Jan Vojtek zongoraművész a cseh Trio Bohémo nevű zongorás trió tagja, amelyet 2019-ben alapítottak Matouš Pěruškával (hegedű) és Kristina Vocetkovával (cselló). A trió rövid időn belül számos nemzetközi versenyen szerepelt sikerrel, nemrég pedig megjelent debütáló lemezük is, amelyre Schubert és Smetana műveit rögzítették. A felvételt a The Guardian és a Presto Music is az adott hét klasszikus albumának választotta. A fiatal zongoristát ennek apropóján kértük meg, hogy meséljen az idáig vezető útról.
– Nagyon szépen beszéled a nyelvet. Mióta élsz Magyarországon?
– 14 éves koromban érkeztem Budapestre, amikor a szüleim a Bartók Konziba küldtek tanulni. Édesapám felvidéki származású, és rajta keresztül már korábban is tudtam valamelyest magyarul. A konzi után pedig a Zeneakadémián tanultam tovább.
– Hogyan állt össze a trió?
– Véletlenek sorozatának köszönhetjük, hogy mi hárman egymásra találtunk. Kristina, a csellistánk is a Zeneakadémiára járt, de eredetileg nem ide akart felvételizni. Találkozott azonban Onczay Csaba tanár úrral egy nyári kurzuson, és utána döntött úgy, hogy nála szeretne tanulni. Bár Kristina és én tudtunk egymásról, egy portugál fesztiválon barátkoztunk össze igazán, ahová a Zeneakadémia küldött minket. Nagyon jó volt együtt játszani, és emberileg is értettük egymást.
Fél évvel később jött másik véletlen: Matouš, a hegedűsünk itt játszott egy nagykövetség által szervezett koncerten, de a zongorapartnere lemondta a fellépést, és én ugrottam be a helyére. Kristina és Matouš Prágában együtt jártak konziba, és duóként már sok tapasztalatuk volt. Ezután merült fel az ötlet, hogy mi lenne, ha alakítanánk egy triót. Már az első próbán kiderült, hogy mennyire egymásra vagyunk hangolódva, és azóta száz százalékban erre koncentrálunk.
– Mi alapján neveztétek el a triót?
– A Bohémo névnek két értelme van a mi esetünkben: egyrészt utal Bohémiára, a cseh földek régi elnevezésére, másrészt pedig a bohém életre, ami a vidámság, a sok utazás és a zenében – remélhetőleg – megnyilvánuló szabad gondolkodás miatt jól jellemez minket.
– Mik voltak az első sikereitek?
– Én már önmagában azt sikernek könyvelem el, hogy megtaláltuk egymást, mert ez nem adatik meg mindenkinek. Nekem a trió előtt nem volt olyan vágyam, hogy kamarazenész legyek, de miután megismertem a megfelelő embereket, ez teljesen megváltozott.
A másik nagy szerencsénk, hogy Kristinának hihetetlen szervezői vénája van: az elejétől kezdve keresi a lehetőségeket, hogy hogyan tudjuk beindítani a karrierünket. Neki köszönhetően már 2019-ben, az indulás évében felvételt nyertünk az Európai Kamarazenei Akadémiába, ami aztán meghatározó lett számunkra.
Amikor félévesek voltunk, elindultunk az első versenyünkön Svájcban, hogy kipróbáljuk magunkat, és második helyezést értünk el. Az egy nagyon jó visszajelzés volt. 2019 őszén pedig elkezdtünk kurzusokra járni Európa-szerte az ECMA (European Chamber Music Academy) keretén belül, ami nagy lökést adott, de aztán kitört a Covid-járvány.
– Mennyire hátráltatta a járvány a közös munkát a trióval?
– Mi inkább a javunkra fordítottuk ezt az időszakot. Beköltöztünk együtt egy csehországi vidéki házba, és a lezárások idején ott építettük a repertoárunkat. A Covid miatt számos nagy verseny eltolódott, amikre nem biztos, hogy jelentkeztünk volna, de így már fel tudtunk készülni rájuk. Az előző 1,5–2 év arról szólt, hogy körbementünk a legnagyobb kamarazenei versenyeken, és nagyon jó eredményeket értünk el például Németországban, Ausztriában és Ausztráliában.
– Van olyan mentor, akitől tanácsot tudtok kérni, ha esetleg elakadtok valamiben?
– A fő mentorunk Hatto Beyerle brácsaművész, az Alban Berg Quartett alapító tagja volt, akit az ECMA révén ismertünk meg, és vele dolgoztunk a legtöbbet. Ő sajnos tavaly meghalt 90 éves korában. De rajta kívül az ECMA többi tanára is fontos számunkra, így például amikor valamiben nem érezzük komfortosnak magunkat, Johannes Meisslhez fordulunk. Bár ő a Bécsi Zene- és Előadóművészeti Egyetem rektorhelyetteseként nagyon elfoglalt, mindig talál rá időt, hogy meghallgasson minket.
Érdekes volt egyébként megfigyelni, hogy két-három év alatt nagyon sokat tanultunk a tanárainktól, de aztán eljött egy olyan pont, amikor úgy éreztük, hogy most már a saját utunkat szeretnénk járni. Ehhez persze meg kellett tanulni azokat az alapokat, amikkel már egyedül is tudunk dolgozni.
– Hogyan működtök most? A beszélgetés elején említetted, hogy Prágában szoktatok próbálni.
– Igen, elég sokat utazom mostanában, mert Budapesten élek, de a trió bázisa Prágában van. Általában hét-tíz napra szoktam odamenni, és olyankor „karbantartjuk” magunkat vagy új műsort próbálunk. Aztán pedig Prágából utazunk koncertezni.
– Van-e olyan zeneszerző, akire nagyobb hangsúlyt szeretnétek fektetni?
– Sokan kérdezik, hogy ki a kedvenc szerződ, amire szerintem nem létezik megfelelő válasz. Nekünk, zenészeknek az a feladatunk, hogy a legtöbbet hozzuk ki abból a darabból, ami elénk kerül. Ha megvan ez az igyekezet, akkor a próbafolyamat végére általában minden zenét megszeretünk.
Amire viszont valóban jobban fókuszálunk, az a cseh repertoár. Szerencsések vagyunk, hiszen a nagy cseh zeneszerzők, Dvořák és Martinů több triót is írt, illetve Smetanának is van egy ilyen műve, amit a lemezünkre is felvettünk. Ezenkívül szoktunk rendelni új darabokat a cseh zeneszerző ismerőseinktől, amiket igyekszünk minél több helyen bemutatni. A legfrissebb mű egy cseh népdalsorozatra épül, és az a különlegessége, hogy nemcsak játszunk, hanem éneklünk is benne.
– Mennyire tartjátok fontosnak, hogy minél több lehetőséget kapjatok Csehországban?
– Az elejétől kezdve arra próbálunk törekedni, hogy földrajzi értelemben minél tágabb területen építsük a karrierünket. Erre azért is van szükség, mert Csehország – akárcsak Magyarország – egy kis és viszonylag zárt piac. Most már kezdünk arra a szintre eljutni Csehországban, hogy nem tudnak minket ignorálni. De emellett nagyon élvezzük az utazásokat, azt, hogy van szerencsénk olyan helyekre is eljutni, ahová egy átlagember nem feltétlenül tudna elutazni.
– Van olyan koncertterem vagy fesztivál, amivel úgy vagytok, hogy egyszer szeretnétek ott fellépni?
– Az egyetlen ilyen hely talán a New York-i Lincoln Center, az tényleg a legmagasabb liga. De ezenkívül bárhová szívesen megyünk, ahol szép helyen vagyunk és jó a szervezés. Nem az a legfontosabb, hogy mi a neve a fesztiválnak vagy a koncertteremnek, hanem hogy milyen a bánásmód és a közönség.
– Hol lesznek koncertjeitek a közeljövőben?
– Ez egy nagyon izgalmas ősz, hiszen nemrég tértünk haza egy ausztráliai turnéról. De nincs megállás, megyünk koncertezni Bécsbe és Nagy-Britanniába is, utána pedig az Egyesült Államokban lesz két turnénk. Számos helyszínen fogunk fellépni Vermonttól Kaliforniáig bezárólag. Nagyon várjuk ezeket a koncerteket, és külön öröm, hogy már a lemezünket is magunkkal tudjuk vinni.
