést hozni egy 1,5-3 perces videó alapján?
A vélemények nagyon érdekelnek. És az is, volt-e már olyan előadás, melyre ajánló-videó (trailer) alapján ment el valaki, és utána azt kapta-e, amit várt. Illetve, bejutott-e valaki ismeretség nélkül kizárólag promóciós termékekkel nagyobb koncertterembe, fesztiválra, különösen gondolva itt szabadúszó művészekre, zeneszerzőkre és együttesekre.
Jövő héten a téma folytatódik: Jelenlét, és imázs, avagy mennyi időt töltsön el egy művész az online térben ahhoz, hogy ne maradjon láthatatlan. Nézzetek, nézzenek be újra. Addig is, várom a válaszokat, véleményeket.
