A budapesti Kempinski, 1992-es nyitása óta, szenvedélyesen gyűjti a magyar műalkotásokat, amelyek a szálloda közös tereit, szobáit, lakosztályait díszitik. A Corvinus Műgyűjtemény ma már közel 1500 darabból áll. A hotel, fennállásának 30. évfordulója alkalmából meghívott öt ismert kortárs írót, és megkérte őket, hogy töltsenek el egy éjszakát valamelyik Corvinus Art Collection Lakosztályban, majd az ott található műalkotások által inspirálva írjanak egy-egy novellát. Sorozatunkban az írók által kiválasztott képekkel és a képek ihlette novellákkal ismerkedhetnek meg olvasóink. A történetek a Kempinski Hotel Corvinus Budapest Mesélő Lakosztályok című kiadványában jelentek meg.
Mécs Anna: Séta erős fényben
Szokatlan volt az a kora tavaszi reggel, már hajnalban magasan járt a nap. Felült az ágyában, a redőny kopott deszkái között fürdette arcát a fényzuhatagban. Felesége békésen szuszogott, mintha szemhéja vaskos kapuként védené őt a külvilágtól, arcát és bőrét érő fény nem zavarta meg nyugodt álmát. Halkan kicsoszogott a nappaliba, ahol Táltos a bejárati ajtó előtt ült, és kérlelve nézte. Felvette szürke kabátját, és csak remélni tudta, hogy visszaér, mielőtt felesége felébredne.
A szokásos körükre indultak. Kiléptek az ódon kapun és balra fordultak, már nem is kellett figyelnie, merre megy, csak követte Táltost. Elmentek a fogorvos előtt, a cipésznél jobbra. A nap egy tapodtat sem mozdult, mint ami kimerevítette az időt.
Ásított egyet, és a hegyek kopasz ormát figyelte, csak most látta meg bennük a tar fejbúbokat, amelyeket a templomban az előtte lévő sorokban figyel, ha untatja a prédikáció. Csak ritkán gondolt arra, hogy ő is így festhet a mögötte ülők szemében. Körben mindenhol hegyek vették körbe a kisvárost, egy völgyben találtak menedéket, náluk mindig később kelt a nap és hamarabb nyugodott. Mintha ettől lassabb és otthonosabb, de sötét színnel átitatott lett volna minden.
A macskaköveket figyelte a lába alatt, mindig csak azt, amelyikre éppen rálépni készült. Eszébe jutott, felesége hogyan csetlett-botlott a köveken, amikor elegánsabb cipőt húzott. A színházban tett látogatásokra gondolt, felesége gyönyörű piros ruhájára, amibe első pillanatban beleszeretett. Később csak azért keveredett csodálatába némi rossz érzés, mert csak magának akarta azt a látványt, nem akarta, hogy bárkiben fellángoljon, ami benne. Irigység, dörmögte maga elé, féltékenység, ingatta a fejét, szigorú volt magával szemben, ha bűnös érzéseket fedezett fel magában.
A macskakövekről felemelte kissé a tekintetét, először csak Táltos fenekét látta meg, majd még feljebb nézve vette észre, hogy tekintete nem ütközik akadályba, hogy egy térre értek, pedig hajnali sétájuk során nem szoktak teret érinteni. Mikor kiviláglottak számára a terecske körvonalai, akkor vette észre, hogy a színházépülettel szemben áll. Ingatta a fejét Táltos felé, rossz kutya, mormogta, a kutya pedig csak odasomfordált, és leült a lába elé.
Bocsánatkérő, de határozott tekintettel nézte gazdáját, majd elfordította a fejét, így ő is követte, merre néz a kutya. Egy nőt látott meg a színház előtt, gyönyörű, piros ruhában. Megbabonázva nézte, már indult volna, hogy odalépjen, amikor észrevette, hogy nem egyedül áll. Hogy egy sötét ruhás férfit öleli őt. És a nő is öleli a férfit, szinte eggyé válnak, mozdulatlanul. Mintha észre sem vették volna, hogy az estét váltó sötét éjszaka felderengett, és hogy már hajnal van, szokatlanul fényes hajnal, ahol minden porszem és gondolat láthatóvá válik.
Alig bírt nyelni, az egymásba olvadt szerelmeseket nézte. Táltos megbökte az orrával az ernyedten lógó kézfejét, és gyors léptekkel elindult. Ő megrázta a fejét, de a pár még mindig ott állt, rezzenetlenül. Nem akarta őket tovább zavarni azzal, hogy belefeledkezik a látványukba, így Táltos után eredt, amikor zengő harangozást hallott, bimm- bamm, bimm-bamm, lépései, akár a harang teste, bimm-bamm, a földnek csapódtak, egyre nagyobbakat lépett, lába alatt egyre hangosabban döngött a talaj, harangozáskor már reggelizni szoktak feleségével, nem is érti, mi történhetett, vajon meddig ácsorogtak a téren, hová tűnt az idő. Izzadva ért a kapualjhoz, Táltos megtorpant mellette, nyelve kint lógott.
Felszaladt az első emeletre, térde fájt, de kettesével szedte a lépcsőfokokat. A kutya utána. Már a folyosón hallotta, hogy elkésett. Felesége zengve, artikulálatlanul kiabált. Berontott a lakásba, és magához ölelte az asszonyt, aki eleinte még hangosabban üvöltött, egész teste merev volt és elutasító. A férfi erre még jobban magához szorította, én vagyok, suttogta, édes szerelmem, bár tudta, az asszony már nem sokat ért belőle. Talán az illata, talán a hangja ismerőssége, de lehet, csak az emberi test közelsége, a zakatoló szíve ritmusos dobbanása tette, de az asszony pár perc múlva már ernyedten pihent karjaiban. Leültette az étkezőasztalhoz, és előkészítette a reggelit.
Mécs Anna (Budapest, 1988 – ) író, szövegíró. Matematika-magyar tanári mesterszakon végzett. Első novelláskötete, a Gyerekzár 2017-ben jelent meg, amely 2018-ban elnyerte a Margó-díjat, a legjobb első prózakötetnek járó díjat. Legutóbbi, 2020-as kötete Kapcsolati hiba címmel jelent meg.
