80 éves a Rádiózenekar – Új blog indul a Papagenón

Szerző:
- 2023. december 12.
A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara

A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara – más néven a Rádiózenekar – 80 éve meghatározó szereplője a zenei életnek Magyarországon és nemzetközi szinten is. Blogunkban A muzsika hullámhosszán című, a jubileum alkalmából megjelent kötet írásaiból válogatunk.

- hirdetés -

Egy 80 éves zenekar életében, mint a Rádiózenekar is, óriási kincset jelent, ha vannak elhivatott zenekari tagok, a zenekar mellett dolgozó munkatársak, akik hitelesen vezetik az úgynevezett zenekari naplót, amely tartalmazza az együttes életének minden fontos eseményét, beleértve a hangversenyek vagy stúdiófelvételek időpontját, helyszínét, műsorát, a vezénylő karmester és a szólisták nevét, a turnék élményeit – akár fényképekkel is gazdagon illusztrálva. Olvashatók benne örömteli vagy szomorú történések egy-egy zenekari tag személyes életéből is.

A 80 éves Rádiózenekarnak is van ilyen naplója, hála elsősorban Arany Bálintnak, az együttes egykori technikai munkatársának, kottatárosának. Történelmi, kézírásos dokumentumok is szerepelnek benne, például a Rádiózenekar számára írt köszönő levelek a legnagyobb karmesterektől.

„Kedves Barátaimnak, a Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekarának, hálával és szeretetteljes hódolattal” – olvasható a zenekar naplójában Charles Münch kézírásával 1966 áprilisából.

A muzsika hullámhosszán című kötet ide kattintva vásárolható meg.

Megosztás

Ajánlott

Bejegyzések

PROMÓCIÓ

VEB 2023

Hírlevél

Magazin lelőhelyek

Kattintson a térképre!

Hírlevél

Member of IMZ
ICMA logo
A nyomtatott Papageno magazin megjelenését támogatja:
NKA logo