Egy kiállítás „üzenőfala” a vendégkönyv, amely segít összegezni a tárlat sikerességét és amelyből levonhatják a múzeumok az esetleges tanulságokat, amelyeket a látogatók fogalmaztak meg. Vendégkönyv nélkül szinte nem is lehet kulturális intézményt elképzelni. Kétségkívül szívmelengető az ott dolgozók számára olvasni a sok pozitív visszajelzést és élményt, amit megfogalmaznak a művészetkedvelők.
A Nemzeti Galéria Szinyei-kiállításának be is telt az első vendégkönyve, olyan kedves bejegyzésekkel, mint: „Istenem! De jó, hogy volt egy Szinyei Merse Pálunk!”, „Lenyűgöző alkotások. A mai rohanó világban tanulhatunk Szinyeitől, aki meg tudott állni és csak szemlélni a természetet.” vagy „Sok kép tetszett, ezért nincs kedvencem.” Egészen apró látogatók is jártak a tárlaton: „Első múzeumlátogatásom. (Z. Dani, 8 hónapos) A szülőknek is tetszett.”, de volt egy különösen megható visszajelzés is, amely így szólt: „A fiunkat is Szinyei Merse Pál után neveztük el – nem véletlenül.”
A hiánypótló tárlatról a Papagenón is olvashattak már – ennek a kiállításnak a finisszázsára, azaz záróestjére invitálja most önöket a Nemzeti Galéria február 16-án, szerdán.
A festőről mindenki tudja, hogy a korát messzemenően megelőzte modernségével és olyan stílusú műveket alkotott, mint franciaországi kortársai, anélkül, hogy élőben láthatta volna az ő munkáikat. Szinyei azon fiatalok egyike volt, akit szülei teljes mellszélességgel támogattak a festői pályára lépésben, és bár élete nagy részét a Sáros megyei Jernyén élte le, végül eljutott Olaszországba és Párizsba. Több évet töltött Münchenben is, de Budapesten is idős korában a Képzőművészeti Főiskola igazgatójaként. Hosszú út vezetett odáig, a sok meg nem értettség és nehézség után, ám ma már megkérdőjelezhetetlen a nagysága.
A tárlaton természetesen az olyan fő műveket, mint például a Majális, a Léghajó, a Pacsirta és a Lila ruhás nő, láthatják az érdeklődők, ám rendhagyó módon nemzetközi kontextusba helyezve, illetve az életmű kevésbé ismert Szinyei-képeit is bemutatva. Ehhez számos külföldi (például a bécsi Belvedere, a párizsi Musée d’Orsay, a potsdami Museum Barberini és a madridi Museo Thyssen-Bornemisza tulajdonában lévő képeket) és magántulajdonban lévő alkotásokat kölcsönzött a múzeum a tárlatra. Természetesen a mester itthoni kollégái – és egyben barátai – sem maradhattak ki a kurátori koncepcióból. Így ismerhetik meg az érdeklődők a Benczúr Gyulával és Ferenczy Károllyal közös párhuzamokat és összefüggéseket.
Merész, de izgalmas kurátori megoldás Krasznai Réka, Hessky Orsolya és Prágai Adrienn művészettörténészek részéről, hogy a Kép és kultusz című tárlaton
Szinyei utolsó alkotásaitól jutunk el az életmű első darabjaiig (egészen konkrétan a portrékig),
amelyet a vendégkönyvben ki is emelt az egyik látogató: „Köszönjük ezt a szép, nagy szakértelemmel és alapossággal megalkotott kiállítást. A fordított kronológiától számomra olyan volt, mintha a művész visszaemlékezését nézném.” A megérdemelt elismerések már pályája csúcsán, a második periódusában érkeztek, amikorra viszont alkotásai komoly változásokon mentek keresztül és az 1896-ban induló nagybányai festők képeivel kerültek párhuzamba, akik az őket körülvevő természeti környezet megörökítését tűzték ki célul.
A természe, mint téma és inspirációs forrás Szinyei egész életművében jelen volt: képeiből megismerhetjük szülőhelyének dombjait, árokpartjait és természetesen a híres jernyei udvart is a lenyűgöző flórával, amelyet a festő is szeretettel gondozott és ápolt. Az 1880-as évek második felétől, szakítva a műtermi festészettel, már közvetlenül természet után alkotott, mert úgy vélte, hogy így tudja igazán hitelesen visszaadni a valódi színeket és atmoszférát. Az életének hagyományosan utolsó alkotásaként értelmezett 1917-es Csend című festmény is Jernyét ábrázolja. 1919 nyarától már útlevéllel tudott csak a maga által épített otthonába menni, és ott is halt meg 1920 februárjában. Földi hamvai ma is anyaföldjén, Szlovákiában nyugodnak.
A 2021 novemberében nyílt tárlat harminc év óta az első hasonló volumenű kiállítás a magyar festészet nagymesteréről – előtte a művész dédunokája, Szinyei Merse Anna művészettörténész rendezett hasonló jelentőségű bemutatót. Szerinte a festő egy őszinte, igaz ember volt és ez tetten érhető alkotásain is. Bár fiatalon nem értették meg az újításait, ő biztos volt magában, és végül tökélyre fejlesztette a saját nyelvezetét. Mindig bízott abban, hogy előbb-utóbb megértik a törekvéseit, de természetesen rosszul érintette a sok érdemtelen kritika. Ennek ellenére nem volt hajlandó megalkudni és a visszavonulása után végül, már idős korában, beigazolódott az elképzelése, hiszen a fiatalok ugyanabban az irányban kezdtek el dolgozni, amelyben ő is alkotott ifjúkorában. Az a harmónia és kiegyensúlyozottság, illetve örök optimizmus, amely a képeiről sugárzik, a 21. század embere számára is egyszerre inspiráló és megnyugtató.
A tárlat kapcsán a Szinyei wanted projektet is érdemes kiemelni, amely a művész lappangó festményeinek felkutatását tűzte ki célul, ráadásul sikeresen, ugyanis több kép is előkerült a felhívás hatására, amelyek láthatók is a múzeumban.
Érdekes, hogy maga a festő is megpróbálta még életében visszaszerezni egyik-másik korai művét, amelyet eladott, ám életében ez nem sikerült.
Ezek a valóban ritkán látható alkotások és a további „körözés alatt” álló képek reprodukciói is láthatók most a kiállításon, amelyeket valószínűleg jó ideig nem lesz újra lehetőség megtekinteni élőben.
Február 16-án tehát egy utolsó estét tölthetnek Szinyeivel az év első Múzeum+ programján. A programsorozat már évek óta az egyik legsikeresebb esti rendezvény a múzeumban, ám idén sok újítással készül a Galéria. Az egyik az, hogy
szerda (és nem csütörtök) esténként várják önöket,
a másik pedig, hogy a mostani események középpontjában a társadalmi felelősségvállalás és fenntarthatóság kulcsfogalmai állnak, így például február 16-án az innováció és az újjászületés gondolatköre. A múzeumok szerepe sokat változott az évek során: kezdetben a kulturális, vallási és történelmi tárgyak bemutatására összpontosult, és csak az elit számára volt elérhető. Mára az edukációs szerep, a társadalom minden csoportjának elérése, illetve a közösségi térként való funkcionálás egyaránt a fókuszba került, és természetesen a múzeumot is érintik a fenntarthatóság és környezettudatosság kérdései, mind az egyén, mind az intézmény egyetemes működésének szintjén.
Talán sosem volt még olyan fontos, mint manapság, hogy tiszteljük egymást és a világot, amelyben élünk és tudatosítsuk magunkban, hogy a Földet nem szüleinktől örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön. A természeti környezetünk iránt tanúsított felelős magatartás, a fenntarthatóság igénye átszövi a hétköznapjainkat, és az innovatív megoldások keresése a múzeumok életében, illetve a művészeti folyamatokban ugyanúgy felmutathatók, mint az élet más területein.
Ha a képzőművészetet nézzük, számos újszerű, a kor viszonylatában modern gondolkodású alkotót köszönhetünk a magyar művészetnek, ahogyan a műkincsek megóvásában is egyre korszerűbb restaurálási lehetőségek állnak múzeumunk rendelkezésére. A programon az időszaki kiállításhoz kapcsolódóan Szinyei Merse Pál modernségét ismerhetik meg a kurátori tárlatvezetések során, míg az állandó kiállításokban forradalmi művészcsoportokat mutatnak be.
„Ki a természetbe” címmel hallhatnak az emlegetett nagybányai művésztelepről, a „Nyolcak, a 20. század elejének forradalmi művészcsoportja” a hazai avantgárd megjelenésével foglalkozik, míg „A képzőművészet megújítói a 19. században” programon a Delacroix-tól Vasarelyig című tárlat remekműveit ismerhetik meg. Krasznai Réka kurátor Szinyei modernségéről mesél a Kép és kultusz című kiállításban, de a tárlatban Virág-Eglesz Anna kalapkészítő is szeretettel várja önöket, akivel egy kellemes hangulatú kötetlen beszélgetésen felpróbálhatják a festmények által inspirált fejfedőket. Az egész estés zenei aláfestést Antal Gábor jazz-zongorajátéka adja, egy kreatív workshopon pedig a hagyományos eszközöket mellőzve alkothatnak a mágnes erejével, a felesleges anyagpazarlás jegyében. Hallhatnak előadást a restaurálás szolgálatába állított technológiai fejlesztésekről és Szinyei műkereskedelemben elfoglalt helyéről, de készülnek gasztronómiai fogásokkal, finom borokkal és forró teákkal is.
Töltsenek egy utolsó estét Szinyei Merse Pállal a Magyar Nemzeti Galériában február 16-án!
