A Művészetek Völgyében és Kőbányában sok a közös. Családbarát, sokszínű, izgalmas helyek pezsgő kulturális élettel. 2017-ben az ikonikus budapesti kerület a fesztivál idejére be is költözött a Völgy egyik legszebb szegletébe, a Gástya-árokba. Kőbánya Udvara azóta minden évben megtelik élettel, a fákkal ölelt, gyönyörű területen a fesztivál közönsége kap egy udvarnyi Kőbánya életérzést. Napközben a családoké a főszerep, a legkisebbeket babakocsma várja, a nagyobbakat workshopok, a felnőtteket előadások, kézműves sörfőzés, esténként koncertek.
Az egyik legizgalmasabb program Hegyi György Rocktöri előadása, interaktív, könnyűzene-történeti sorozata, ami a Kőbányai Zenei Stúdióból hétköznap délutánokra a fesztiválra költözik. Az előadásokon legendás dalok történetét ismerhetjük meg, a Kőbányai Zenei Stúdió növendékeinek és tanárainak jóvoltából pedig meg is hallgathatjuk azokat. Hegyi György dalszerző, zenész, az Emil.RuleZ! zenekar alapító tagja, egyben a Legendás Dalok sorozat házigazdája – őt kérdeztük a részletekről.
– Mi a Rocktöri előadások alap koncepciója?
– Fellengzősen megközelítve a dolgot, kulturális misszióban vagyunk. A művelt hallgatóság a zenészek, alkotók legjobb barátja. Akkor pezseg a zenei élet, ha a közönséget tényleg érdeklik a dalok. Ehhez mi úgy tudunk hozzájárulni, hogy mindenféle ismert dalokat játszunk, és egy kicsit művelődünk hozzá. Nem fáj, sőt. Az újkori könnyűzene története is tele van remek sztorikkal, meghökkentő tényekkel és persze végtelen sok szakmai tanulsággal.
– A Kőbányai Zenei Stúdióban is ennyire lazák és könnyedek az előadások?
– Olyankor a zenekarok ülnek velem szemben, és sokkal kevesebb a bulvár és sokkal több a szakma. Igyekszünk a megértés, a megtanulható konkrét tapasztalat irányából közelíteni a témát. Mivel mi hús-vér zenészeket képzünk, elsősorban nem a lexikális rész a fontos, hanem hogy egy adott zenéből, karriertörténetből mit tanulhatunk. A kurzus feladata az általános szakmai műveltség fejlesztése is. Fontosak a történelmi összefüggések, a társadalmi háttér, az egyes korok hangulata, korszelleme is. Mondhatom, hogy az órák változatosak. De könnyű dolgom van, mert egyrészt a XX. század története már képekben és hangfelvételekben meséli el önmagát, sok a jól használható forrás. Másrészt mégiscsak világsztárok játszanak az órákon világslágereket. Én is élvezem.
– Mi alapján állt össze az idei tematika? Hogy választod ki a dalokat?
– Ezek az előadások szórakoztató-ismeretterjesztő műsorok. Ez egy műfaj a maga szabályaival, trükkjeivel és produkciós hátterével. Ezek határozzák meg a tematikát és a dalválasztást is. Sokféle megközelítésünk volt már, idén témájuk szerint csoportosítottuk a dalokat: lesznek utazós dalok, filmdalok meg persze szerelmesek is. A dalválogatás csoportos feladat, részt vesz benne a két énekesünk, Csakmag Vivi és Szabó Andris, illetve a zenekarvezető, Fésüs Ádám is. Szórakoztató feladat, de a tetszésen kívül sok szakmai szempont is befolyásolja a döntést.
– Mennyire ismeri a közönség egy-egy legendás dal kultúrtörténeti hátterét?
– Nagyon változó. Léptem már fel olyan közönség előtt, akik konkrétan ott voltak, amikor egyes legendás dolgok megestek. Vicces, amikor egy néni bekiabál a harmadik sorból, hogy „én ott voltam azon a koncerten a Metró Klubban!”. És ez nem egyedi eset: voltak, akik koncertjegyeket, lemezeket, plakátokat hoztak, személyes élményeket meséltek el. A másik véglet a közelmúltra rácsodálkozó ifjúság, akiknek még majdnem minden vicc új. A mi közönségünket én műveltnek látom, hiszen ilyen előadást eleve az néz meg, akit érdekel a téma. Persze az is jól jár, aki az utcáról esik be: slágerek szólnak, ez jó kiindulási alap.
– Mennyire fontos szerinted dalszerzéshez, szövegíráshoz a korábbi zenei korszakok és legendás slágerek ismerete?
– Egy zenésznek alapvető érdeke a szakmai műveltség, a lehető legmélyebb megértés és a tanulságkutatás. Állandóan tanulunk, jó papokként egész életünkön át. Fejlesztenünk kell a tudatos, analitikus hallgatás képességét is. Ezek nélkül is el lehet boldogulni, meg lehet valakinek szerencséje is, de a mai zenei világban leginkább a sokoldalú és művelt zenészeknek áll a zászló. Aki alkotóművészetre adja a fejét, az egy újabb, végtelen tanulási pályára lép a zene mellett. Ott is vannak tanulható módszertanok és megközelítések, és a feladat is ugyanaz, mint minden más szakma esetében: gyakorlatot kell szerezni, hogy jól menjen. Ezért aztán egyfolytában dalt kell írni, gyakorolni, fejlődni kell.
– Mitől lesz szerinted egy dal legendás?
– Elsősorban a közönség teszi őket legendássá, mert ismertségük miatt a kultúra részeivé válnak. Ezeket a dalokat azonnal felismerjük, ott vannak a fülünkben néha még a gitárszólók is. Más kérdés, hogy mitől és hogyan váltak ismertté. Bár mi a műsorba jó dalokat válogattunk, bőven vannak „nem túl jó”, sőt pocsék dalok is, amik mégis legendásak lettek valahogy. A pop-rock őrületes méretű üzlet, ahol a pénz beszél és a nagy példányszám. A marketinggépezet is ennek megfelelően brutális és hatékony. Mi olyan zenészek vagyunk, akiket ennek a műfajnak a művészibb lehetőségei érdekelnek, de azért a mi számunkra legendás dalokat a közönség is ismeri.
– Mi köt Kőbányához?
– Az iskola. Nagyon izgalmas egy művészképzőben tanítani – már ha a járvány hagyja. A könnyűzene-történet mellett dalszövegíró műhelyt is vezetek. Ez nagyon költőien hangzik, pedig nagyon is gyakorlatias: szakképző iskola vagyunk. Kőbánya mindig is sok „piacképes” muzsikust képzett ki, és a művészeti szempontok mellett fontos, hogy a növendékek fel tudjanak építeni egy karriert. Ennek pedig mind a műveltség, mind a dalszerzés nagyon fontos része. Kőbányához köt a zenekarom, a TAO is: mindenki tanár vagy volt növendék. Megtisztelő, hogy játszhatunk is kedd este.
– Mikor jártál először a Művészetek Völgyében? Mi az első Völgyemléked?
– Réges-régen, még a korai időkben játszottunk az Emil.RuleZzel az öcsi kőbányában. Remek koncert volt. Odafelé fejlesztettük ki a buszmegállító csatakiáltásunkat: a Yellow Submarine refrénjére azt énekeltük, hogy „Benzinkút a legnagyobb király, legnagyobb király, legnagyobb király!”, ezzel jelezvén kedves és végtelenül türelmes sofőrjeinknek, hogy pisilni kell – és ha már, akkor inni is. Valamiért ezt a hülye dalocskát a koncerten is sikerült elsütni, és a közönség részegebb részének megtetszett. Ők később a zenekar részegebb részével együtt tovább ittak, így hazaindulva még sokáig zengett utánunk a Völgyben a „legnagyobbkiráááály”.