A november 16-án a Müpába érkező orgonista-énekes, Cory Henry ahhoz a generációhoz tartozik, amelyik Herbie Hancockot és James Brownt egyformán példaképnek tekinti. Tőlük tanulva Henry hatalmas erejű színpadi jelenléttel és áradó zeneiséggel járja a jazz és az R&B közötti mezsgyét.
Cory Henryről tíz esztendeje azt írta a Jazz Times című szaklap, hogy korához képest már rengeteg lemezen hallható, figyelemre méltó muzsikus. Most harminchat, és úgy indul több kontinenst érintő turnéra az év vége felé, hogy ha úgy tartja jónak, több műsort is bemutathat: Tel–Avivban például szóló akusztikus zongoraestet ad, másnap azonban a The Funk Apostles társaságában lép színpadra.
Már kétévesen a billentyűk előtt ült. Ötévesen mesternek szólították, mivel bármilyen dalt képes volt rögtönözve kísérni bármilyen hangnemben. New York Brooklyn negyedében nőtt fel, így aztán nem csoda, hogy a gospel vallásos műfajával már kisgyermekként ismeretséget kötött. Ezzel összefüggésben lett elsősorban a Hammond B3, a legfunkybb hangszer mestere. A legendás Apollo Színházban hatévesen bejutott egy tehetségkutató verseny döntőjébe, középiskolásként pedig már az utánpótlás fő klubjának számító Village Undergroundban volt gyakori vendég — és onnan is csak felfelé vezetett az útja. Hazájában és külföldön egyaránt folytonosan növekvő hírnévre tett szert, egyre több zenekarba hívták.
Producerként is számos elismerést szerzett, miközben csillaga egy ideig együtt emelkedett a 2004-ben Michael League basszusgitáros által alapított Snarky Puppy együttesével. Ez az együttes sokáig csak titkos esélyesnek számított, aztán hirtelen berobbant, amit immár öt Grammy-díj is jelez, meg az óriási népszerűség szerte a világon, meghívások a legnagyobb fesztiválokra. Henry öt éven át, 2018-ig játszott velük, több Grammy-díja erre az időre esik, egyik saját lemezét is a zenekar kiadója jelentette meg.
Ebben az évben saját zenekarát is megalapította, miközben stúdiózenészi és produceri felkéréseket kapott, többek között Bruce Springsteen, a Boyz II Men és Kenny Garrett turnézenekaraiban. Kanye West Donda című lemezéért és Eric Bellinger albumáért pedig producerként is Grammy-jelölésben részesült.
Saját nevén először tíz éve jelentkezett albummal, ez volt a First Steps, amely a slágerlistán azonnal az első tíz közé került. A kritika és a közönség egyaránt nagyon kedvezően fogadta következő, orgonástrió-albumát (The Revival). Kiemelték, hogy nála a Hammond-orgona nem úgy szól, mintha — oly sok más pályatársához hasonlóan — ő is Jimmy Smith köpönyegéből bújt volna elő, hanem inkább a jazz-zongoristák, Art Tatum vagy Oscar Peterson futamainak váratlanságára emlékeztet. A világjárvány miatti kényszerszünet alatt született kifejezetten reflektív, Something to Say című lemeze. A Snarky Puppyból kiválva gyűjtötte maga köré A Funk Apostolait, akikkel mindjárt kétszer is megajándékozta közönségét: az Operation Funk ugyanis stúdió- és koncertváltozatban is elkészült. Idei turnéi előtt még azért gyorsan letett az asztalra egy akusztikus zongora (és ének) szólólemezt, ez a Piano Live, de a budapesti állomáson az apostolokkal és a Hammonddal is találkozhatunk.