Sandwich grófnak köszönhetően terjedt el a ma is szendvicsnek nevezett kenyeres eledel, és Anna Pavlova balett-táncos tiszteletére készült a habkönnyű édesség, a Pavlova-torta, Ausztrália leghíresebb édessége. De ők ketten Kalas Györgyi két könyvének címszereplői is…
A Sandwich grófja és a nápolyi pizza – Kedvenc ételeink története, illetve a Pavlova kisasszony és a dobostorta – A sütemények története című képes ismeretterjesztő gyerekkönyvek a legnépszerűbb, legkedveltebb ételekről, illetve süteményekről szólnak. Röviden, egy mondatban így lehet összefoglalni Kalas Györgyi és Horváth Ildi szerzőpáros két pagonyos könyvét, ám ha valaki fellapozza a kötetek bármelyikét, maga is meggyőződhet, hogy ennél jóval többről van szó.
Hiszen biztos, hogy mindannyian elgondolkodtunk már azon, hogy vajon hol, hogyan lett a pizza, ki készítette először a manapság naponta akár többször fogyasztott szendvicset, hogyan jöttek rá őseink, hogy milyen finom a kakaó… A könyvek erre a kérdésekre is keresik a válaszokat.
Kalas Györgyi alapos kutatómunka alapján megírt könyvei hihetetlen sikeresek, a legnépszerűbb, egész világon kedvelt ételek történetét dolgozzák fel.
A szerző kultúrtörténeti barangolása csak megerősít minket, hogy minden ételnek megvan a maga története… Valaki egyszer rájött, hogyan lehet kenyeret sütni kemencében, és hogy tojásból, tejből és lisztből palacsinta lesz. Magyarországon sem ettek mindig paprikás krumplit, sokáig azt sem tudták, mi fán terem a krumpli és a paprika.
Az ételek hosszú és izgalmas utat tettek meg, mielőtt a mai formájukban a tányérunkra értek. Kalas Györgyi régóta foglalkozik gasztronómiával – ahogy az majd az itt olvasható interjúból ki is derül -, a Sandwich grófja és a nápolyi pizza című könyvében a gyerekek kedvenc ételeinek legérdekesebb történeteit gyűjtötte össze.
Kiderül, hogyan sütik a nápolyi pizzát, hányféle tészta van Olaszországban, mi köze a sült krumplinak a belga halászokhoz,
és miért készítettek először szusit. De a könyvben a csoki, a chips és a ketchup történetét is megismerheted! Horváth Ildi gyönyörű rajzaitól pedig biztosan mindenki megéhezik így a könyv végén néhány könnyű receptet is találnak az olvasók.
A tavasz egyik Pagonyos újdonsága az előző kötet folytatása, mely most a sütemények világába vezeti a gyerekeket és a felnőtteket. A Pavlova kisasszony és a dobostorta című kötet segítségével térben és időben járjuk be a világot, hogy kiderüljön,
miért édes és kerek a torta, hogyan készül a méz, a cukor, a nyalóka,
hányféle lisztet használ az emberiség, mi minden kell egy jó sütihez, hogy találták fel, kiről nevezték el a világ leghíresebb tortáit. Szóba kerülnek a gyümölcsös sütik, a karácsonyi édességek, a legcsokisabb finomságok, és természetesen nem marad ki Franciaország sem, mint a cukrászdák bölcsője. És persze ennek a kötetnek végén is van pár valóban ínycsiklandozó édes recept.
A könyvek születéséről is kérdeztük Kalas Györgyit.
– Lehet, hogy sokan nem tudják pontosan, hogy mit csinál egy gasztroblogger, és hogyan lesz valaki az? Erről mesélsz egy kicsit?
– Őszintén szólva, én nem vagyok gasztroblogger. Újságíró vagyok, újságírás tanultam az egyetemen, és újságíróként dolgozom már 15 éve. Ezt azért tartom fontosnak, mert a cikkeimet és a könyveimet is ezzel az újságírói szemlélettel írom. Mindennek nagyon alaposan, hiteles forrásból utánanézek, hiszen azt tanultam az egyetemen, hogy hogyan lehet hitelesen tájékoztatni az embereket.
Nem blogger vagyok, tehát nem a személyes érzelmeim vagy gondolataim kerülnek előtérbe egy-egy írásomban, hanem inkább a puszta tények. Gasztronómiáról írok, de minden írásomba igyekszek minél több információt belevinni. Ezzel a témával nyilván úgy kezd el valaki foglalkozni, hogy nagyon érdekli az étkezés vagy az ételek, és persze nem árt, ha valaki szereti a hasát, és szeret mindent kipróbálni.
– Mit élvezel a legjobban ebben a munkában?
– Az újságírás mellett kulturális antropológiát is tanultam, ami az emberi társadalmat és viselkedést tanulmányozza. Pontosan azt szeretem ebben a munkában a legjobban, hogy egyszerre tudok emberekkel és ételekkel foglalkozni, tehát azzal a két dologgal, ami a legjobban érdekel. Miközben sok ételt végig kóstolok, beszélgetek a séfekkel, étteremtulajdonosokkal, akik megosztják velem a gondolataikat. Én pedig nagyon sokat tanulok az alapanyagokról és az ételek történetéről és a főzésről. Ebben az egészben engem nem csak az ízek érdekelnek, hanem az emberek viszonya az étkezéshez is. Itt jön képbe az antropológia és az ételek története.
Mindenki azt mondja, milyen szerencsés vagyok, hogy állandóan eszek. Ez igaz, de ennél sokkal jobban szeretem a munkámban, hogy állandóan új helyeket fedezhetek fel, sokat utazom és nagyon sok új emberrel találkozom. Nekem nincs olyan hetem, hogy ne mennék étterembe, vagy ne ismernék meg új embereket.
– Melyik volt eddig a legérdekesebb hely, ahol a munkád kapcsán jártál?
– Nagyon sok érdekes helyen jártam, aminek persze nagyon örülök. Egyszerű street food helyektől kezdve egészen 3 Michelin csillagos olasz étteremig. Legutóbb egy parmezán üzemben jártam Olaszországban, Bologna mellett. Volt szerencsém megnézni, hogyan készül a parmezán, a világ leghíresebb sajtja, amelynek története több ezer évre nyúlik vissza. Az eredeti parmigiano reggiano nagyon szigorú szabályok szerint készül, több száz éve ugyanúgy, kizárólag kézzel. Utána beengedtek a parmezán raktárba is, ahol megfigyeltem, hogyan választja ki a sajtmester a legjobb minőségű sajtokat, amik aztán megkaphatják a parmigiano reggiano minősítést. Azért is szeretek Olaszországba járni, mert az olaszok nagyon büszkék a több évszázadra visszanyúló gasztronómiai hagyományaikra, és fantasztikus látni, hogy gyakorlatilag egy egész régió büszke arra, hogy ők készítik a parmezán sajtot, a pármai sonkát, a legjobb pizzát vagy éppen náluk terem a legfinomabb mogyoró.
– Mi volt eddig a legérdekesebb dolog, amit kóstoltál? És mit nem ennél soha?
– Én úgy vagyok vele, hogy ez a szakmám, ezért mindent megkóstolok, azt is, amit nem szeretek. Nem szeretem például a pacalt, de ha egy séf nagyon büszke a pacaljára, akkor természetesen meg fogom kóstolni. Sáskát mondjuk nem szeretnék még egyszer enni…
– A Sandwich grófja után most jelent meg Pavlova királykisasszony és a dobostorta c. kötet, ez a kultúrtörténeti utazás sütemények világába vezet. Az első kötet folytatás azért született, mert hogy mindenki szereti az édességet, vagy mert úgy gondoltad, hogy ez az téma tele van könyvbevaló érdekességekkel?
– A második kötet egy egyszerű felismerésből született. Amikor ugyanis a kislányom elolvasta a Sandwich grófja és a nápolyi pizzát, azt mondta „anya, ez nagyon jó, de miért nincs benne a macaron?” És akkor rájöttem, hogy tulajdonképpen semmilyen sütemény története nincs benne a könyvben, leszámítva a palacsintát, ennek pedig leginkább az az oka, hogy én magam nem vagyok nagyon édesszájú. Persze ez nem jelenti azt, hogy ne szeretném a finom süteményeket! Amikor elkezdtem utánanézni a sütemények történetének, kiderült, hogy rengeteg izgalmas, valós vagy vélt történet fűződik a keletkezésükhöz, amelyek különösen a gyerekek számára nagyon érdekesnek tűnik. Így teljesen egyértelmű volt számomra, hogy születni fog egy süteményeskönyv.
A süteményekben az a jó, hogy nem csak az édes ízük miatt szeretjük őket, hanem a szép látvány miatt is. A legtöbb sütemény gyönyörű, esztétikai élményt okoz. Színes, díszes, egyszerűen jó rájuk nézni, ezért is szereti mindenki a süteményeket, és azt gondolom, mindenkit szívesen olvas is róluk.
– Neked mit jelent az édesség? A könyved alapján nem csak nassolnivaló desszert, hanem annál jóval több…
– Mivel már régóta foglalkozom ételek történetével, nekem az édesség ugyanazt jelenti, mint a többi étel: egy izgalmas történet. Szeretném tudni miből készül, hogyan készül, hogyan került az alapanyag a cukrászhoz, és hogyan lett belőle ez a szépséges finomság. Persze az édesség mást is jelent: az ünnepet, a karácsonyt, a születésnapi bulikat vagy a balatoni nyaralásokat, ahol a gyümölcsből gyorsan készítünk valami süteményt. Az ünnepi süteményeknek és a tortáknak egyébként külön fejezetet is szentelek ebben a könyvben.
– Nyilván van még a fejedben rengeteg ötlet, de az is lehet, hogy az olvasók inspirálnak esetleg a következő kötethez…
– Egyelőre nincs következő ötletem, várom, hogy Pavlova kisasszony ugyanúgy megtalálja a közönségét, ahogy Sandwich grófja. Így ketten alkotnak egy párt az én fejemben, nagyon örülök, hogy végre ketten vannak, de persze nem kizárt, hogy lesz majd gyerekük is. De harmadik részt csak akkor tervezek, ha tényleg lesz valami olyan szuper ötlet, ami ugyanilyen minőségű tartalmat tud nyújtani az olvasóknak.
– Néhány iskolában már használják a Sandwich grófját, milyen visszajelzéseket kaptál? Miért lenne szerinted fontos, hogy a kisiskolás vagy netán már az ovis gyerekek is képben legyenek az ételek, alapanyagok eredetével? Mi lenne ennek a tantárgynak a neve, ha rajtad múlna?
– Nagyon sok pozitív visszajelzést kaptam a Sandwich grófja és a nápolyi pizza könyvemmel kapcsolatban, és szerencsére nagyon szeretik a tanárok is. A Pavlova kisasszony és a dobostorta bemutatójára például eljött egy tanárnő is, több tanítványával, amin nagyon meghatódtam. Nyilván a mai keretek között egyelőre nincs rá lehetőség, hogy ilyen témával behatóbban foglalkozzanak az iskolában, pedig éppen ez volt az egyik oka annak, hogy megszületett a Sandwich grófja és nápolyi pizza. Azt láttam, hogy a lányaim kijárják úgy az általános iskolát, hogy alig van szó az étkezésről a tananyagban. Kicsit azt képzeltem el, hogyha lenne egy olyan tantárgy az iskolában, hogy gasztronómiai nevelés, akkor szerintem ilyen lenne. Ha gyerekek megismerik az alapanyagokat és az ételek történetét, azzal sokkal inkább a tudatos étkezés felé terelhetők, és sokkal inkább el fognak rajta gondolkodni, miből készül az étel, amit éppen eszek. És meggyőződésem, hogy törekedni fognak rá, hogy minél jobb minőségben készítsék el.
– Sok, ikonikus filmjelenet szól az evésről, ételekről, neked van kedvenced?
– Természetesen minden gasztrofilmet igyekszem megnézni, ez szakmai ártalom. Nagyon szeretem a Julie és Julia című filmet például, de nagy kedvencem a Babett lakomája is és abban az a jelenet, amikor megérkeznek Babetthez az alapanyagok, amikből a baráti vacsorát főzi. Ezt a filmet egyébként mindenkinek ajánlom.
– Mi lenne a te kedvenc négyfogásos nyári menüd?
– Az biztos, hogy egy egyszerű menü lenne, amúgy is az egyszerű ételeket szeretem jobban. Lenne benne sóskafőzelék, valami hal, és lenne benne egy kis meggyes pite is, ezeket ugyanis nagyon szeretem, és mind a nyárhoz kötöm.
– Hova mennél el, mik a nyári tervek? Milyen kulturális eseményt láttál mostanában, amit ajánlanál a papageno.hu olvasóinak, vagy mit néztél ki a következő időszakra?
– Említettem, hogy nemrég voltam Olaszországban, sajnos Bolognából csak egy kis ízelítőt kaptunk, hiszen csak egy napig maradtunk. Ez egy olyan úti cél, ahova egészen biztosan szeretnék visszatérni, ugyanis szinte az egész város a gasztronómiáról szól, olyan lenyűgöző piaccal, ahol szeretnék mindent végig kóstolni. De ez nem most lesz, nyáron Horvátországba készülünk, ahol szintén nagyon szeretem a finom olívaolajat és házi sajtokat.
Szeretünk néhány hetet nyáron a városban is eltölteni, mindenképpen megnézzük például a Nemzeti Galériában az Art deco Budapest plakátkiállítást, erre már nagyon készülünk a gyerekekkel, iIletve az egyik legfőbb cél az újonnan megnyílt Néprajzi Múzeum megtekintése. Emellett mivel az egyik lányom táncol, a táncelőadásokat is szeretjük, így jegyünk a Nemzeti Táncszínházba.
