Mindenki életében lehetnek„mérföldkövek”, amikor elismeréseket kaphatnak, és öt évvel ezelőtt egy ilyen esemény alkalmából készült egy kisfilm, – amely ide kattintva érhető el: ebben nagy vonalakban megismerhető a Szilvay Géza és a fivére által közösen kifejlesztett tanítási módszer. Ott voltam Finnország budapesti nagykövetségén, amikor a hetvenöt éves Gézát a Finnországi Fehér Rózsa Lovag Renddel (a külföldieknek is adható legmagasabb kulturális elismeréssel) tüntették ki. Géza akkor már 47 éve élt Finnországban, így a mostani, immár kerek születési évfordulóra időzített kiadvány kapcsán merült fel bennem egy beszélgetéssorozat.
A nemrég múlt nyolcvan éves Dr. Szilvay Gézáról sok mindent lehet olvasni a neten, de a születésnap alkalmával a róla és fivéréről finnül megjelent életrajzi kötet, Kodály Zoltántól idézett címével: A Lapselle vain paras on kyllin hyvä – Géza ja Csaba Szilvayn elämä azaz: A Gyermeknek csak a legjobb a jó – Szilvay Géza és Csaba élete) bizonyára a legteljesebb, legalábbis a megírás időpontjáig. Az eseményről a Papageno képes beszámolót jelentett meg, hivatkozva a Helsinki Sanomat cikkére is. A jogi doktor hegedűs és tanár azóta is dolgozik, szinte megállás nélkül járja a világot vagy oktat otthonról a világhírű módszerrel, a Colourstringsszel, vagyis Színes húrokkal. Amíg le nem fordítják az életrajzi kötetet magyarra, nehéz közelebb hozni az egyik főszereplőjét, de régi iskolatársként megpróbálom kikérdezni őt a háttérről, majd hivatkozni fogok az elérhető további anyagokra is.
– Beszélj a gyerekkorodról, az akkori családodról, hiszen csak annyit tudtunk az érettségink évében a budapesti Toldy Ferenc Gimnáziumból a Rákócziba érkező Szilvay Gézáról és a később híres színésszé lett Balázs Péterről, hogy eltanácsolták őket korábbi iskolájukból. Feltűntek a családtagok szép magyar nevei is: édesapád is Géza, Csaba az egyik és Zsolt a másik fiútestvér. Mi volt tehát 17 éves korodig, szülők, testvérek, tanulás, zene, sport stb.?
– Nővérünk Örsike (Orsolya), a majdnem napra két évvel idősebb fivérem és én a II. világháború alatt születtünk, öcsénk pedig a háború után, és éltük családunkkal a sokgyermekesek szokásos életét, szerencsére kissé távol a főváros központjától, az akkor nem létező szabadságról elnevezett hegy tetején. A diktatúráról keveset tudtunk, de átvészeltük, felvidéki nemesi családunk a szó eredeti értelmében (Noblesse oblige!) élte meg nemességét: tanultunk, művelődtünk, sportoltunk. Otthonunk okán elég jól síztem, családunk közösen zenélt, és a Szilvay Testvérek együtt szerepeltek az első Ki mit tud?-on, aminek komolyzenei kategóriáját meg is nyertük, amit kéthetes balatoni nyaralással jutalmaztak. A Szabi-hegyi fiúk általában három gimnáziumba kerülhettek: a Rákócziba, a Toldyba vagy a Petőfibe. Bátyám a Rákóczit választotta, én viszont a Toldyban kezdtem humán tagozaton. A tanulással nem volt baj, de a harmadik osztály után néhányunkat eltanácsoltak az iskolából.
– Annyit tudtunk rólatok, hogy valamilyen vagány diákcsíny miatt kerültetek az érettségi évében hozzánk, a Rákócziba, de mi is volt ez pontosan?
– A Toldyban az alaphangulatot a levert forradalom határozta meg, és az ’57 októberi évfordulón tüntettünk is a nagyszünetben, de még a fekete ruhás csendes emlékezést is megtorolták, és a harmadik osztály végén osztályfőnökünk (Féja Endre) azt javasolta, hogy – a továbbtanulás érdekében – máshol érettségizzünk. Mi így kerültünk a Rákócziba. Új iskolánkba menet az akkor Moszkva térnek nevezett találkozási pontról, a Kalefről indultunk, és ez a kultikus Széna tér melletti hely is segített összekovácsolni a társakat, akik egy részét a hegyről már ismertük. Az új (46 fős) osztály hamar befogadott minket, és csak nemrég tudtam meg, hogy a Toldys retorzióra szomjas gimnáziumi párttitkár (Cihika Mihály orosztanárunk és munkásőr) később szintén – a már lányokat is fogadó – Rákócziba került.
– Mi történt veled az érettségi után a Finnországba történő végleges (?) kerülésetekig?
– Rögtön bekerültem a Konzervatóriumba, majd pedig a Főiskolán hegedű- és szolfézstanári szakon végeztem 1966-ban, és ahogy a csellista és gépészmérnök édesapámnak sem volt elég egy szakma, elvégeztem az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) jogi karát, tehát a doktori címet ott szereztem, 1970-ben. Közben továbbra is sportoltam, legjobban a sízés ment, és volt olyan év, hogy válogatott minősítést szereztem. Igazán életre szóló hatása viszont a kocalovaglásnak volt, hiszen egy ún. Őszi Hubertus Lovaglás alatt ismerkedtem meg osztrák feleségemmel, a budapesti Osztrák Nagykövetség munkatársával, akivel Londonban házasodtam össze, amikor az egyetemi tanulmányaim után egy finnországi koncertkörútra hívták meg a közben is zeneileg aktív Szilvay Testvéreket. Ennek megvalósulása előtt tanulhattam egy évet Angliában a nemzetközi jog területén. A hangversenykörút után hivatalosan meghívtak tanítani, és ennek körülményeiről majd részletesen beszámolok, de a végleges pályaválasztás előtt még egy újabb éven át tanultam nemzetközi jogot a Helsinki Egyetem jogi karán (de ezzel csak ennyivel később kezdődött a kinti zenei pályám, hivatásom.)
Az újabb személyes kérdések előtt érdemes a következő részletesebb írást elolvasni, miként indult Szilvay Géza és fivére finnországi pályája!
Hogy kerültem ide és miért maradtam itt? Hadd idézzek ide egy – Csaba bátyám által adott – interjút, akinek sokat köszönhetek, és akivel együtt fejlesztettük ki a Színes Húrokat, és így csak kiegészítem az ő emlékeit. Nagyanyánk Runeberg-verseket olvasott nekünk, édesapánk pedig Collegium Hungaricum ösztöndíjasként Finnországban is töltött huzamosabb időt. Mi gyerekek már korán megismerkedtünk a finn kultúrával, képzőművészettel, irodalommal, és szorgalmasan gyakoroltuk Järnefelt, Madetoja, Kuula és Sibelius műveit.
A valójában 1962 nyarán zárult Ki mit tud? országszerte ismertté tette testvéregyüttesünket, s ezért rendszeresen kaptunk meghívásokat, rádió- és televíziószerepléseket, amelyeken műsorunk finn darabokat is tartalmazott. Otthonunk zenei szalonná híresedett, ahol finn vendégek is megfordultak. Egy ilyen koncert során merült fel egy finnországi koncertkörút gondolata, amit a fiatal, energikus és magyarul jól beszélő Outi Karanko karolt fel, és két ízben is sikeres előadássorozatot szervezett nekünk (1965-ben és 1970 őszén).
1970 tavaszán Csaba bátyám cselló művésztanári diplomakoncertjén a Lahti Szimfonikus Zenekar vezető karmestere, Urho Pesonen is ott volt a Zeneakadémián, és utána zenekari szerződést ajánlott neki. Magam szintén akkor végeztem a jogot, és Angliában szerettem volna egy éven át a nemzetközi jogot továbbtanulni. Úgy egyeztettünk Pesonen úrral, hogy Csaba a testvéregyüttes finn koncertkörútja után, 1970 őszétől, éves szerződéssel náluk játszik, egyidejűleg a Sibelius Akadémián is továbbtanulhat. Kiutazásunk három napig tartott, és a finn határon felejthetetlen érzést okozott az egymagában lengő fehér-kék finn lobogó, hirdetve Finnország függetlenségét.
A hangversenyút jól sikerült, a Szilvay együttes két tagja és a két kísérő visszatért Magyarországra, Csaba Lahtiba ment, én pedig az angol konzulátusra a megígért vízumért, amelyről sajnos nem tudtak, Csaba említette a csatolt beszélgetésben, miként fogadta a zenekar bizalmi embere. Közben lejárt a 30 napos vízumunk, és mivel disszidálni nem akartunk és persze terveinket sem kívántuk feladni, nagy gondban voltunk.
Finn barátaink viszont nem hagytak el minket. Lakást szereztek, újabb hangversenyeket szerveztek, Rotary és Lions klubokba is, a Finn Rádióban stúdiófelvételeket készíthettünk, végül pedig Csaba Göteborgba szerződött az Operaház zenekarához, finn segítséggel az angliai vízumot is megkaptam, és mindketten a Sibelius Akadémia tanulói is lehettünk. Angliában a St. George College-ban az év végén letettem a Cambridge Proficiency angol nyelvvizsgát. A Sibelius Akadémián professzor Anja Ignatius osztályába kerültem, és így hivatalosan is maradhattunk.
A barátok szervezte „haknik” révén hívtak meg hegedűtanárnak az akkor alapított Kelet-Helsinki Zeneintézetbe, Csabát pedig a Jyväskylä-i Konzervatóriumba. Örömmel fogadtuk el az állásokat, így Csaba továbbtanulhatott Erkki Rautio professzornál a Sibelius Akadémián, én pedig a Helsinki Egyetem nemzetközi jogi tanszékén. Disszertációmat az ’56-os magyar forradalomról terveztem írni, de erről – kellő óvatossággal – letettem. A kinti munkánkat végül azért is engedélyezték, mert Magyarországnak mindig valutára volt szüksége, és ehhez a fizetések 12 %-át „impresszálási” díjként haza kellett küldeni.
– Hogyan folyt a kinti munka az elmúlt hosszú évtizedekben?
– Megtisztelő feladat volt a Kodály Zoltán elveire alapozott munkát éppen a finn gyerekeknél végezni, Magyarország dicsőségére is. Munkánkra igény volt, hiszen ebben az időben indult el a zeneintézetek hálózatának megteremtése és eredményeink példaként szolgáltak az egész országban. A Kultúr- és Oktatási Minisztérium, alapítványok és a média támogatását is élveztük, és komoly munkával láttuk el a „szolgálatot”, az egyre bővülő és fokozatosan nemzetközivé is váló munkát. Kezdetben természetesen büszkék voltunk az eredményekre, de a számos lemez- és filmfelvétel, tv- és rádiószereplés, sikeres koncertek világszerte, dicsérő újságcikkek, de leginkább a fiatalok felénk sugárzó bizalma és szeretete már a hivatás-és küldetéstudatot is felébresztették bennünk.
Külvárosi zeneintézetből nemzetközi hírű tudásközpontot létrehozni, a világ legjobbjai közt számon tartott ifjúsági zenekart (The Helsinki Strings) alapítani és azt csúcsformában tartani évtizedeken keresztül, zenei általános iskolát alapítani és vezetni, tv-sorozatokat, lemezfelvételeket készíteni, előadásokat tartani világszerte, kongresszusokat szervezni, s ezeken kívül még módszertani rendszert is alkotni és publikálni, mindezekhez a családfenntartáson, a hivatás és a hála érzésen túl a kétirányú hazafiságra is szükség volt: finn gyerekeknek adhattuk át a klasszikus zene örök értékeit – Magyarországot képviselve. És ezt a többletet mindkét ország vezetése is észlelte, bár Magyarország csak a rendszerváltás után.
– Mi volt és mi ma a különbség Magyarország és Finnország és persze a lakói, főleg a gyerekek között? Én éppen ötven évvel ezelőtt voltam kétszer – szakmai úton – Finnországban, Skandinávia akkor szegény tagjának számító országában, de az említett éghajlati eltérésen túl nem foglalkoztam mélyebben a különleges és vonzó országgal. Beszélj a kinti családodról is (otthonodról, feleségedről, gyerekeidről stb.), akik közül csak a szintén szép ősmagyar nevű Rékáról van némi ismeretem!
– Az akkor valóban szerény és szegény Finnország folyamatosan zárkózott fel, bizonyos iparágakban (pl. hajó-, fa- vagy papíripar) pedig eleve jól fejlett volt, de utána az elektronikában is nagyot fejlődött. Földrajzi elhelyezkedése, éghajlata miatt nyugodtabb élete volt, lakói alkalmazkodóbbak és szorgalmasak voltak, a gyerekeket is beleértve. Finnország hazánk előtt kilenc évvel csatlakozott az EU-hoz (1995), amit jól ki is használt. A kinti éghajlathoz igazodott a tanulás, sport, művelődés is, és a felnőtteken, tanárokon is múlt, mivel foglalkoznak a gyerekek, akikért mindenhol dúl a harc. A betétbeszámolóból is érezni lehet, hogy végül szerencsém volt, hogy egy zeneintézetbe kerültem, és a finn gyerekek révén alakult további zenei és oktatói pályám. Ismétlem: nem voltam egyedül, Csaba bátyám nélkül semmire sem mentem volna, és otthonról a zseniális Rossa László zeneszerző segített.
A Kodály Zoltán elveire épülő tanítási módszerünk minőségét az élet igazolta, számos tanítványunkból lett kiváló előadó, bár nem az elitképzés egy zeneintézet fő célja. Néhány büszkeségünk, például Pekka Kuusisto, akit Magyarországon is jól ismernek, elismerően nyilatkozott kapcsolatunkról, vagy a 16 éves osztrák Leonhard Baumgartner (idén megkapta az ICMA Felfedezés-díját), aki már az óvodában kezdett hegedülni a mi módszerünkkel. De említhetem leányomat, az idén 50 éves Rékát is, akinek érdekében kezdtünk a Színes húrok kifejlesztésével foglalkozni. Réka is ismert előadó lett, 2005 óta a Sibelius Akadémia professzora. Volt Magyarországon zsűrizni, és mesterkurzust is tartott már a Liszt Ferenc Zeneakadémián.
A mai magyarországi gyerekeket kevésbé ismerem – de azért látom a kiváló felnőttoktatás eredményeit –, és hallok a nehézségekről, hogy milyen nehéz a zenetanulásnak megnyerni a fiatalokat. Ahogy mondtam: megy a harc a gyerekekért – és itt a digitalizációnak is nagy szerepe van, sajnos éppen negatív értelemben. Már érintettem a kinti családi életemet, tehát folytatom: feleségem (Lieselotte) továbbra is az osztrák nagykövetség kereskedelmi részlegénél dolgozik, de a finnországiban. Réka után három fiunk született: Torda (49 éves orvos), Géza (46, biokémikus) és Zsolt (38, közgazdász). Sajnos egyedül csak a lányunk családjában virágzik a zene, ahol az operaházi korrepetitor férj mellett a 13 éves fiuk (Atilla) jól hegedül, kiváló síző. Helsinki kertvárosi részén élünk egy norvég faházas telep egyik önálló épületében. Egyelőre öt unokánk van.
A kinti magyarokhoz hasonlóan a hazai kapcsolatok gyengülnek, a második, de főként a harmadik generáció magyar nyelvtudása hiányos, a vegyes házasságok miatt kissé érthetően is, bár a feleségem tökéletesen megtanult magyarul. Csaba bátyámnak, aki egyébként a Kecskeméti Kodály Intézetben is dolgozott (onnan ment nyugdíjba) két muzsikus gyereke van: Csilla szintén csellista. Ahogy tehát bővül a család, kopik a nyelv, és emiatt is egyre nő a honvágyam. Igyekszem a hazai szakmai kapcsolatokat ápolni. Többször voltam szakmai úton Budapesten, Debrecenben, Kecskeméten, tartani próbálom a régi barátságokat is. Szomorúságot csupán az okoz, hogy unokáimmal nem tudom megosztani Petőfi, Arany, Vörösmarty vagy Csoóri Sándor gondolatait.
– Megismerhettük a múltjához, eredeti hazájához, nyelvéhez hű világpolgárt, aki hazai (kodályi) alapokon valamennyi kontinensre viszi vagy továbbítja a gyerekek gyorsabb és eredményesebb hegedűoktatásának módszerét. Ezek után valamilyen összegzést kérek! Milyen elismeréseket kaptál eddig, beleértve a különböző társasági tagságokat? Hány alkalommal terjesztetted/terjesztettétek módszereteket külföldön? Milyen felvételeket készítettetek? És végül: meddig szeretnéd még ezt a sűrű életet élni, és ha elég lesz, mit csinálnál még szívesen?
– 1977-től máig, tehát (közel) 47 éven át közel 300 kongresszuson tartottunk előadást, és ez évente egyre növekvő számú eseményt jelentett szerte a világban, természetesen Magyarországon is. A covid alatt kezdődött az online megjelenés, 33 alkalommal egy technikailag kiváló stúdióból lebonyolítva. Az immár 14 kötetes Colourstrings hegedűiskola használóinak számát nem tudhatjuk, de még Kínában is kiadták mandarin nyelvű szöveggel ellátva.
További terveim közül azt emelném ki, hogy szeretnék hazamenni! Korábban a zenekar tartott Finnországban, ma pedig az unokák. Amikor Ferihegyre érkezem, minden porcikámmal érzem, hogy otthon vagyok. Mikes Kelemenhez hasonlóan, minél jobban megszeretem az én Rodostómat, Helsinkit, annál jobban vágyakozom az én Zágonomba, szülőhazámba. Nagy boldogságom a nagyapaság és az unokák magyar nyelvtudásának örökítése. Az ESTA (Európai Vonós Tanárok Szövetsége) jelenlegi elnökeként próbálom összehangolni a 24 nemzeti szövetség munkáját és folytatom a tanárok továbbképzését. Legfőbb vágyam, hogy még legyen időm átadni a magyar gyermekek tanárainak azt a módszert, amely Magyarországról származik.
– Köszönöm a beszélgetést, irigyellek aktívitásodért, de azért ne vidd túlzásba a dolgokat, bár a 88 év még kerekebb…! Ráadásul egy korábbi érdekes levél rólatok az olvasóknak…
Szilvay Géza elismerései:
- Finn Oroszlán Lovagrend, 1981
- Finnország Állami-díj, 1983
- A Magyar Köztársaság Csillagrendje, 1990
- FAZER Zene-díj, 1993
- Helsinki Kulturális-díja, 1995
- Pro Musica-díj, 1999
- A Finn Zenei Intézmények Szövetségének “Accent”-díja, 2005
- Nemzetközi Kodály-díj, 2007
- Finnország elnöke által adományozott professzori cím, 2009
- A Magyar Érdemrend Tisztikeresztje, 2013
- Finnország Fehér Rózsa Lovagrendjének elsőfokú Lovagkeresztje, 2018
Tiszteletbeli tagságok:
- Dán Kodály Társaság, 1988
- Finn Kodály Társaság, 1990
- Brit KodályTársaság, 1995
- Finn Kantele Társaság, 1999
- Finn Zenepedagógiai Társaság, 2003
- Nemzetközi Kodály Társaság, 2012
- ESTA Finland, 2013
Szilvay Géza és Szilvay Csaba felvételei:
LP
- KEITELEELTÄ TONAVALLE – FROM KEITELE TO THE DANUBE (Scandia 651, 1977) Finnish and Hungarian music
- BARTÒK CENTENARY (Fuga 3034, 1981) Music by Béla Bartók for Young String players
- KODÀLY CENTENARY (Fuga 3035, 1982) Music for Young String players by Kodály and Rautavaara
- FINNISH MUSIC FOR YOUNG STRING PLAYERS (Fuga 3036, 1983) Sibelius, Rautavaara, Merikanto, Nordgren
- MUSIC BY AHTI SONNINEN FOR YOUNG STRING PLAYERS (Fuga 3037, 1984)
- HOMMAGE (Fuga 3056, 1986)Klami, Händel, Marttinen
- PARLANDO (Fuga 3067, 1987)Finnish-Hungarian Chamber Music for Children
- EPITAPH (Fuga 3083, 1988)Bartók, Rautavaara
- PRIMA NOTA Fuga (3088, 1988) Sonninen, Rautavaara, Madetoja, Hallgrimsson
CD Gyerekeknek
- Singing Rascals Fuga 9134
- Singing Rascal’s LA
- Singing Rascal’s DO Fuga 9135
- Singing Rascal’s TA
- Singing Rascal’s TI-TI Fuga 9136
- Singing Rascal’s ABC
CD
- KAAMOS – THE POLAR NIGHT (Finlandia Records 544692, 1994)
- Jean Sibelius: Andante Festivo
- Romance Op.42
- Impromptu
- Rakastava Suite Op.114
- Ahti Sonninen: La Danza Karelia
- Einojuhani Rautavaara: Epitaph for Béla Bartók
- Hommage a Zoltán Kodály
- Hommage a Ferenc Liszt
- Leevi Madetoja: Elegia Op.4/1
- Herman Rechberger: Kaamos (Polar Night)
Követségi koncertek (HJSCD-002, 1994)
- Live recording, the Embassy of Finland, Washington D.C. July 1, 1994
- Peter Tchaikovsky: Serenade for Strings in C Major, Op.48
- Jean Sibelius: Canzonetta, Op.62a
- Einojuhani Rautavaara: Fiddlers, Op.1
- Selim Palmgren: Illusion
- CONTRASTS (Finlandia Records 0630-13710-2, 1996)
- Béla Bartók: Divertimento
- Tchaikovsky: Serenade for Strings in C Major, Op.48
- NORDIC SOUNDS (Finlandia Records 0630-13709-2, 1996)
- Edvard Grieg: Holberg Suite Op.40
- Einar Englund: Symphony Nr.4
- Carl Nielsen: Little Suite Op.1
- Ingvar Lidholm: Music for Strings (1952)
- A FINNISH MYTH (HJSCD-003, 1997)
- Jean Sibelius: Suite champêtre, Op. 98b
- Einojuhani Rautavaara: A Finnish Myth
- Joonas Kokkonen: ”…durch einen Spiegel…”
- Antonín Dvorák: Serenade for Strings in E Major, Op. 22
- ADESTE FIDELES (SLCD-007, 1997)
- Christmas music with the choir ”Suomen Laulu”
- Ilkka Kuusisto (arr.): Christmas songs for choir and string orchestra
- Arcangelo Corelli: Christmas concerto, Concerto grosso op. 6 no. 8
- CONCERTO GROSSO (HJSCD-004, 1997)
- Arcangelo Corelli: Christmas concerto, Concerto grosso op. 6 no. 8
- Sándor Szokolay: Hungarian concerto grosso for strings and
harpsichord, Op. 137 (World premier performance, live recording)
- THE 7 SEASONS (Finlandia Records 8573-84714-2, 2000)
- Antonio Vivaldi: The Four Seasons (Violin Soloist: Réka Szilvay)
- Jaakko Kuusisto: Between Seasons
- STRING SERENADES (Finlandia Records 0927-42522-2, 2001)
- Antonin Dvorák: Serenade for strings in E major, Op. 22
- Edward Elgar: Serenade for Strings in E minor, Op. 20
- Jean Sibelius: Suite caractéristique, Op. 100
- Pjotr Tchaikovsky: Serenade for strings in C major, Op.48
- ILOTULITUS (HJSCD-05, live recording, 2001)
- Pablo de Sarasate: Carmen Fantasy
- Einojuhani Rautavaara: Hommage à Zoltán Kodály
- Zoltán Kodály: Hungarian Rondo
- László Rossa: “A”
- David Popper: Hungarian Rhapsody, Op. 68
- VERKLÄRTE NACHT (Finlandia/Warner Classics/Apex 0927-43423-2, 2002)
- Arnold Schoenberg: Verklärte Nacht, Op. 4
- Jean Sibelius: Andante festivo
- Dmitri Shostakovitsh: Chamber Symphony, Op. 110a
- Giacomo Puccini: I Crisantemi
- DEATH AND THE MAIDEN (Finlandia 2564-60763-2, 2003)
- Franz Schubert: Overture in C Minor D. 8
- Franz Schubert: Death and the Maiden, D. 810
- Joonas Kokkonen: „…durch einen Spiegel…“
- FINNISH MUSIC FOR STRINGS (Finlandia/Warner Classics/Apex 2564-61976-2, 2005)
- Einojuhani Rautavaara: Hommage à Zoltán Kodály
- Aulis Sallinen: Some Aspects of Peltoniemi Hintrik’s Funeral March
- Pehr Henrik Nordgren: Concerto for Strings, Op. 54
- Jean Sibelius: The Lover, Op. 14
- ROMANTIC STRINGS (Warner Classics & Jazz 2564 69232-2, 2009)
- Edward Elgar: Introduction and Allegro, op. 47
- Ralph Vaughan Williams: Fantasia on a Theme by Thoams Tallis
- Felix Mendelssohn: Sinfonia No. 10Jean Sibelius: Elegie King Christian II, op. 27/2
- DOUBLE CONCERTOS FOR STRINGS (Warner Classics & Jazz 2564 68328-5)
- J.S. Bach: Double concerto for Violins – soloists Réka Szilvay and Sini-Maaria Simone
- G. Ph. Telemann: Double Concerto for Violas (cadenzas by Aulis Sallinen, dedicated to the Helsinki Strings – soloists Pirkko Simojoki and Anna HuttunenA. Vivaldi: Double Concerto for Cellos
- G. Bottesini: Double Concerto for Double Basses – soloists Vera Lindroos and Tuomo Savolainen
- STREAM OF LIFE (East Helsinki Music Institute HJSCD-06, 2004)
- The Helsinki Strings “F-key Group” (Chamber music for cello and double bass ensemble)
- VIOLIN AND CELLO RASCALS 1-4
- Easy concert pieces for young violinists or cellists with piano accompaniment, FUGA-9142 (CD1), 9143 (CD2)
- VIOLIN AND CELLO RASCALS 5-7
- Easy concert pieces for young violinists or cellists with piano accompaniment, FUGA-9144 (CD3), 9145 (CD4)
- VIDEO:
- ARVO PÄRT: TABULA RASA Pictures of Reidar Särestöniemi and Music of Arvo Pärt Keio Video-001
- AULIS SALLINEN: FROM A PUPIL’S DIARY Suite for a double children’s orchestra Op.62
