Napjaink egyik legfoglalkoztatottabb magyar fuvolaművészeként Juhász Ildikó elsősorban a zenekari versenyművek előadására specializálodott. Legutóbb, 2023-ban Iber koncertjének előadásáért nyerte el legjelentősebb lengyel komolyzenei díjat is. A művészt ezúttal Szilágyi Szabolcs, A magyar fuvolázás elmúlt kétszáz éve és európai beágyazódása című kötet társszerzője kérdezte.
– Legutóbb akkor olvashattunk rólad, amikor a lengyelországi Muzyczne Orły Nemzetközi Zenei Verseny Nagydíját vehetted át. Mi ennek az elismerésnek a jelentősége?
– Kétségtelenül ez az egyik legrangosabb zenei díj Lengyelországban, amire mind lengyel, mind pedig külföldi zeneművészek is pályázhatnak, méghozzá több kategóriában. Én tavaly Ibert-fuvolaversenyének előadásáért kaptam az elimserést, amire nagyon büszke vagyok.
– Budapesten születtél, de az egyetemet már külföldön kezdted. Kik voltak a mestereid?
– A Szent István Konziba jártam Fasang Zoltánhoz, majd a grazi egyetemen Herbert Weissbergnél és Erwin Klambauernél tanultam a fuvolát. A piccolora elsősorban Raphael Leone tanított.
– Jellemző, hogy a magyar fiatalok nyugati egyetemekre felvételiznek azzal a szándékkal, hogy a karrierjüket is ezekben az országokban építsék fel. Te immár több, mint egy évtizede Lengyelországban dolgozol, mint a Sudecka Filharmonia szólófuvolása.
– Az egyetem befejezése után Münchenbe kerültem, ahol a zenekarban egy lengyel kolléga hívta fel a figyelmem a Filharmonia Sudecka próbajátékára. Immár 15 éve vagyok az együttes szólamvezető első fuvolása.
– A zenekari munka mellett szóló- és kamarakoncertjeid is vannak. Mesélnél a fellépéseidről?
– Szerencsés vagyok, mert a zenekarom rendszeresen ad lehetőséget szóló művek előadására, így a standard repertoáron lévő Mozart- és Bach-versenyművek mellett játszom Hacsaturján, Ibert és Petrovics koncertjeit is, valamint a Liebermann-piccoloversenyt. Utóbbit a Filharmonia Sudecka koncertjein kívül Dél-Koreában a Busan Filharmonikus Zenekarral, idén pedig Ukrajnában a Khmelnytsky Filharmonikus Zenekarral is előadtam. Mivel a fuvolázás mellett igyekeztem mindig nagy hangsúlyt fektetni a piccolóra, így Vivaldi erre a hangszerre írt versenyműveit is több alkalommal játszottam magyar, lengyel és német kamarazenekarokkal. Ezek közül az egyik német koncertet az SWR élőben közvetítette. Idén a Katowicében tartandó Nemzetközi Fuvolás Találkozón Gyöngyösi Levente Piccoloversenyét készülök előadni, valamint a Dąbrowa Górniczán tartandó Spisak Fesztiválon Weinberg I. fuvolaversenyét és Mozart fuvolára és hárfára írt művét játszom majd a Sinfonietta Cracovia együttesével. Zenekari fuvolásként két évet játszottam a Poznani Filharmonikusoknál, rendszeres kisegítője voltam a Poznani Operaház Zenekarának, a Krakkói Beethoven Zenekarnak, valamint megfordultam a Müncheni Szimfonikusoknál is, ezen kívül több bajor kamarazenekarnak vagyok tagja.
– Magyarországon egyre népszerűbbek a doktori képzések. Jelenleg te is a DLA-don dolgozol Legyelországban, amelynek két jelentős koncertfellépés is a részét képezi. Milyen darabokkal foglalkozol?
– Lengyelországban is egyre népszerűbb ez a képzési forma, és egyre több akadémia és egyetem jogosult doktori iskola létesítésére. A programomban, ami jelenleg is folyamatban van, egy lemezfelvételt kell készíteni azokból a darabokból, amikről a disszertáció szól. Az én helyzetem azért mondható különlegesnek, mert a Filharmonia Sudecka, valamint a Sinfonietta Cracovia lehetővé tette, hogy zongorakíséret helyett mindkét általam kiválasztott versenyművet zenekarral játsszam el, így az én lemezem nem stúdió körülmények között készül majd, hanem az élő koncerteket rögzítik. A témám: Bartók és Shostakovich hatása a Petrovics- és Weinberg-fuvolaversenyekre.
– Milyennek látod a magyar és a lengyel fuvolaoktatás jelenlegi helyzetét? Mennyire népszerű hangszer a fuvola ma Lengyelországban?
– A fuvola szerintem a mai napig az egyik legnépszerűbb hangszer a hegedű és a zongora után, és ez Lengyelországban sincs másképp. Mivel nem tanítok, így csak előadóművészként tudok nyilatkozni. Tudomásom szerint egyre nagyobb hangsúly kerül a szólóművek mellett a zenekari alapismeretekre, ami elengedhetetlen, ha valaki nem csak az oktatásban képzeli el a jövőjét. Amit még nagyon fontosnak tartok, az a zenekari szólamismeret mellett a váltóhangszereken való játék, mert lássuk be, nem mindenki kezdi a karrierjét első poszton, ahol például csak ritkán kell a piccolora váltani.
– Mondanál pár szót a lengyel fuvolaoktatás tradícióiról?
– Ahogy az én időmben Magyarországon a Jeney-féle Fuvolaiskolával és a Bántai-féle Válogatott Etűdökkel kezdtünk, Lengyelországban Eugeniusz Towarnicki Fuvolaiskoláján és Feliks Tomaszewski etűdjein nőnek fel a hallgatók. Utóbbi egyébként otthon is ismerős lehet, aki pedig mint művész-pedagógus a 20. század első felében az elsők között reformálta meg a lengyel fuvolaoktatást, az Augustyn Boczek volt. Az ő növendékei később elismert művészek és tanárok lettek.
– A Budapesti Fuvola Akadémiát azzal a szándékkal hoztuk létre, hogy egyfajta köldökzsinórt teremtsen a magyar és a külföldi fuvolakultúrák között. Meglátásod szerint a magyarhoz képest mennyire nyitott vagy zárt a lengyel fuvolakultúra?
– Szerintem a lengyel fuvolások nyitottak a különböző együttműködésekre, itt gondolok az Erasmus-programnak köszönhető lehetőségekre is, ahol nem csak diákok, hanem tanárok is részt vesznek a csereprogramban akár egy-egy mesterkurzus erejéig. Észrevételem szerint sokan szívesen küldik külföldre továbbtanulni a diákjaikat kapcsolatépítés céljából és hogy minél szélesebb zenei látókörre tegyenek szert. Egyre népszerűbbek a lengyel szervezésű nemzetközi fuvolás találkozók is. Legközelebb a katowicei Zeneakadémián kerül sor a X. Polish Flute Meeting elnevezésű programra november 8-10. között. Idén egyébként az elismert lengyel művészek mellett ott lesz többek között Wally Hase, Nuno Inacio és Kramarics Katalin is, én pedig piccolósként mutatkozhatok be. A mesterkoncertek mellett természetesen lesznek egyéni és csoportos foglalkozások, szimpóziumok és hangszerkiállítás is.