Az április hónap igen eseménydús volt Keller András számára, hiszen a Concerto Budapest nagyszabású koncertet adott Várjon Dénessel a Bartók Tavasz rendezésében a Zeneakadémián és Várdai Istvánnal a Müpában. A koncertek között Keller András tanított az IMS mesterkurzusán Cornwallban, majd Rigába utazott, ahol a Kremerata Lettonicával dolgozott egy különleges projekten. Mindeközben a zenekar Szabó Stein Imre által rendezett, Keller András művészeti koncepciója alapján megvalósuló Kárpát Rapszódia című filmje elnyerte a New York Festivals TV & Film Awards Ezüst Trófeáját, a Silver Towert. Keller Andrást ezúttal saját élményeiről kérdeztük.
– A Concerto Budapest Bartók Tavasz keretében megrendezett Bartók-Beethoven koncerjeiről a Mozart Planet előző interjújában Várjon Dénes nagyon szépen beszélt. Önnek mik az élményei a koncertekről?
– Mindamellett, hogy Dénessel nagyon hasonlóan gondolkodunk Bartók zenéjéről – hiszen közös gyökerekkel rendelkezünk – a darabokat tekintve különbözik a múltunk, ami izgalmassá tette a közös munkát. Én ezeket a műveket Ferencsik János idejében az Állami Hangversenyzenekar koncertmestereként több alkalommal játszhattam Jandó Jenővel és Fischer Annie-val is, később a Fesztiválzenekar koncertmestereként lemezre vettem Kocsis Zoltánnal és Fischer Ivánnal, majd dirigáltam is őket Ránki Dezsővel, így sokféle benyomás ért a művekkel kapcsolatban.
Várjon Dénessel, akivel nagyon régi a mi zenei és baráti szövetségünk, elhatároztunk, hogy csinálunk egy sorozatot Bartók zongoraversenyeiből és zongoraszólós zenekari darabjaiból. A Bartók Tavasznak tetszett ez az ötlet, így lehetőséget kaptunk arra, hogy ezeket Beethoven művei mellett előadjuk, hiszen Beethoven és Bartók zenéje között nagyon erős kapcsolat van. Amit kiemelnék a saját szempontomból a koncertekkel kapcsolatban, az egyrészt Bartók második zongoraversenye, melyet mindamellett, hogy Dénes első alkalommal játszott, nekem is csak néhányszor volt lehetőségem dirigálni. Ez a mű nagy feladat mind a dirigensnek, mind a szólistának, hiszen a zenekar és a szólista teljesen egyenrangú partnerei egymásnak. Egy nagyon bonyolult szövetű kamarazenei műről beszélünk, melynek a különböző rétegeiből próbáltunk minél többet előhívni. Nagyon örülök, hogy ez a remekmű is a mi közös munkánk részévé vált.
Mindemellett különlegesen fontos volt számomra Beethoven Eroica szimfóniája, amivel egész fiatal korom óta kicsit hadilábon álltam. Tíz-tizenkét éves koromban Napóleon nagyon érdekelt, minden fellelhető irodalmat elolvastam vele kapcsolatban, rajongtam érte. Persze Beethovenért is rajongtam, de mikor Beethoven visszavonta az Eroica ajánlását Napóleontól, ez az én ifjonti szívemben csalódást okozott. Nyilván tudat alatt, de onnantól nem akartam szeretni az Erocia szimfóniát. Művészként meg kell tanulnunk olyan művekkel is dolgozni, melyek alapvetően nem állnak közel hozzánk, hiszen ez a munkánk természetes része.
Az Eroica szimfóniával hosszú utat jártam be, csak néhány évvel ezelőtt kezdtem úgy érezni, hogy közeledünk egymáshoz, de ma már teljes szívemből szeretem ezt a művet. Megértettem a rendkívüliségét és nagyságát, amiben Bartók is sokat segített, mivel a zongoraversenyének követelményrendszerében nagyon fontos parlando, beszédszerű előadás hatott a koncerten a Beethoven műre is.
Minden komolyabb zenei mű láthatatlan szálakon kapcsolódik egymáshoz, és egy koncerten ezek a szálak kapnak egy különleges fényt, ami által a játékunk is különleges megvilágításba kerül.
Éppen ezért minden egyes koncert egy műalkotás, ami az időben és a térben zajlik. Egyszeri, és egészében érdemes csak nézni, hallgatni, sőt bírálni is. A művek a maguk nemében eggyé válnak, akárcsak egy opera különböző részei.
– A koncertek után tanítani ment Cornwallba. Meséljen az IMS kurzusról nekünk.
– Az IMS (International Musicians Seminar) Prussia Cove-ban, egy gyönyörű helyen található Cornwallban. Egykori mesterem, Végh Sándor alapította ötven évvel ezelőtt. Itt gyűlnek össze évről évre a nemzetközi fiatal vonósnemzedék kiválóságai, tavasszal mesterkurzusokon, ősszel pedig az Open Chamber Music keretében, ahol együtt muzsikálhatnak a mesterekkel. Én főleg a tavaszi kurzusokon tudok részt venni, 17 éve tanítok a hegedű osztályon. A művészeti vezető Steven Isserlis, a művészeti tanácsadó pedig Schiff András.
Számomra Prussia Cove a világ „legzeneibb” helye, ahol ugyanazt a szellemiséggel találkozhatunk, amit a Zeneakadémián az úgynevezett „aranykorban” megéltünk. A kétszer tíznapos kurzuson mindenki maga mögött hagyja a zenei világ rárakódott feleslegeit, mindent, ami a művészek világát ronthatja. Az ajtók mindenhol nyitva vannak, hajnali négyig-ötig blattolnak, kamarazenélnek a fiatalok. Egészen hihetetlen hely. Egy olyan rendkívüli szellem lakik ott, amit elég nehéz szavakba önteni. Idén volt magyar növendékem is, Amira Abouzahra, akit a Virtuózokból is ismerhetünk, egy csodálatos fiatal hegedűs. Az egyedülállóan magas színvonalhoz egy nagyszerű közösségi légkör is társul.
– A kurzusról sietve érkezett haza, hiszen a Concerto Budapest Várdai Istvánnal koncertezett a Müpában.
– Igen. Április 26-án volt egy nagy koncertünk Sosztakovics és Sztravinszkij művekkel, ahol Várdai Istvánnal előadhattuk a Sosztakovics második csellóversenyt, amely egy rendkívüli erejű, megrázó mű. Várdai Istvánnal ez volt az első igazán fontos együttműködésünk, nagy hatással volt rám az ő személyisége és művészete. Első másodperctől kezdve úgy éreztem, hogy nagyszerű közöttünk a kémia, kölcsönösen inspiráltuk egymást és a zenekart. Remek előadás született, melynek második része a teljes Tűzmadár balett volt, ami a huszadik század egyik legjelentősebb zeneműve, rendkívüli feladat a zenekarnak és a karmesternek. Nyolc év után adtuk újra elő, és büszke lehettem, mert hatalmas szívvel-lélekkel és briliánsan játszott a Concerto.
– A koncerten Sosztakovics két végletes arcát tudták megmutatni: az első jazz szvit játékosságát szinte felfoghatatlan váltással követte a második csellóverseny, melyben a korabeli Szovjetúnió fojtogató légköre, az orosz nép fájdalma és ereje magasztos módon mutatkozott meg.
– Napjainkban, amikor Lengyelországban vagy bárhol a világon betiltják Csajkovszkijt, mikor az orosz zenét büntetik, kiemelten fontos volt, hogy egy óriási teltházas koncerten igazi orosz zenét játszott a Concerto Budapest.
Nem győzöm hangsúlyozni, hogy a kultúrát soha semmilyen esetben és semmilyen indokból nem szabad a politika kiszolgáltatottjává tenni.
A kultúrát, amely fölemelni hivatott az emberiséget, nem szabad az emberek hibáihoz, bűneihez lealacsonyítani. A kulturáltság kérdése meghatározza a világ sorsát. Az emberben ugyanis egyformán van gyilkos ösztön és isteni jóság is. Hogy mindez hogyan alakul egy egyénben, azt nagy mértékben befolyásolja, hogy milyen kultúrában részesülhetett. Számomra az is a kultúra kérdése, hogy az üzleti érdekek csak egy határig mehessenek el, és ne veszélyeztessék az emberiség létét.
– A koncert után Rigába utazott, ahol Gidon Kremer kérésére a Kremerata Lettonicával töltött négy napot.
– Gidon Kremerrel nagyon régi és erős baráti kapcsolat fűz minket össze. Egy nehéz fúga műsort készítettünk elő a Kremerata Lettonicával ezen a néhány igazán gyümölcsöző napon. A Kunst der Fuge-t játszották Bachtól, amire nagyon szépen fel voltak készülve, mégis az előadásból hiányzott az áttekinthetőség. Egy fúgát nem jó úgy játszani, ha a fúga témák egyformán szólnak, mert akkor kioltják egymás életét. A témáknak van egy saját életútja, ha jellegzetes karaktert tudunk adni a nekik, ha meg tudjuk személyesíteni őket, az életutak változatossága és alakulása teszi izgalmassá a fúgák előadását.
Ha megfelelőek a karakterek, akkor térben több dimenzióban szólalhatnak meg különböző dinamikai szintek is, és így érthetőbbé válik azok befogadása. Életre kelteni a szólamokat és azoknak az együttesét egy nagyon izgalmas munka és feladat. Annak idején Rados tanár úrral rengeteget foglalkoztunk ezzel, amikor a Keller kvartett ezt a művet tanulta. A lemezfelvételünket követő több száz előadás nyomán bennem is tovább alakultak ezek a dolgok, és most módomban lehetett ezekkel a nagyon nyitott fiatalokkal ezen dolgozni. Elképzelhetetlenül hatékony volt velük a munka.
Világossá vált számomra, hogy a jó eredmény elérésének két feltétele van: a kíváncsiság és a figyelem. Ezek után csak az nem hallja meg a zenét, aki nem akarja.
– Mindeközben kiderült, hogy a Kárpát Rapszódia Silver Tower díjat nyert New Yorkban.
– Óriási megtiszteltetés ez a díj és nagyon büszkék vagyunk rá. Kiemelten fontos számunkra, hogy a magyar kultúrát a világ minden táján ismerjék és elismerjék. Az előző nagy sikerű koncertfilmünk, amit Gidon Kremerrel és a Kremerata Balticával csináltunk, egy sokkal komolyabb műfajban mozgott, mindemellett egy „egyszerű” Müpában felvett koncertfilm volt. Mégis olyan módon készült, és olyan közegben, hogy elnyerhette a Velencei Filmfesztivál Arany Oroszlán díját. Mindkét filmünk rendezője Szabó Stein Imre, akinek egyedi látásmódja a zenét fantasztikus képi világgal társítja, ennek eredményeképp születtek ezek az egyedi műalkotások, melyek a filmes világ elismerését is meghozták a zenekarnak.
– A Kárpát Rapszódiával meglehetősen szokatlan zenei területre vándorolt a Concerto Budapest.
– Ha nagyon őszinte akarok lenni, olyan területre vándoroltunk, ami valójában mindig is nagyon távol állt tőlem. A crossover számomra sokáig egyet jelentett a profitorientált közönségvadászattal.
– Hogyan tört meg a jég a műfajjal kapcsolatban?
– Nagyban köszönhető a rendkívül tehetséges és sokoldalú Homoky Gábornak, valamint kedves barátaimnak, Roby Lakatosnak és Snétberger Ferencnek, akik a maguk műfajában egyedit és zseniálisat képviselnek. Arra gondoltam, hogy az ő közreműködésükkel be tudunk mutatni egy olyan hangulatot, meg tudunk teremteni egy világot, ami ma már nem igazán létezik. Ennek első állomása lett ez a film, melynek különlegessége az, hogy a különböző zenei elemeket és műfajokat Szabó Stein Imre egy teljesen egyedi, a Jazz korszak “bárhangulatát”, vagy épp a ’60-as évek füstös pesti presszó hangulatát idéző fekete-fehér képi világával önálló egységgé tudta varázsolni.
A különleges műsorban a magyar-cigány eredetű zenék eljutnak egészen a jazz és a rock and roll világáig. Az egyedi, összetéveszthetetlenül Kárpát-medencei atmoszférájú koncertprogram keretét jelentős és megkerülhetetlen szimfonikus művek alkotják: Liszt Ferenc 2. magyar rapszódiája, George Enescu briliáns 1. román rapszódiája, illetve a híres Rondo alla zingarese Johannes Brahms g-moll zongoranégyeséből. A műsorban többek közt elhangzik még a baszk hegedűvirtuóz, Pablo de Sarasate Bizet operájából hegedűre írt, bravúros Carmen-fantáziája, melyből Homoky Gábor készített egy különleges átiratot Sárközi Xénia, csodálatos felvidéki énekesnő hangjára, aki Carment énekli a műben. A crossover megmutatja, hogy a különböző műfajú zenéket képviselő művészek játékukban mennyire tisztelik egymás kultúráját, különböző karakterét és éppen erre alapozva tudnak jól és egymást kiegészítve együttműködni.
– Van személyes kötődése ezekhez a műfajokhoz?
– A kávéházi, vagy éttermi cigányzenével kapcsolatos első élményem a balatonfüredi Baricska Csárdához kapcsolódik. Kisgyerek voltam, csodáltam cigányprímást, kérleltem, hogy játssza el nekem újra és újra a Pacsirtát. Fogalmam sincs, ki játszott, de életre szóló élmény volt a játéka. A cigányzenét azóta is nagyon szeretem, tele van lélekkel, szívvel, virtuozitással, és a mi zenénk. Sajnos eltünedezik a világból, pedig ez nem egy letűnt műfaj. A nagy zeneszerzők, Liszt és Brahms ezzel a „városi”, úgynevezett szórakoztató cigányzenével találkoztak, nem az eredeti népi magyar zenével.
Akik ismernek, tudják, hogy mennyire oda vagyok a népzenéért. Egy ideig jártam a Fonóba, beguggoltam a magyarpalatkai zenészek közé, és onnan hallgattam igazi „surroundban”, hogyan játszanak a zenészek, hogy dobog a közös ritmus, és vele együtt a szívünk. Liszt és Brahms azonban nem ezt hallotta, hanem a városi cigányprímások zenéjét, úgyhogy a Brahms Magyar táncok és a Liszt Rapszódiák úgynevezett cigányzenei vagy népies elemei inkább ebből táplálkoznak, nem a Bartók, Kodály, Lajtha által összegyűjtött eredeti magyar elemekből. Mindkét műfaj egyformán fontos és értékes, ezeket egymás ellen kijátszani óriási hiba lenne.
– A Kárpát Rapszódiát a Liszt Ünnepen élő koncert formájában is megtekinthette a közönség.
– Igen, és ezért nagyon hálásak vagyunk. A program reményeink szerint folytatódik, nagyon szeretnénk vele a határainkon túlra is eljutni.
– Átléptünk a májusba, és érkezik Gidon Kremer a már emlegetett Kremerata Balticával.
– Gidon Kremer 75 éves, a Kremerata pedig 25 éves lett idén. Mindenképp szerettük volna ezt közösen megünnepelni, hiszen a mi személyes barátságunk mellett a két együttesnek is számos komoly együttműködése volt már. A legutóbbi alkalommal, amikor Weinberg utolsó szimfóniáját játszottuk, elhatároztuk, hogy Bartók „Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára” című művét mindenképp be fogjuk közösen mutatni. Ez a két évforduló jó alkalom erre. A három koncert változatos műsorral várja a közönséget, Csajkovszkij, Schumann, Schnittke gyönyörű művei is felhangzanak majd Bartók zenéje mellett.
A Kremerata Baltica korunk egyik legismertebb és legelhivatottabb kamarazenekara. Az, hogy ők szeretettel és alázattal foglalkoznak Bartók zenéjével, számomra magyar művészként külön örömet jelent. Éppen emiatt terveink között szerepel Bartók kvartettjeinek vonószenekari átiratban történő bemutatása. A munkálatok már zajlanak. Amikor Bartók Péter megadta erre az engedélyt, megjegyezte, hogy az édesapja élete legutolsó idejében fontolgatta, hogy elkészíti a kvartettjeinek a kamarazenekari változatát. Mikor elkezdtem ezeken a műveken a Kremerátával dolgozni, egészen fantasztikus dolgok szólaltak meg, és egyértelműen kiderült számomra, hogy rengeteg minden sokkal jobban érvényesül így, mint kvartettben. Ezeknek a műveknek a különböző rétegei fantasztikus lehetőséget rejtenek magukban. Reméljük hamarosan Magyarországon is hallhatjuk Bartók kvartettjeit a Kremerata Baltica előadásában.
