13 koncertből álló, háromhetes turnén vett részt Japánban a MÁV Szimfonikus Zenekar, amelyet Kobajasi Kenicsiró magyarországi debütálásának – amely egyben nemzetközi karrierjének kezdete is volt –, 50. évfordulójára rendeztek meg. A 84 éves, világhírű karmester vezényletével Japán nagyvárosaiban, többek között Tokióban, Oszakában, Nagojában és Kanazavában lépett fel a zenekar nagy sikert aratva. A turné értékelésére Lendvai György ügyvezető igazgatót kértük meg, akivel az évadzáró társulati ülés után beszélgettünk.
– Milyen üzenettel engedte el nyári szünetre a zenekart?
– Mindenekelőtt megköszöntem nekik az évadban nyújtott munkájukat. Itt hagyományosan a művészeti vezető értékeli a szakmai munkát, de természetesen nekem is van véleményem. Úgy érzem, a japán turné hatására emelkedett hangulatban van a zenekar. Japánban teljesen más kultúrát tapasztaltunk meg, másfajta bánásmódban részesültünk, és most vissza kell szokni a magyar viszonyokhoz. A társulati ülésen választottuk meg az évad zenekari művészét, aki az idén Farkas Olívia csellóművész-szólamvezető lett.
– Milyen visszajelzések érkeztek a koncertek után a japán vezetőktől?
– A legfontosabb visszajelzés az volt, hogy visszahívták a zenekart, vagyis két év múlva újra Japánban turnézhatunk. Nemrég kaptam egy levelet a turnét szervező cég vezetőjétől, amiben azt írta, hogy minden helyszín szervezője szeretné, ha visszatérnénk.
Ez nagyszerű eredmény, azt viszont sajnálom, hogy a turné sikere a magyar zenei életben nem csapódik le. Ugyanaz a koncertműsor ugyanazzal a karmesterrel, ami a Suntory Hall közönségéből álló ovációt váltott ki, itthon nem nyerte el a kritika tetszését. De az a fő, hogy az elmúlt három hét 13 koncertjén mintegy 25 ezer embernek sikerült életre szóló élményt szereznünk.
– Mi volt az első reakciója, amikor kiderült, hogy lesz folytatás? Meglepődött vagy számított rá?
– Láttam már a turné közben, hogy a koncertek telt házzal vagy közel telt házzal mentek le, és a közönség mindenhol ünnepelt minket. 1500-2000 fős koncerttermekről beszélünk. Még ha nem is játszott volna jól a zenekar, egy menedzser akkor is visszaszerződteti azt a produkciót, ami megtölti a termet. Úgyhogy se megkönnyebbülést, se meglepetést nem éreztem, de persze nagyon örültem.
– Azt már a turné elején is tudni lehetett, hogy a legfontosabb fellépés a tokiói Suntory Hallban lesz. Hogyan értékelné azt a koncertet?
– Mindenkit nyomasztott egy kicsit a Suntory Hall. Egyrészt a turné során csak ott játszottuk Csajkovszkij IV. szimfóniáját, másrészt a mester is tokiói, a közönség szigorú, magasan van a mérce, hiszen a világ legjobb zenekarai lépnek ott fel rendszeresen. De nagyon jól sikerült a koncert, és szerintem egyben vízválasztó is volt.
– Miért volt vízválasztó?
– Lement rólunk a teher, és az utána következő koncerteken már felszabadultan tudtunk játszani. Számomra az utolsó koncertek (Nagoja, Oszaka) jelentették a legnagyobb élményt. Úgy éreztem, Kobajasi mester bármit meg mert csinálni, bízott a zenészekben, ők pedig rugalmasan követték az instrukcióit.
– Milyennek látta Kobajasi mester vezénylését?
– Számomra az a csodálatos benne, hogy ő nemcsak a zenekart ragadja magával egy produkció során, hanem a közönséget is. Gyakran beszél hozzájuk, és meg is tudja nevettetni őket. Azokat a japánokat, akik állítólag ritkán nevetnek. Kobajasi olyan karmester, aki meg tudja mutatni, hogy az élő zene mennyire más, mint egy lemez vagy egy film. A jelenlétével, a testbeszédével irányítja az embereket a zenei folyamatokon keresztül.
– Mi tetszett Japánban, mik keltették fel az érdeklődését?
– Japánban az a szemlélet működik, hogy egy bizonyos nagyságú településnek szüksége van koncertteremre. Tehát például egy 200 ezer lakossal rendelkező városhoz tartozik egy 1500 vagy 2000 fős koncertközpont, attól függetlenül, hogy van-e saját zenekaruk vagy nincs. Ez egy roppant fontos dolog, mert ez a feltétele annak, hogy élénk zenei élet alakuljon ki.
Fantasztikus a szervezettség is, és úgy láttam, a zenekar nagyon jól beilleszkedett ebbe a rendszerbe. Aztán említhetném a japán szokásokat is, amiket szintén nagyon érdekesnek találtam.
– Milyen szokásokra gondol?
– Például arra, hogy már egy órával a koncertkezdés előtt kinyitják a termet. Megjönnek a nézők, előveszik az műsorfüzetet, olvasgatnak, beszélgetnek, tehát rákészülnek a koncertre. Nem tudom, mi lehet ennek az oka, talán sokan messziről érkeznek, de mindenképpen jó volt látni ezt a fajta ráhangolódást.
Az is nagyon érdekes volt, hogy addig tapsolnak, amíg az utolsó zenész el nem hagyja a pódiumot. Volt egy olyan eset, hogy az oboistánk a többiekhez képest tovább maradt fent a színpadon, mert a nádjait rendezte. Az emberek végig tapsoltak, és amikor felállt, hangos ovációban törtek ki. Ilyesmit itthon nem tapasztal az ember.
De az is tetszett, hogy Japánban szinte mindenkinek van legyezője, még a férfiaknak is. A táskájukban hordják a szétnyitható legyezőt, és kis mozdulattal, de nagyon gyorsan legyezik magukat. Létezik nyeles legyező is, annak más a technikája, azzal lassabban hűtik magukat.
– Milyen lépésekre van szükség a következő turné előkészítéséhez?
– A 2026-os turné előkészítésén most a japán fél dolgozik, ennek során alakul ki az utazás időpontja. Utána egyeztetnünk kell a műsort, amely meghatározza egyben a létszámot, és valószínűleg, a mostanihoz hasonlóan ők fognak biztosítani szólistát, de az is lehet, hogy mi javasolhatunk magyar művészt.
– Hogyan látja rövid távon a zenekar jövőjét?
– Még ebben az évadban befejeződik a zenekar új székházának a felújítása, amely mérföldkő a MÁV Szimfonikusok történetében. A jövő évadunk már kész van, meghirdettük, zajlik a bérletértékesítés, és úgy néz ki, a következő szezonban sem hagy cserben minket a közönségünk. Most már a 2025/26-os évadon dolgozunk.
A zenekar jövője nagyban függ az egész zenekari szektorban zajló eseményektől. A Csák János miniszter úr által beharangozott, egész kulturális életet átfogó törvényről Hankó Balázs miniszter úr sajtótájékoztatóján kiderült, hogy nem fog megvalósulni. Így sajnos marad az a rendezetlen állapot, ami az elmúlt éveket jellemezte. Hiányzik a kultúrpolitikai koncepció, és a szakmával, illetve annak képviseleti szerveivel való párbeszéd. Így aztán nehéz bármit is mondani a jövőről.
A turné eseményeiről cikksorozatban számoltunk be, ami ide kattintva olvasható.
