„Nakonxipán volt az ő hazája, ez a furcsa ország, amely szerinte Japán és a hold között fekszik és amelynek nyelvét ő tudta csak beszélni az összes földi emberek közül. Beszélt is, írt is sokat nakonxipánul, és képein is gyakorta szerepelnek ennek az álomtartománynak apró, mulatságos lakói…” Így szólnak Juhász Gyula szavai barátjáról, Gulácsy Lajosról és elképzelt álomországáról, Na’Conxypanról. A Magyar Nemzeti Galéria újonnan nyílt, Gulácsy. Na’Conxypan hercege című, hiánypótló életmű-kiállításának főszereplőjét, Gulácsy Lajost nem kell bemutatni a művészetszerető közönségnek: a modern magyar festészet egyik legegyedibb hangú, különleges alakja, akinek az életére erősen rányomta bélyegét a mentális zavar, és ez természetesen festészetét is jelentősen meghatározta.
Az eredeti tehetségű, tragikus sorsú, különc művész Juhász Gyula szerint egyenesen egy „angyali lélek egy szatír testében”, „csodálatos, szent tiszta művész, Giotto jó utódja”. Kosztolányi Dezső pedig úgy fogalmazott vele kapcsolatban, hogy „a mindig természetes, nem szenvelgett finomság volt ősi lényege”. Nem véletlen az irodalmi párhuzam: Gulácsy festészete a sajátos álomvilágának volt a költői megnyilvánulása és alkotásainak gyakran adott irodalmi vonatkozású címet.
Szinte egész életművét áthatotta a színjátszás iránti, illetve a játékhoz való vonzódás. Művészetét egyfajta sajátos arányérzék jellemezte és groteszk báj, amely – mivel a valóság rideg volt számára – a merengés, a lírai meghatódás és a jövőbe való vágyakozás ellenpontjaként jelent meg életművében. Ebbe a fantasztikus, egyéni álomvilágba invitálja önöket a Magyar Nemzeti Galéria az augusztus 27-ig látható Gulácsy. Na’Conxypan hercege című életmű-kiállításán, ahol mintegy kétszáz műalkotás: nyolcvannégy festmény, valamint fotók, grafikák, kéziratok és illusztrációk várják önöket!
A „különös forradalmár” – ahogyan Gulácsy önmagát látta és nevezte – magáévá tette a régi művészet nagy példaképeit, így a reneszánsz, a rokokó, a preraffaelizmus, a biedermeier, valamint a szecesszió motívumait és hangulatait. Úgy vélte, hogy öröksége az egész Historia d’Arte: „Mindent összefoglaltam, amit csak kiböngészhettem a múlt különlegességei közül, természetesen magam alkotta rendszertelenül rendszerezett rendszer szerint…” Egészen különleges a magyar festészet történetében, hogy ilyen komoly festészeti hagyományokon nyugodjon egy mester művészete.
Amíg a pálya- és kortársai Franciaországba vágytak és jelentős részük ott is tanult, addig Na’Conxypan hercege inkább ment Firenzébe, Comóba, Bellagióba, Genovába – romantikus, festői szépségű olasz városokba, ahol a történelmi, valamint a kulturális múlt és a jelen összefonódott, komoly inspirációt nyújtva az oda érkezőknek. A művészre olyan nagy hatással volt Olaszország és a régi itáliai mesterek, hogy a képeinek jelentős részét ott is alkotta meg. Na’Conxypan elképzelt városát Észak-Itália vidékére álmodta meg és ehhez a világhoz új neveket is talált magának. Louis Gaulois, Ludovico, Luigi Gulaxy és Na’Conxypan hercege egy és ugyanaz az ember: Gulácsy Lajos.
A kiállítás címében, a „Na’Conxypan hercege” névadásában nem véletlen, hogy nem királynak nevezi Gulácsy Lajost a Nemzeti Galéria: gyermeki játékossága, álmodozása, szenzitivitása inkább teszi finom lelkületű herceggé, semmint királlyá. Édesanyjával való kapcsolata meghatározta egész felnőtt életét is: a koraszülöttként világra jött Gulácsy szülei egyetlen, féltett gyermeke volt, ám apai ágról két lány féltestvér, Berta és Sarolta is a család tagja volt. Édesapja, idősebb Gulácsy Lajos támogatta fia festői ambícióit, ám a zsarnoki természetű édesanyja, Jolán annál kevésbé.
A festő vele való kapcsolata kettősnek mondható: egyrészről – talán már szélsőségesen – szerette anyját, másrészről viszont menekült is tőle az uralkodni vágyása miatt. Ez megbélyegezte a festő nőkkel való viszonyát: sosem nősült meg, gyermekei nem születtek. Bár Gulácsy vágyott egy szerető nőre és társra, valójában ambivalens viszony fűzte hozzájuk. „Csak a legutolsó ember rabjai ily aljas ösztönnek”, fogalmazta meg egy, a Na’Conxypan világával kapcsolatos írásában a nőkkel való kapcsolatról. Külföldi tanulmányútjai, így itáliai látogatásai is párhuzamba hozhatók azzal a ténnyel, hogy menekült a túlzó anyai szeretet elől.
Ez a menedék Na’Conxypan volt: a századfordulón kezdte el a címadó varázslatos világnak a kidolgozását. A képzeletbeli országnak saját nyelvezete és szótára volt, a történetét Gulácsy újra és újra tovább költötte, valamint számos novellát írt róla. E világ vissza-visszatérő alakjai voltak Piripiri nagyherceg, Édesfagyökér ország ura, Herbert, a púpos vénkisasszony, BolBoll néne („a bazsarózsaképű vastagocska jó nő”), vagy épp Holdkifli kisasszony – a birodalomhoz készült szótár egy részlete meg is tekinthető a múzeum kiállításában, ahogyan a felsorolt alakokról készült művek is.
A tárlat egyik újdonsága, hogy most először láthatja a közönség külön kiállítási egységként, egybefüggő műcsoportként kezelve a művész Na’Conxypan-képeit. Gulácsy legtöbbször jelmezeket viselt a hétköznapokon is. Ez a különcsége és a szó szoros értelmében vett álruhái egyfajta menekülést jelentettek számára. „Az ember legkevésbé önmaga, ha saját személyében beszél. Adjatok neki álarcot, és az igazat fogja mondani” – szól Oscar Wilde költő gondolata, akinek a hitvallását, illetve esztétikáját jól ismerte és magáévá is tette a festő.
„Én csak félig álmodva élem a világot. Egyik szememmel a hazug, édes álomképek káprázatába bámulok, a másik szemem mindig a valóságot figyeli.”
Ez a Gulácsy-idézet egyfajta ars poeticaként is felfogható. Bár a képzőművészek mellett a színházi és irodalmi élet számos képviselője támogatta őt életében, gyakorlatilag állandóan nélkülözött.
„Társasági társtalanságáról” április 29-én, 16 órakor Horváth Ágnes művészettörténész mesél a „Gulácsy Lajos és kora” című előadásán, ahol szó lesz a megértetlen zseni toposzáról, illetve a réveteg álmodozó, művész mögött rejtőző emberről. Bár Gulácsynak alapvetően a festményeit ismerjük, díszleteket és könyvillusztrációkat is készített, sőt, egy regényt, valamint színdarabokat is írt. Ennek kapcsán Gajdó Tamás színháztörténész május 13-án, 16 órakor a Thália Társaság érdekességeibe avatja be az érdeklődőket egy előadás keretében, valamint Gulácsy velük való kapcsolatáról és a darab díszletéről is mesél, amely egy különleges, talán a köztudatban kevésbé ismert oldalát mutatja meg a festőnek.
A Magyar Nemzeti Galéria számos izgalmas programmal készül a kiállítás nyitvatartási ideje alatt: többek között meghallgathatják dr. Gerevich József pszichiáter május 5-i tárlatvezetését, aki a traumatikus élmények feldolgozásáról, az önvizsgálatról, valamint a szabadon szárnyaló önkifejezésről fog mesélni. Marosvölgyi Gábor művészettörténész május 12-i tárlatvezetésén Gulácsy perifériára szorult különcségéről és az első világháború hatásáról lesz szó, Péteri Éva irodalomtörténész május 19-i és Széchenyi Ágnes irodalomtörténész június 2-i tárlatvezetésén pedig a látomásos festő irodalmi kapcsolatai kerülnek a fókuszba.
„Lajos, elér-e hozzád még a hangom,
Mely úgy remeg, mint nyárfák estelen,
Ha rajtuk ring az alkonyi harangszó
S rájuk ragyog a csillagszerelem,
Elér-e hozzád hangom, a szívedhez,
E nagy, bíbor virághoz, mely beteg
És az agyadhoz, mely – ó drága serleg!”
Ez Juhász Gyula, a Gulácsy Lajoshoz egyik legközelebb álló kortárs és barát által írt, a magyar irodalom történetének egyik legmegrendítőbb versének kezdete. 1922-ben, az Ernst Múzeum gyűjteményes kiállítása után született e megrázó vers. A festő elmebaja ekkorra már annyira elhatalmasodott, hogy nem volt képes visszatérni a civil életbe és 1917 óta Lipótmező lakója volt. 1932. február 21-én, negyvenkilenc éves korában végleg elment. Nem szeretnénk a kiállítást „spoilerezni” – ha tüzetesen megnézik a tárlatot, bizonyára megértik, hogy miért neveztük megrázónak az irodalmi alkotást.
A Gulácsy. Na’Conxypan hercege című életmű-kiállításon olyan remekművek is láthatók, mint „Az ópiumszívó álma”, a „Rózsalovag”, az „Eksztázis”, a „Dante találkozása Beatricével”, a „Zarándokok hazatérése”, a „Dal a rózsatőről”, vagy épp a múzeum állandó kiállítását is meghatározó „Varázslat”. Ezek a Gulácsy-alkotások a magyar művészettörténet kiemelkedő, jól ismert festményei és lenyűgöző egy közös, nagy volumenű válogatásban látni őket az életmű-kiállításon. Az augusztus végéig látható időszaki tárlat kurátorai Plesznivy Edit és Bellák Gábor művészettörténészek.
A tárlatban számos érdekességet megtudhatnak az érdeklődők. Megismerhetik az első Na’Conxypan-művet, az 1902-ben született „Na’Conxypan város a Marsban” című pasztellképet, amelynek a címét maga Gulácsy adta – a felirat látható is a műtárgy hátoldalán. Bár az alkotás a mérete és a technikája miatt „kilóg” a Na’Conxypan tematikájú művekből, mégis egy meghatározó darabról van szó.
A névadásokat tekintve ugyancsak érdekes a „Vasárnap délután Comóban”, amelynek a címe kedélyes, mediterrán hangulatot áraszt, elmerülve a képben pedig valóságos időutazáson érezhetjük magunkat az utcán botorkáló, 18. századi alakok láttán. Mintha maga a művész lenne a kalauzunk ezen a kellemes, vasárnap délutánon. A cím két korábbi elnevezésből olvadt össze néhány évtizeddel ezelőtt és így is maradt fent mind a múzeum gyűjteményében, mind a köztudatban: az egyik a „Vasárnap Comóban”, a másik pedig „Egy érdekes délután Comóban” volt. És ha ez nem lenne elég, valójában nem Comóban, hanem Velencében készült a mű.
„Az élet az egyéniségek kiválogatására van szánva. A nagy rosta csak nagy szemeket őriz meg, a középszerűek éppen úgy átsiklanak rajta, mint a silányak.
A semmi és a középszerűség alig különbözik egymástól. A jelent és a jövőt csináló életben csak azok számítanak, akik mások nézeteitől elszigetelten, taposatlan talajra lépve, új utakon törtetnek előre; akik a divat, rövidéletű kis harcok, apró villanások fénytelen dicsőségétől nem részegülnek meg. Büszkén és emelt fővel haladnak céljuk felé.”
Gulácsy Lajos kiemelkedő alkotója volt a magyar művészet történetének álmokból szőtt valóságával. Hogy őt idézzük, emelt fővel haladt a céljai felé, új utakon. Ezeket az egyéni, új utakat ismerhetik meg a Magyar Nemzeti Galéria Gulácsy. Na’Conxypan hercege című életmű-kiállításon. Valószínűleg nem lesz több olyan alkalom, hogy a művész alkotásait ilyen kontextusban, egyben és hiánypótlóan láthassák. Nem érdemes hát kihagyni!
