A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara – más néven a Rádiózenekar – 80 éve meghatározó szereplője a zenei életnek Magyarországon és nemzetközi szinten is. Blogunkban A muzsika hullámhosszán című, a jubileum alkalmából megjelent kötet írásaiból válogatunk. Az alábbi írással a zenekar világháború utáni időszakát idézzük fel.
A második világháború után az újjászerveződő Rádiózenekar az első próbáját – Ferencsik irányításával – 1945. március 21-én tartotta. A körülmények persze még a legkevésbé sem voltak ideálisak, ahogyan erre az ugyanekkor hangversenymesternek felkért Tátrai Vilmos hegedűművész egy 1960-as cikkben visszaemlékezett:
„Elsősorban romokat takarítottunk a Rádió épületében. Csak a 2-es stúdió maradt épen. A hiányzó ablakokat falemezekkel burkoltuk be. Beállítottunk egy kályhát – nemcsak koncertmester voltam, hanem – próba előtt – fűtő is. Itt készültünk – Ferencsik János és Polgár Tibor irányításával – az újjászülető Magyar Rádió első zenei műsorára. Május elsején végre megértük az első adást és mi tagadás, valamennyien könnyes szemmel, mélyen meghatva szólaltattuk meg a Leonóra nyitányt. Az esti szereplésünkkor Polgár Tibor vezényelt magyar műsorszámokat. Ezeket akkor még csak utcai hangszórók közvetítették.”
A muzsika hullámhosszán című kötet ide kattintva vásárolható meg.