A 2022/2023-as hangversenyévadban több ízben is felhangoznak a Müpában a Bécsben élő és tanító Varga Judit művei: ő az évad zeneszerzője. Az operától a filmzenén át a versenyműig sokféle műfajban alkotó komponista reméli, hogy ennek a különleges alkalomnak köszönhetően a szélesebb közönség is megismeri munkásságát.
– Mit hallunk öntől az évad folyamán?
– Három kiváló együttes programjában szólalnak meg tőlem darabok. Októberben a Liszt Ferenc Kamarazenekar előadásában négy művem hangzott el, majd jövőre, áprilisban a Luxemburgi Filharmonikus Zenekar ősbemutatóként játssza el egy új kompozíciómat, nem sokkal később pedig a Prágai Szimfonikus Zenekar tűzi műsorára egyik munkámat. Ezen a koncerten egyébként ugyanúgy fellép majd Boldoczki Gábor, az évad művésze, mint a Liszt Ferenc Kamarazenekar estjén.
– Az utóbbi koncerten minden Varga-darab mellett elhangzik egy-egy régebbi mestertől származó mű is. A koncepciót ön alakította ki?
– Amikor a Müpával való együttműködés kereteiről kezdtünk el beszélgetni, már a legelején elhangzott egy olyan fantasztikus ajánlat, amivel kortárs zeneszerző nagyon ritkán találkozik: gondoljam át, mit szeretnék, milyen darabok szólaljanak meg, mire van szükségem, és a Müpa ehhez megpróbál minden szükséges erőforrást előteremteni. A Müpa arra a javaslatomra is nagyon nyitott volt, hogy ne szerzői keresztmetszetekben gondolkodjunk, hanem – nevezzük így – hagyományos szerkezetű koncertekben, melyeken klasszikus művek mellett hangoznak el a darabjaim. Bevallom, zeneszerzőként és koncertlátogatóként is sokkal jobban szeretem az ilyen programokat, hiszek abban, hogy ez a kínálat kölcsönösen jó hatással van a művek befogadására.
Ha választanom kellene egy önálló est és egy olyan koncert között, amelyen csak egy darab szólal meg tőlem, az utóbbira szavaznék.
– A Liszt Ferenc Kamarazenekar programjában Bibertől Arvo Pärtig, Griegtől Ivesig sokféle korstílusban alkotó szerző fordul elő. Nem könnyű megtalálni közöttük a közös nevezőt, de a színpadiasságig elmerészkedő intenzív kifejezőerő és a kísérletezés, azaz az expresszivitás és az experimentális gondolkodás kisebb-nagyobb mértékben talán mindegyik szerző alkotói termésében jelen van. Az ön munkásságában viszont e két fogalom kulcsfontosságú.
– Örülök, ha így látja. A darabok kiválasztásakor két szempont vezérelt. Egyrészt valóban olyan műveket kerestem, amelyekben a bátor kísérletezés nem öncél, hanem a kifejezés intenzívebbé tételét szolgálja. A második szempont pedig az volt, hogy a régebbi korok darabjai és az én műveim már-már tételpárokat alkotva kapcsolódjanak össze. Minden Varga-darabban van valami, ami konkrétan utal a vele párban megszólaló régire. Nem biztos, hogy ez valamilyen jól kihallható idézetben ragadható meg, ennél legtöbbször összetettebb a helyzet. Például Biber nevezetes szvitje, a Battalia és a Black & White esetében találni konkrét, anyagszerű kapcsolatokat: kisebb részleteket átvettem, melyeket aztán a saját módszereimmel, eszközeimmel továbbépítettem, ám az idézeteket még úgy sem könnyű felfedezni, hogy a két mű egymás szomszédságában szólal meg. Azt hiszem egyébként, hogy Biber a maga idejében sokkal modernebb, sokkal meghökkentőbb lehetett, mint én – ez a kis háborús szvitje extravagánsabb kísérlet, mint a Black & White.
A megválaszolatlan kérdéshez, Charles Ives darabjához kapcsolódó, egészen friss művem (Bending Space and Time) az eredeti darab térbeliségére reagál. Az érdekelt elsősorban, hogy a különböző hangszercsoportok között hogyan alakítható ki markáns feszültség, hogyan ütközik például a vonószenekar a trombitával.
Nem az foglalkoztatott, hogy miképpen olvadhatnának össze, hanem éppen ellenkezőleg: mitől lesznek még hangsúlyosabbak a különbségek.
Azzal, hogy egy ütőhangszeres és egy zongorista is szólószerephez jut, mint egy „igazi” concerto grossóban, ugyanezt a hatást akartam fokozni. Fontos különbség azonban, hogy az Ives-darabot semmilyen formában nem idézem, mivel ez a mű még túl közel van a mi korunkhoz. Száz év távolság nekem nem elegendő ahhoz, hogy egy idézet valóban idézetnek hasson. Az idézhetőséghez vagy időbeli, vagy műfajbeli távolságra van szükség.
– Utóbbira jó példa a Mosar II. című darab.
– Igen, mert ebben jól felismerhetően szerepelnek idézetek, ráadásul nem is annyira távoli korból. Műfaji szempontból viszont – például egy beat-dal esetében – a távolság nagyon is érzékelhető. Maga a kompozíció egy korábbi kamaradarabom radikális átdolgozása, és helyet kapott benne egy teljesen új filmzenémet újragondoló tétel is.
– Ha már filmzenéről beszélünk: egy Lou Andreas-Saloméról szóló játékfilm kísérőzenéje is elhangzik majd, és ebben ön is közreműködik zongoristaként.
– A film egy olyan rendező alkotása, aki kizárólag dokumentumfilmeket szokott készíteni. Eredetileg ezúttal is ebben gondolkodott, de hamar kiderült, hogy az anyag játékfilmhez is ideális: fikciós elemek nélkül lehet elmesélni egy rendkívüli nő történetét.
