Január 13-án avatják fel Katowicében, a Nemzeti Lengyel Rádió Szimfonikus Zenekarának (NOSPR) koncerttermében az újonnan elkészült, 13 méter magas orgonát. A koncerten a finn Esa-Pekka Salonen orgonaversenyének ősbemutatója hangzik el a szerző vezényletével.
- hirdetés -

A hangszert 2017 áprilisában kezdték el építeni, és 20,6 millió lengyel zlotyba, azaz mintegy 1,6 milliárd forintba került. Alkatrészeinek száma meghaladja az egymilliót, és több mint 7000 síp és 105 regiszterkapcsoló található rajta. 13 méter magas, 9 méter széles és 6 méter mély, ugyanannyi helyet foglal el, mint egy emeletes ház.
Az orgona a szlovén Škrabl cég által valaha épített legnagyobb hangszer, amely francia szimfonikus stílusban készült Tomasz Konior építésszel – aki az 1800 férőhelyes NOSPR-termet tervezte 2014-ben –, valamint Julian Gemblaski orgonaművész és -építővel konzultálva.
A hangszert a roueni székesegyház és a párizsi Notre-Dame orgonái ihlették. Az alapmodellezés a 19. századi úttörő orgonaépítő, Aristide Cavaillé-Coll által meghatározott koncepciókat követi, amelyeket azonban olyan csúcstechnológiákkal egészítettek ki, mint az elektromágneses, elektronikus és száloptikás rendszerek.
A Nemzeti Lengyel Rádió Szimfonikus Zenekara egy ősbemutatóval, Esa-Pekka Salonen 25 perces versenyművével avatja fel katowicei koncerttermük új hangszerét január 13-án. A darab, amelynek szólistája a lett Iveta Apkalna lesz, a lengyel zenekar, a Berlini Filharmonikusok Alapítványa, a Finn Rádió Szimfonikus Zenekara, a Párizsi Filharmónia, a Los Angeles-i Filharmonikusok és a hamburgi Elbphilharmonie megrendelésére készült.
(Via BBC Music Magazine, Classical Music)