A Gödöllői Királyi Kastély Barokk színházában tavaly ősz óta láthatja a közönség a Scene Műhely társulat által színpadra állított darabokat. A fiatal művészeket az itt tapasztalt élményekről, a társulat jelenéről és jövőbeli elképzeléseikről kérdeztük.
– Hogyan jött létre a társulat?
Táibl Eszter: Osztályként kezdtük a közös munkát Dózsa Zoltán kezei alatt. Úgy, mint minden más szakmában, itt is a „gyakorlat teszi a mestert”. Ennek eleget téve kerestük együtt még több előadás lehetőségét. Nyitott ajtókat találtunk a Gödöllői Királyi Kastélyban, ahol szívesen fogadták a már meglévő darabjainkat és az új ötleteket is. Így a szinte mindennapos közös munka, valamint a körvonalazódó közös célok egy egységet kívántak. Így lettünk osztályból társulat.
– Miben más a Gödöllői Királyi Kastélyban játszani, mit jelent számotokra hazánk egyik első kőszínházának színpada?
TE: Számomra egy csodavilág ez a hely. Számít ugyan az is, hogy Budapest belvárosához képest – ahol legtöbben élünk jelenleg – ez egy oázis, de ez nem csak a természeti környezetre igaz. A kastélyt számomra körülveszi egy láthatatlan burok, amin belépve kiszakadok a mindennapi életből és belépek a nem-mindennapiba. Esetünkben ez a munkánkkal is összekapcsolható, mivel célunk, hogy kilépjünk a mindennapiból egy másik dimenzióba, de nekem mindig az az érzésem, hogy ezt a célt itt sok minden támogatja. Az egyedülálló miliő, az itt dolgozó emberek együttműködése és támogatása, a nyitottság, a művészet támogatása mind-mind az élvezetes munka hozzávalója. A színházterem és a barokk színpad pedig szintén egyedülálló és magában hordoz eleganciát, nemességet és játékosságot, tele van vibrálással.
Huszerl Bence: Tudok kapcsolódni az Eszter által említett oázishoz. Amikor a vonattól a kastélyig átsétálok a hatalmas parkon, már elkezdek figyelni, lélegezni. Az előadások előtt 4-5 órával már megérkezünk és onnantól készülődünk, egymásra és a munkára hangolódunk. A díszletet a kastély dolgozói mindig előkészítik nekünk, így a színpad már csak ránk vár. Ez a fajta törődés új élmény nekem, és hálás vagyok érte. Jó így együtt dolgozni.
– Egy egészen új színházi élményt, a Sétáló színház Rómeóval és Júliával című darabot tavaly mutattuk be, hatalmas sikerrel. A dráma önmagában nem változott, mégis egészen új hangvétele lett általatok. Hogyan építettétek fel a darabot?
HB: A sétáló színház ötlete a kastély igazgatójától, dr. Ujváry Tamástól jött. Kezdetben „versekkel sétáltunk” a kastély termeiben, és ahol sok ember gyűlt össze, szavalni kezdtünk. Aztán Tamásnak eszébe jutott, hogy jó lenne a különböző helyszíneket felhasználva létrehozni egy teljes előadást. Volt a tarsolyunkban pár jelenet Shakespeare klasszikus drámájából az első féléves vizsgánknak köszönhetően, így ezeket kibővítve eljutottunk egy majd egyórás előadásig. A kimaradt jelenetek eseményeit Szántó Bianca versekbe foglalta, amit a darab mesélője, Mladoniczki Dávid szájából hallhat a nagyérdemű, miközben a helyszínek között vezeti őket a „fiatal Shakespeare”.
Tóth Petra: A helyszínek autentikusságát és különlegességét a kastély impozáns környezete teremtette meg és a játékélmény is szintet lépett, mivel megszűnt a klasszikus értelemben vett színpad és nézőtér egysége. Nagyon izgalmas volt kitalálni, hogy milyen útvonalon közlekedjünk az egyes helyiségek között, hogyan juttassuk el a kellékeket a következő jelenethez úgy, hogy ne ütközzünk az éppen sétáló közönségbe. Vannak nagy futások a nézők háta mögött, de az élmény kárpótol mindenért.
– A mai, modern társadalmunkban szükségünk van arra, hogy a kultúra mindenki számára elérhető legyen. Egy színdarabnak szórakoztatónak, vagy épp elgondolkodtatónak kell lennie a különböző korosztályok, különböző ízlésű és igényű emberek számára. Hogy vélekedtek erről, mennyire meghatározó ez az előadásokban?
TP: Szerintem azt nagyon fontos pontosan meghatározni, hogy mi milyen értékeket, gondolatokat, érzéseket szeretnénk közvetíteni egy-egy színdarab során. Nem tudhatjuk előre, hogy milyen lesz aznap a közönség, de talán nem is baj. Pont ez az egyik szépsége a színháznak, hogy minden előadás más és más, és ez nem csak a színészek pillanatnyi állapotától, hanem a nézőktől is függ. Szerintem azt fontos szem előtt tartani, hogy olyan repertoárt alakítsunk ki, amiben mindenki megtalálhatja a számára érdekes és izgalmas előadást, így tud tág maradni a célközönségünk is. Talán jó úton is haladunk efelé, hisz van modern krimink, klasszikus shakespeare-i drámánk és gyermekeknek szóló mesejátékunk. Természetesen mindig van hova bővíteni a listát és azon vagyunk, hogy minél többfajta ízlésnek eleget tegyünk. Abban hiszünk, hogy a színház mindenkié.
– Önismeretet és folyamatos megújulást igényel az előadóművészet. Ti hogyan fejlesztitek magatokat?
TP: A színészmesterség egy komplex feladat, ahol a színész lelkének és testének is készen kell állnia arra, hogy nap mint nap más ember bőrébe bújjon. Számomra az egyik legfontosabb önfejlesztés az állandó feszült figyelem önmagamra és környezetemre. Folyamatosan igyekszem megfigyelni a saját és mások reakcióit a külvilágra és elraktározni ezeket a tapasztalásokat. Abban hiszek, hogy minél többet tapasztalok a való életben, annál nagyobb eszköztárral fogok rendelkezni a színpadon vagy a filmvásznon. Persze, nem elég a tapasztalás, mert meg kell tanulni azokat finoman, érzékenyen és pontosan átadni a közönségnek, hogy egy karakter ne eljátszva, hanem megelevenítve legyen. A megfigyelések mellett a beszéd- és énektechnika rendszeres gyakorlása, valamint a folyamatos próbák azok, ahol fejleszteni tudjuk magunkat. Közös tréningjeink is vannak, amik azért nagyon fontosak, hogy megteremtsük saját egységünket, megérezzük egymást és egymást támogatva tudjunk együtt dolgozni. Továbbá a testmozgást is nagyon fontosnak tartom, hogy a test is tudatosan fel legyen készítve egy adott karakterhez.
TE: Komplex odafigyelés szükséges, mert az egész fizikumunkat, mentális és lelki kapacitásunkat is kondiban kell tartanunk. Számomra a bevált módszer a testemnek a jóga, a lelkemnek a természet közelsége (séta vagy üldögélés a szabadban), a mentális egyensúlyomnak az emberekkel és saját magammal töltött minőségi idő. Emellett amikor lehetőségem van rá, fontosnak tartom színházi workshopok, előadások és egyéb művészeti inspirációs lehetőségek látogatását. Erre például legutóbb a Színházi Olimpia jó alkalom volt.”
– Mivel foglalkoztok a hétköznapokban? Hol találkozhat még veletek a közönség?
TP: A Scene Műhely mellett mindenkinek vannak egyéb elfoglaltságai más társulatoknál, forgatásokon vagy civil munkahelyen. Mindenki be tudja hozni a közösbe a különböző helyekről szerzett tapasztalásait, tudását, ami így a közös munkát szolgálja. Ebben a felállásban (Scene Műhely) egyelőre csak a kastélyban játszunk, de tervezünk egy-egy darabot más helyszíneken is bemutatni.
