Az ember életében vannak olyan lehetőségek, amik nem mindennap fordulnak elő. Ilyen lehet például egy álommunka, egy külföldi ösztöndíj vagy épp egy háromhetes japán út. A MÁV Szimfonikus Zenekarnak – és velük együtt nekem is – az utóbbi lehetőség megadatott, és a turné legfontosabb történéseiről ebben a formában fogok beszámolni.
13 koncert 10 városban 3 hét alatt – már első hallásra sejthető volt, hogy feszes lesz a tempó, és ez egyelőre beigazolódni látszik. Június 17-én indult el a zenekar két csoportra osztva: egyik részük bécsi átszállással repült Tokióba, míg a másik felük Dubaj érintésével jutott el a japán fővárosba. Én a „másik félhez” tartoztam, úgyhogy néhány órát eltölthettem Dubajban. Igaz, csak a reptéren jártam, de már ott is szembetűnő volt az a gazdagság, ami az Egyesült Arab Emírségeket jellemzi.
Dubajból Tokióba mintegy tíz órán át tartott az út. Volt, aki könnyebben, és volt, aki nehezebben viselte, persze, ez attól is függött, hogy kinek milyen volt a szomszédja, vagy hogy tudott-e aludni a gépen. Tokióba érve aztán sikeresen átjutottunk az ellenőrzéseken, bár a vámvizsgálat során valakitől elkobozták a szendvicseit, amiket a reptéren járőröző labradorok szagoltak ki.
A repülőgép ablakából kinézve még zuhogott rendesen, viszont mire a buszhoz értünk, már híre-hamva sem volt az esőnek. Nagyjából másfél órát utaztunk még a New Otani Inn Tokyo nevű hotelig, ami a város üzleti negyedében található. Este 8 óra körül foglalhattuk el végre a szobánkat, és mindenki elkezdte a maga módján kipihenni az út fáradalmait. Én a csellószólam néhány tagjával tettem egy sétát a környéken.
Másnap kora délután indultunk el a próbaterembe, a Tokyo Metropolitan Theaterbe. Egy helyi vonattal mentünk, ami inkább az otthoni metróra emlékeztetett. A turné első próbáját Kobajasi Kenicsiró, a zenekar tiszteletbeli vendégkarmestere kezdte, majd megérkezett Mario Košík karmester is, aki a tizenháromból három koncertet fog vezényelni.
A próba szünetében sikerült megszólaltatni a 84 éves japán maestrót, aki elmondta, hogy 50 éve debütált a MÁV Szimfonikusokkal Magyarországon, és utána is számtalan lehetőséget kapott. A mostani turnéval ezt szeretné kicsit viszonozni. Kíváncsi voltam, melyik koncertet tartja a legfontosabbnak, és egyértelműen a Suntory Hall volt a válasz. „A tokiói közönség szigorú, sok olyan ember ül a nézőtéren, aki jól ért a zenéhez – magyarázta a mester. – Megkoronázná a turnét, ha nagy tapsot kapnánk tőlük.”
Velünk van Lendvai György, a zenekar igazgatója is, akit szintén megkértem, hogy ossza meg a gondolatait a turné kapcsán. Ő is felidézte a kezdeteket, az 1974-es karmesterversenyt, „amikor Kobajasi felpattant a pódiumra, és hirtelen a zenekar minden tagja figyelni kezdett”. Ezzel a versennyel indult a mester nemzetközi karrierje, aminek az ötvenéves évfordulóját ünnepeljük ezzel a koncertsorozattal is. Lendvai szerint a maestrónak olyan kisugárzása van, ami egy karmestert igazán karmesterré tesz. „Erős egyéniség, át tudja vinni az akaratát, de közben azt is eléri, hogy szeressék őt a zenészek.” Az igazgató megemlítette Fudzsiko Hemminget is, akivel három közös koncert lett volna a turnén, de sajnálatos módon a 92 éves zongoraművész idén áprilisban elhunyt.
Következő nap korábban volt az indulás, mert egy 60 perces út várt ránk egy óriási oktatási központba, a kanagawai Toin Gakuen High Schoolba, ahol már öt évvel ezelőtt is koncertezett a zenekar. Ebben az intézményben művészeti képzésre járnak a diákok általános iskolától az egyetemig. Csodálatos környezetben fekszik ez a komplexum, hatalmas fák veszik körbe, és itt láttunk először bambuszt is.
Kanagawában volt egy rövid próba, majd 14.50-kor kezdődött a koncert. Elsőre szokatlannak tűnhetett ez az időpont, de úgy már minden értelmet nyert, hogy a koncert egy „tanóra” keretében zajlott. A nézőtéren a 6. és a 12. évfolyam ült, vagyis közel 1400 diák. Végig nagyon fegyelmezettek voltak – nem meglepő módon –, de azért időnként nevettek is Kobajasi mester szavain, aki magyarul is tanította őket a zenészek segítségével. Olyan kifejezések hangzottak el, mint „Jó napot kívánok!” vagy „Egészségedre!”, de megtudtuk azt is, hogy a „hattyút” hasonlóan hívják a japánok.
Június 21-én délelőtt keltünk útra, ideérkezésünk óta először hagytuk el Tokiót, hogy Kobajasi mester szülővárosába, Iwakiba látogassunk el. A turné második koncertje holnap lesz az Alios Iwaki Performing Arts Centerben. Akit érdekel, merre visz az utunk a továbbiakban, tartson velünk!
