Sztevanovity Dusán a magyar nyelvű popzene egyik legjelentősebb, legtöbb slágert jegyző szövegírója 77 éves — április 30-án a több mint hatszáz dalt szerző Dusánt a zongoránál legközelebbi szerzőtársa, Presser Gábor köszönti zenészbarátok kíséretében a Müpában.
Hatszáz dal között csak akad egy estre elegendő kiváló, gondolhatjuk bármely dalszerzővel vagy szövegíróval kapcsolatban. Sztevanovity Dusán esetében azonban könnyű szívvel mondható, hogy ilyen szerzeményből sokkal több estet is meg lehetne tölteni, ismétlés nélkül. És persze, az örökre szépnek gondolt sorokhoz a legtöbb esetben Presser Gábor szintén örökérvényű dalai is kellettek, de a Zoránnak, az LGT-nek, Katona Klárinak és sok más előadónak írt szövegek valóban kétség nélkül a legemlékezetesebbek közé tartoznak a magyar poptörténetben.
Pedig a szerb származású Dusán csak öt-hat éves korában tanult meg rendesen magyarul, hogy bátyjával, Zoránnal 1960-ban zenekart alapítson Zenith néven, amelyből idővel kinőtt a Metro, a magyar beatkorszak három nagy együttesének egyike. A ritmus gitárosi posztot betöltő Dusán már ekkor szövegíróként tűnt ki (Mária volt, Kócos ördögök, Ülök egy rózsaszínű kádban), majd a Metro után fordítóként tevékenykedett és a Magyar Televízióban helyezkedett el.
Szövegíróként csak akkor tért vissza, amikor bátyja 1977-ben elkezdett dolgozni Presser Gáborral első szóló lemezén. Innentől viszont sokáig nem volt megállás, legjelentősebb szövegei a következő másfél-két évtizedben születtek: Zorán szólólemezeire, LGT-albumokra, Katona Klári LP-ire, Révész Sándornak, Kern Andrásnak, Komár Lászlónak, Kovács Katinak, az LGT-tagok szólóanyagaira és még sokaknak.
A Zorán-klasszikusok (Egészen egyszerű dal, Amikor elmentél tőlem, Apám hitte, Romantika, 34. dal, Az ünnep, A szerelemnek múlnia kell) és az LGT-örökzöldek (A rádió, Mindenki másképp csinálja, Nem adom fel, Boksz, Embertelen dal) mellett a legtöbben az 1000. előadásán is túl járó, csodálatra méltó módon már 34. éve műsoron lévő A padlás című musicalből ismerik sorait — mert a Fényév távolság, a Szilvásgombóc és az Örökre szépek című dalokon valóban több generáció nőtt fel.
Művészileg talán a Katona Klárinak írt 1981-es Titkaim és az annak a lemeznek a férfi párdarabjaként is értékelhető, Zorán-féle 1982-es Tizenegy dal tekinthető a csúcsnak: Dusán mindkét albumon rendkívüli empátiával és ihletettséggel bújt az énekesek bőrébe, hogy személyes és intim módon tudósítson olyan kortünetekről, amelyek a nyolcvanas évek elején csíráztak ki, de máig aktuálisak. Érzelem gazdagság, emelkedettség, mélység jellemzi sorait, amelyeket ezúttal fő szerzőtársa ad elő zenészbarátokkal — az egyik legjobb magyar szövegírót köszöntve.