Minden jónak vége szakad egyszer, így ennek a novembernek, és vele együtt az alkoholtartalmú operáknak is. Mi mást tartogathattam volna erre a napra, mint ifjabb Johann Strauss operettjét, A denevért. Pukkan a pezsgősdugó, felharsan a báli muzsika, jó hangulatban zárul a hónap. Köszönöm mindenkinek, aki velem tartott, remélem, sikerült néhány kellemes és tartalmas percet szereznem a nagy szárazságban!

- hirdetés -

A denevér ugyan nem opera, de kedvelt repertoárdarabja a világ operaházainak, hiszen bravúros számai, fordulatos cselekménye, kiváló hangszerelése, és nem utolsósorban remek humora mind-mind erre predesztinálják. Az 1874-es alkotás a bécsi operettek mintapéldánya, a műfaj összes jellegzetességét felvonultatja. Bál, álruha, a társadalmi szerepek felcserélése, csábítás, majdnem-megcsalás, de aztán persze mégse, és persze rengeteg pezsgő. A történetet felesleges is lenne felvázolni, annyira szövevényes, legyen elég annyi, hogy a szálakat az egyik szereplő, a jegyző Falke, alias „denevér” irányítja (ami azért is vicces, mert a Falke németül sólymot jelent). A lényeg persze, mind minden operettnél, hogy akármi történjék is, a vége happy end.

Ahogy megszokhattátok, nem szoktam egész műveket ajánlani, hanem csak a megfelelő alkoholos részletet, de ezúttal kivételt teszek, egyrészt, mert az operettben gyakorlatilag végig folyik a pezsgő, másrészt, mivel elérhető a magyar Állami Operaház felvétele, melyen annak idején én is jókat derültem. A jelszó pedig nem más, mint Romhányi József, alias rímhányó Romhányi, aki a magyar fordítást jegyzi.