Kardos István, az 1975-ben elhunyt jeles karmester és zeneszerző neve feltehetően kevés magyar zenebarát számára cseng ismerősen. Idős német nemzedékek számára viszont igencsak ismerős az általa a majd 100 éve alapított „Kardosch-Sänger” énekegyüttes. Magyarországhoz, annak kultúrájához eddig nem kötődő német kutató, Martina Wunsch évek szívós munkájával kötetben dolgozta fel Kardos kalandos pályáját. A sokrétű mester élete, mint mondják, „ kész regény.” Egy az annyi sikeres, majd tragikus középkelet-európai sorsból.
A debreceni zsidó famíliát eredetileg Katznak hívták. Az apa, Kardos Samu, jeles ügyvéd és lelkes magyar hazafi: amatőr történészként kétkötetes, sikeres életrajzot ír báró Wesselényi Miklósról. A maga pályájára szánja egyetlen fiát, Istvánt, aki elvégzi ugyan a jogot Budapesten, de valójában a zene érdekli: párhuzamosan zeneszerzést és karmesterséget tanul a Zeneakadémián, Herzfeld Viktornál. Ott figyel fel rá Hubay Jenő, ajánlására a tehetséges fiatal zongorista kísérheti Gyárfás Ibolykát, a 13 éves hegedűs „csodagyereket” annak olaszországi turnéján.
Hősünk azután Petőfi és Csokonai megzenésített költeményeivel mutatkozik be szülővárosában, a háború alatt jótékonysági koncerteken vezényel. 1917-től a Belvárosi Színház karmestere, a Waldbauer-kvartett mutatja be vonósnégyesét. Szerzője a Nyugatnak, fellép annak estjein. 1918 nyarán az ő fordításában adják elő a Margitszigeten Mozart daljátékát, a Bastien és Bastienne-t. Korábban Ábrányi Kornél Carmen-fordítását dolgozta át, munkáját az Operaház évtizedekig használta. Ott egyébként korrepetitorként alkalmazzák, de miután fellépett a forradalmi időkben, el is bocsátják. A Tóth Aladár neve alatt máig működő Fodor Zeneiskolában vállal tanári állást s immár feleségével, Váradi Olga énekművésszel közösen is fellép.
Elismerésből bőven kijut: 1921 őszén Dohnányi Ernő vezényli Ünnep című zenekari művének ősbemutatóját a Zeneakadémián és neki ítélik a „Ferenc József koronázási jubileumi zenei díjat”. A Művész Színház zenei vezetője, megzenésített Petőfi-verseivel adják elő Tóth Árpádnak a költő 100. születésnapjára írt egyfelvonásosát. A sajtó elismeréssel fogadja Komor Vilmos vezényletével bemutatott Virágszvit című alkotását, bár van kritikus, aki Arnold Schönberg befolyását érzi rajta és „ultramodernnek” tartja…
Schuricke, Coste, elől Nyíri
Majd váratlan fordulat: a művész-pár 1925 őszén elhagyja Budapestet. A kötet szerzője nem tudta kideríteni: a növekvő antiszemita szellem miatt hagyták-e ott a országot (Váradi Olga is zsidó származású volt), vagy Berlin, Európa pezsgő kulturális központja vonzotta-e őket oly erősen, ahol húszas években 41 színházat, 200 kamarazenekart, hatszáznál több kórust számoltak. Kardosék első két éve Bern és Berlin között oszlik meg, az asszony a svájci főváros színházában énekel, férje dirigál.
Majd újabb meglepetés: a zeneszerző a jazz felé fordul, átveszi a népszerű, berlini Ábel vokál-kvartettet alapítójától, Ábel Páltól. Az együttes valamennyi tagja zsidó származású magyar, a német közönség az amerikai jazz meghonosítóiként ünnepli őket… Névhasználati viták után az immár Kardos-vezette vokál „Five Songs” néven lép fel és arat sikereket német, brit, holland, belga színpadokon, ők énekelnek az Extázisban, Hedy Lamarr híres filmjében.
Majd Hitler megjelenésével énekesei otthagyják Németországot. Kardos (merészsége elképesztő) marad, sőt: újabb vokált alapít: a „Kardosch-Sänger” immár az ő „németesített” nevét viseli. Tagjai két német, a bariton Fritz Angermann és a tenorista Rudi Schuricke, utóbbinak társa a temesvári román Zeno Costa, a basszista Paul von Nyíri, azaz Nyíri Pál. (Családjának eredeti neve Kandel, Ferenc József emelte bárói rangra a bankár nagyapát). Nyíri felesége is zsidó származású, de minderről – egyelőre – senki nem tud, a vokál egyik sikerét a másik után aratja.
Turnéik mellett fellépnek egy sor filmben, közreműködnek operett-előadásokon és vagy 80 lemezük készül. Nem csak jazzt játszanak: a zongorán kísérő Kardos feldolgozza Dvořák Humoreszkjét, adaptál bécsi valcereket, népdalokat is. 1933 őszén esténként majd 3 000 néző előtt lépnek fel a berlini Wintergartenben, járják az országot, benne a rádióstúdiókat, művészetüket nem győzi dicsérni az immár nácira hangolt német sajtó… Helyzetük valószínűtlen, hiszen a Berlinben élő Ábrahám Pált már tettleg inzultálták származása miatt, amikor be akart lépni a Grosses Schauspielhausba, ahol operettjét, a Bál a Savoybant játszották – akárcsak sorstársait, Alpár Gittát, vagy Richard Taubert.
Kardos még 1935 elején újabb, éves szerződést ír alá turnéjukról, de – nem keveset kockáztatva – beavatja a koncertiroda vezetőjét: a vokálból legalább ketten nem kérhetik felvételük árjaként a Zenei Kamarába, így nem léphetnek majd fel. Október végén beidézik a rendőrségre: igazolja származását! Kardos haladékot kér, mondván: szülei, nagyszülei különböző helységekben születtek, időre van szükséges a papírok beszerzéséhez…
Harminc napot kap, ám a határidő lejártát – bölcsen – nem várja meg. A Kardosch-Sänger dalosai 1935 november 3-án lépnek fel utoljára Breslau (Wroclaw) városában, majd vezetőjük mindenét visszahagyva és anélkül, hogy társait értesítené, titokban vonatra száll. Két nappal később jelenti a budapesti sajtó, hogy „Kardos István, a világhírű jazz-kvartett vezetője ismét a fővárosban van és további turnékra készül…”
elődje, sajnos neve ismeretlen
Valóban próbálkozik vokál-kvartettel. Utóbb a debreceni Csokonai Színház karmestere lesz, a zsidótörvények életbe lépése után pedig titokban zene-tanárként dolgozik. Végül bujkálnia kell: a Lengyel-család, benne a Lengyel Balázs – Nemes Nagy Ágnes házaspár segít életüket megmenteni, miközben a Kardos família 22 tagja lesz a Holokauszt áldozata. Bajomi Lázár Endre, a francia irodalom jeles tolmácsolója volt a kevés megmenekült rokon egyike.
A Kardosch-Sänger egykori vezetője 1950-ben, a Magyar Rádióban kíséri Nyíri Pál dalestjét, de Németországban maradt társaival többé nem találkozik. Régi vágya teljesül, amikor 1949-től a Zeneakadémián, mellette a Színház- és Filmművészeti Főiskolán taníthat. Lehel György vezényletével szólal meg a Rádióban Mátyás diák című operája, harmonika tankönyvet ír. A 70-es évek elején New York-i kiadó jelenteti meg a Ciclus Antiquust, görög költők megzenésített költeményeit és több kamarazenei alkotását. „Költőtől, tudóstól, tisztalelkű, humanista muzsikustól búcsúzik a magyar zenei élet”, írta halálára Raics István. A német zenebarátok számára a Kardosch-Sänger és vezetőjük emlékét a lemezek, filmek után immár könyv is őrzi.
