A kulisszák mögé tekinteni mindig érdekes. Főleg, ha meghívást kap rá az ember. A Bogányi Tibor és Zászkaliczky Ágnes által megálmodott Carmina Burana izgalmas látványvilága miatt örömmel érkeztem a főpróbára az Erkel Színházba. A művész-házaspárral a főpróba után beszélgettem.
– Meséljetek nekem kicsit a darab előtörténetéről!
– BT: Az egész úgy indult, ha már kulisszatitkokról van szó, hogy ültünk valahol Amerikában, és ez a szabad világ egyszer csak megsuhintott bennünket. Éppen akkor Áginak volt kiállítása az Art Basel Miami héten az Erdész Galériával. Itt ismertük meg Könnyü Attilát, aki szintén mint festőművész állított ki. Az Art Basel Miamin a világon mindenki megfordul, és annyira megihletett engem az egész, persze Áginak köszönhetően – hiszen én azóta járok csak múzeumokba, 18 éve, mióta megismerkedtünk – hogy elkezdtem látni ezt a vizuális világ nyújtotta csodát. Korábban túlságosan is a zene burkában voltam… Ott kezdett el kinyílni, ebben a szabadságban, a sok festményt látva minden.
Zene szólt a fejemben, éreztem, hogy valami feldolgozatlan dolog van bennem, valami, aminek ki kell jönnie, meg kell születnie, „de mi az?” „Megvan! Csináljunk egy produkciót a világ legpopulárisabb klasszikus zenei művére!”
Korábban már statisztikák után kutatva kiderítettem hogy a legismertebb klasszikus zenemű a Carmina Burana fő témája.
Erre a grandiózus műre esett tehát a választásunk. Rögtön tudtam, hogy tökéletes választás. Először olyasmik jártak a fejemben, hogy Ági 24 festményét digitálisan megmozgatva tesszük a 24 tétel mögé és táncot hozunk be mellé, mindezt élőben, valamiféle digitális technika kíséretében.
– ZÁ: Mi tulajdonképpen próbálkoztunk már ilyesmivel korábban is, Finnországban volt 3-4 produkciónk, például Mahler: Das Lied von der Erde, amire külön készítettem grafikákat. Ez a zenekar mögé volt vetítve, jóval kezdetlegesebb módon, de nem a semmiből jött az ötlet.
– BT: És ehhez ott volt Amerikában szinte kézzelfoghatóan ez az óriási szabadság-élmény, mely felszabadítja a kreativitást, teljesen új szemszögből láttatja a világot. Szerintünk ezt Európában nem is tudtuk volna kitalálni. Nem akarok ennek persze túl nagy jelentőséget tulajdonítani.
– Ez egy egészen sajátos lelkiállapot lehetett.
– ZÁ: Hogy mennyire ihletett pillanat volt az abból is látszik, hogy amikor ez az ötlet megfogant, 2016 decemberét írtuk. Akkor volt a kiállításom az Art Basel, Miami-ban. 2018-ban pedig már színpadon is volt a darab.
– BT: Pontosan. 2016-ban megfogant az ötlet. Könnyű Attilával hárman neki is álltunk a forgatókönyv megírásához , de aztán az annyira kaotikus lett, hogy úgy voltunk vele, ezt nem lehet így színpadra vinni. Nincs összefüggés a versek között. Volt egy olyan szándék is, hogy legyen benne fülledt erotika. Mi egy idő után ettől is eltávolodtunk. Amiben viszont Attilának nagy szerepe volt, hogy ő találta a Freelusiont.
– Mi az a Freelusion?
– ZÁ: A Freelusion társulat a video mapping technikát a világon egyedülállóan tánccal köti össze, ezzel nyertek nemzetközi versenyeket is, többek között az America´s Got Talent-et is.
– BT: Fantasztikus csapat. 2017-ben volt aztán a nagy projekt-prezentáció, ahol megkaptuk a végső engedélyt, ezután kezdtünk el a Freelusionnal dolgozni. Az a nyár mondhatom úgy, hogy kimaradt nekünk. Szó szerint végigdolgoztuk. Tudtunk egy olyan produkciót csinálni, amit bárki, még gyerekek is megnézhetnek. A világ minden táján a Carmina Burana színpadra vitt előadásaiban gyakorlatilag az erotikára helyezik a hangsúlyt. Mi ehelyett egy nagyon erős, egyetemes szimbolikára építettük fel a produkciót, mely a lélekemelő magasságokba repít.
– ZÁ: Igen. Célunk volt, hogy végtelenül elegáns és emelkedett legyen az előadás, mindemellett viszont egy hatéves gyerek is boldogan végig tudja nézni.
– Éppen ez járt a fejemben a főpróbát nézve. Hogy a mai gyerekek és fiatalok mennyire kötődnek a vizuális ingerekhez, és hogy egy ilyen darab szinte észrevétlenül viszi őket közelebb a zenéhez.
– BT: Igen. Szerintem ennek is volt köszönhető, hogy végig teltházzal ment a darab 2018-ban és 2019-ben.
– Térjünk vissza picit a szimbólumrendszerre.
– BT: A mi felfogásunkban ennek a műnek nagyon sok rejtett üzenete van.
– ZÁ: Ez nem egy opera, összefüggés sincs a versek között. A jól ismert és legtöbbször oratórikusan előadott alkotás műfaji meghatározása eredetileg „szcenikus kantáta”, tehát színpadi történésekkel, „mágikus képekkel” színesített zenemű. Nagyon kreatívnak kellett lenni. Nagyobb egységek vannak, mini-történetek, de nálunk ezek is szimbolikusak. Alkottunk egy szimbólumrendszert, amelyre aztán a képi világot felépítettük. Ezek nemcsak ősmagyar szimbólumok, a világ több kultúrájában megtalálhatóak: az Életfa, a Lótusz, a Nap-Hold, és maga a Főnixmadár, a Fortuna.
A Fortunát leggyakrabban szerencsekerékkel szimbolizálják, amiben biztos voltam, hogy én nem szeretném. A Főnixmadár a legtöbb kultúrában a szerencse és az élet szimbóluma. Én ezt álmodtam meg.
Amikor kijöttünk ezzel a produkcióval, ha most visszagondolunk, a kulturális élet épp virágzott. Most a pandémia után – vagy közben – kirázott a hideg attól, amit szinte előrevetítettünk. Hiszen az az időszak amikor a produkciót csináltuk – minden, ami akkor történt, az, hogy csak úgy jöttünk-mentünk a világban – innen nézve oly távoli lett. A világ azóta többször megfordult. Talán a mű most nyerte el igazán az aktualitását.
– Beszéljünk egy kicsit a vizuális részéről az előadásnak.
– ZÁ: Amint azt korábban Tibor említette, a Freelusont kértük fel. Azért fordultunk hozzájuk, mert ők kifejezetten tánccal kötik össze a video mappinget. Ez a zenemű tökéletes erre, mert sok az állókép, a kórus a fehér ruhájában maga is vetítő felület Ők majdnem végig a színpadon vannak. Az egész vizuál egy helyről van vetítve, három szint van, a hologramos háló mögött a harmadik szinten táncolnak a táncosok. A színpad közepén van egy lótuszvirág, ami a darab végére kinyílik. Ez az egyetlen klasszikus értelemben vett díszlet.
– Mit jelent pontosan a video mapping? Nekem, ahogy a főpróbát néztem, leginkább a fényfestés jutott róla eszembe.
– ZÁ: Ez azért ennél egy bonyolultabb dolog. A vetítésen látható táncosokat green-boxokban Papp Tímeával vették fel, és így alkottak belőlük olyan élőképeket, melyekkel aztán a táncművészek az előadáson gyakorlatilag együtt táncolnak.
– Hogyan lehet az időt a vetítéssel összekapcsolni?
– ZÁ: Ez nem egy vetítés. Tibor nagy álma az volt, hogy szabadon vezényelhessen, csak a zenével foglalkozhasson, és mellette menjen a vizuál meg a koreográfia. Ezt úgy lehet elérni, hogy ott ülök hátul, egy érintőképernyős számítógép előtt, előttem a kotta, minden mozzanat bele van írva a kottába, és egy kis monitoron nézem a karmestert, ahogy vezényel. Szinte teljes szabadsága van.
– De közben a tempókat neki akkor is tartania kell, vagy azzal is tudsz játszani?
– ZÁ: Igen vannak úgynevezett loopok, annak van egy ráhagyása, egy bizonyos idő, amig fut. Persze vannak olyan részek, főleg a tánc, és bizonyos effektek, amelyek kötöttebbek, de sok olyan is van, amit variálhatok. Két tételben viszont Tibornak muszáj a tempót tartani. Mindkét tételben a táncos kölcsönhatásban van a vizuális képekkel. Ilyenkor nem lehet tévedni. De nagyon sok részben van szabadság, ahol lehet spontán játszani az effektekkel. Ez egy improvizatív műfaj is egyben.
– Láttatok már hasonló előadást bárhol a világban?
– ZÁ: Az egész világon tudomásunk szerint egyetlen produkció volt, ami hasonló, Mozart Varázsfuvolája a berlini Komische Operben, ami fantasztikus produkció, de nincs benne tánc. Amit mi most összeraktunk, tényleg egyedülálló a világon. Erre nagyon büszkék vagyunk.
– Tibor, téged mint karmestert milyen feladatok elé állít ez a produkció?
– BT: Nem kétséges, hogy ez az egyik legcsodálatosabb feladat, amin valaha dolgoztam. Az élő produkció energiáját semmi nem pótolhatja. Egy operában tudjuk, hogy két-háromszáz ember tevékenységét irányítjuk. Zeneileg tulajdonképpen szabadkezem van, de mégsincs teljesen, mert több táncnál nagyon kell vigyázni. Van, hogy a kórus néha nagyon gyorsan szeretné énekelni, a zenekar lassabban, az ütősök teljesen pontosan, úgyhogy van dolgom bőven….
– Miközben néztem a főpróbát, az járt a fejemben, hogy eredetileg ez nyilván egy koncert-mű, mindenki egy térben, a koncertterem színpadán helyezkedik el. Ehhez képest itt a zenekar az árokban, az énekkar a színpadon, és a tácosok a hátsó színpadtérben megemelve helyezkednek el. Van belső monitor hangfal, hogy jobban hallják a színpadon a zenekart?
– BT: Nincs. Úgyhogy tényleg emberfeletti koncentrációt igényel mindenkinek a részéről. Óriási összmunka. Bent az árokban is 25 méter távolság van például a zongora és az ütősök között.
– Ha jól tudom, utazni is készültök a produkcióval.
– ZÁ: 2019-ben San Francisco-ban tárgyaltunk az ottani operával, van egy menedzserünk is. Szerettünk volna egy turnét, amit a pandémia elsöpört, de nyilván nem adtuk fel a terveinket.
– Sok sikert kívánok a terveitek megvalósulásához, és köszönjük, hogy beavattatok minket a kulisszatitkaitokba!
A látvány megtervezését a Freelusion művészeti vezetője, Papp Tímea végezte (vezető grafikus: Herczeg Ádám) A színpadi művészek ugyancsak vetítési felületként alkalmazott ruháját Szelei Mónika tervezte.
