Jánosi Ferenc Szemet szemért című krimijével mutatkozik be decemberben a Déryné Program drámaírókat mentoráló ösztöndíjprogramja. Kis Domonkos Márkkal, a Déryné Program igazgatójával, az előadás rendezőjével beszélgettünk a Déryné Társulat különleges működéséről, a mentorprogram tapasztalatairól, de szóba került az is, mennyire kell értenie egy rendezőnek a darabolós gyilkosságokhoz.
– A Szemet szemért című előadás több szempontból is különleges: a krimi műfaja ritka a színpadokon, ráadásul ezt a darabot kifejezetten a Déryné Társulatnak írták.
– Kicsit messzebbről indulva: nagyon sokat beszélgetünk, beszélget a szakma arról, hogy alig születik kortárs színdarab, dráma. Ha mégis ír valaki, akkor az esetek nagy többségében a fiókban marad, nem kerül bemutatásra. Ennek okán hívtuk életre a Barangoló Drámaíró Műhelyünket, ahol meghirdettünk egy mentorprogramot.
A Nemzeti Színház három kiváló dramaturgja Kulcsár Edit, Kozma András és Lukácsy György a mentoraink ebben a projektben. Elsősorban olyan fiatal írójelölteket vártunk, akiknek még nem mutatták be színpadi művüket, írói pályájuk elején álló alkotókat kerestünk.
A felhívásra nagy számú, összesen negyvenkilenc jelentkezés érkezett. A formai elbírálást követően a 8 főből álló szakmai bizottság választotta ki a továbbjutókat. Az utolsó körbe 16 jelentkező jutott el, azt gondolom, hogy ez egy nagyon bíztató szám. Hamar kialakult, hogy a mentorok kikkel szeretnének együttműködni, kiben látnak perspektívát. A három ösztöndíjas Fabacsovics Lili, Jánosi Ferenc és Solymos Tamás lett.
– Jánosi Ferenc darabja pedig már decemberben színpadra kerül. Eredetileg is ilyen gyors bemutatót terveztek?
– Tavasszal vívódtam, hogy milyen darabot válasszunk a Déryné Program társulatának bemutatásra. Ekkoriban beszélgettem az egyik mentorral, Lukácsy Györggyel valami teljesen más témában, ő pedig elkezdett mesélni arról, hogy Jánosi Ferenccel milyen jó irányt vett a közös munka, milyen jó az együttműködés, milyen jól haladnak.
Megkérdeztem, hogy: „Szeptember végéig befejezitek? Be tudjátok fejezni? – Szerintem igen. – Nagyon jó, akkor bemutatom! Októberben olvasópróba. – Jó.”
Volt egy megérzésem, hogy ez egy jó lehetőség, próbáljuk meg, legyünk bátrak. Nagy adag bátorság kell akár igazgatói, akár rendezői szemszögből nézi az ember, de hát így izgalmas színházat csinálni.
Ekkor még csak jelenetek voltak meg, nem volt teljesen kész a mű. Így kezdtünk el közösen dolgozni, és az alapdrámát a társulatra írni. Ez a szerző részéről rugalmasságot és kreativitást igényelt, de végül kialakult a Szemet szemért végső szereposztása.
A kiírásban eredetileg is az szerepelt, hogy a három nyertes a mentorok segítségével megír egy-egy színdarabot. Ezek közül aztán a Déryné Társulat, ha úgy ítéli meg, bemutathat egyet vagy akár mind a hármat. Még az is előfordulhat, hogy a másik kettő ösztöndíjas munkát is színpadra állítjuk.
Vagyis a szerzők számára nem garantált, hogy színpadon látják a műveiket, de megvan rá a lehetőség, akár olyan formában is, hogy a Barangoló alprogramunkban a kőszínházi struktúrán kívüli fiatal csapatok kezébe tudjuk adni a darabokat, hogy kezdjenek el ők is dolgozni vele. Akár párhuzamosan is születhet előadás ugyanabból a műből a Barangoló és a Déryné Társulat feldolgozásában.
Jánosi Ferenc darabjának másik érdekessége, hogy krimi. Ebből a műfajból ritkán szoktak színházban bemutatni.
– Ön hogy áll a krimikhez? Fogyasztja? Szereti?
– Érdekes műfaj, szeretem. Mostanában főleg a Szemet szemért rendezése és próbafolyamata kapcsán kezdtem el több krimit forgatni, vagy filmet nézni. Nagyon izgalmas, élő műfaj.
– Nem tudom, hogy egy krimiről lehet–e úgy beszélni, hogy ne lőjük le a poént, de mesélne egy kicsit magáról a darabról!
– Lukácsy György, a mentor úgy szokta aposztrofálni a Szemet szemért–et, hogy misztikus krimi. Kicsit krimi, kicsit thriller – misztikus elemekkel. A nyomozónknak jelen esetben inkább transzcendentális úton sikerül eljutnia a rejtély megoldásához. Ez meglepő, de nem példátlan fordulat a krimik világában.
Ehhez kerestünk és találtunk egy nagyon különös formavilágot Túri Erzsébet díszlettervezővel: egy 3D–s sakktáblán helyeztük el. Kicsit elemeltük a klasszikus, reális szituációktól.
Két–, illetve három síkon játszódik az előadás. Ezek a rétegek hatnak egymásra. Létezik egy elsődleges értelmezésünk, ahol a szereplőink kommunikálnak egymással. Itt zajlik a materiális értelemben vett nyomozás bűnjelekkel, kihallgatással, tapogatódzással. Ezen kívül van egy – mondjuk, úgy, – lelki sík, ahol az érzések mozognak, és van egy vonulat, amit transzcendentális síknak hívok. Csak fentről, az égből tudunk kapni elhívást, és csak onnan kaphatunk válaszokat a kérdésünkre, ezen a síkon érkeznek az iránymutatások.
A materialista nyomozónk is végül innen kapja meg az utolsó nyomot, a megoldás kulcsát. Álomképek sorozatán keresztül érkezik válasz a kérdéseire, és jön rá arra, ki a tettes. Talán ennyit elárulhatok anélkül, hogy lelőném a poént.
– A Déryné Társulat rendhagyóan működik: a Déryné Központban fogják bemutatni a darabot, hiszen itt is van egy játszóhelyük, de az előadások utazásra készülnek.
– Itt létrehozzuk, bepróbáljuk a darabokat, a bemutatót és egy előadást tartunk az itteni teremben. Ezt követően visszük a Déryné Program keretében szerte az országban. A programmal az a célunk, hogy mindenkihez eljuttassuk a színházat. A vidéki kistelepüléseken élők megszólítása az elsődleges missziónk.
Nem a 28. budapesti játszóhelyet szerettük volna létrehozni. Jól deklarált célunk volt, hogy miután létrehozzuk az előadást, legfeljebb kettőt játszunk belőle helyben, utána pedig elvisszük vidékre. Nyilván nagy a kísértés, komfortos az otthon játszás és itt van egy jó technikával rendelkezdő terem. Nehéz állandóan utazni, és alkalmazkodni az újabb és újabb helyszínekhez, de kiemelt feladatunk, hogy azokat a helyeket részesítsük előnyben, olyan településre vigyünk magas színvonalú színházi produkciókat, ahol a kultúrához való hozzáférés korlátozott.
– Vagyis ez a típusú működés egy egészen speciális mindszettet igényel a díszlettervezéstől a rendezésig a folyamat minden pontján, hogy az egészet össze lehessen csomagolni és át lehessen vinni bárhová.
– Így van. Megnéztük, hogy a befogadóhelyek többsége milyen adottságokkal bír, mekkora díszlet illeszthető be, és ennek próbálunk megfelelni. Persze erre is létezik többféle megoldás. A program zászlóshajója, a Vidnyánszky Attila rendezte Déryné ifjasszony című előadásunk díszletéből például készült egy A és egy B variáció. Így megoldható volt, hogy el tudjuk vinni kisebb, valamint nagyobb helyekre is.
– Hogy kell elképzelni ezt az utazó életet a gyakorlatban?
– Havonta nagyjából tizenhét előadás fér bele. Ez a társulattól a műszakig mindenkinek nagyon megterhelő. Itt más a helyzet, mint egy kőszínház esetében, ahova a színész este 6–ra fél 7–re beér, játszik, majd tízkor hazamegy.
Nekünk ugyanez a folyamat már délben elkezdődik, a műszaknak még korábban. Elmegyünk, felépül a díszlet, ráadásul mindig minden helyszín más, ezért rendszerint lejárópróbát is szükséges tartani a technikai beállásokat követően. Aztán este előadás, majd hazautazás. A műszaknak bontás, éjszaka hazaérkezés. Ezzel a tempóval egy-egy előadás másfél-kétszer annyi időt és energiát vesz igénybe.
– Ez a különleges helyzet lehetőséget adott arra, hogy az alkotói folyamatok összemosódjanak és támogassák egymást. Ön és a mentor is részt vettek az írás folyamatában is.
– Abszolút. Kicsit össze is mosódott, mert általában hogyha leveszünk a polcról egy kész színdarabot, azt is ráigazítjuk az adott társulatra vagy szereplőkre, koncepcióra. Kicsit hozzányúlunk, kihúzunk belőle, hozzáteszünk. Itt viszont egy olyan stádiumába kapcsolódtunk be az alkotói folyamatnak, amikor még rá tudtuk formálni a társulatra a darabot.
Nem kis alázatra volt szükség ebből a szempontból a szerző, Jánosi Ferenc részéről is, hogy ő elfogadta ezeket a változtatásokat, hogy megvalósulhasson a produkció. Igazi szellemi kaland volt annak mindkét sajátosságával: a kihívással és a kockázattal. Azt hiszem, ez a kaland méltó névadónk, Déryné Széppataki Róza küldetéséhez, hiszen a színház így mutathatja meg élő, közösségteremtő oldalát.
– Mennyiben volt ez más, mint a korábbi rendezői munkái? Mikor kezdett összeállni önben, hogy hogyan nézni ki majd a színpadon a darab?
– Tavasztól kezdve elindult egy nagyon konstruktív közös gondolkodás, együttműködés hármunk, a szerző, a mentor és köztem. Sokszor ők ketten, valamikor hárman hajnal három–négyig ültünk, és rakosgattuk a részleteket. Összemosódott kicsit az írás és a dramaturggal való együttműködés stádiuma. Emiatt a szöveg hossza is állandóan változott. Volt ez a színdarab már száz- és kilencvenoldalas is. Most éppen hetvenoldalas, legalábbis az én példányom.
Túri Erzsi díszlettervező is kapott három–négy fajta szövegkönyvet, amiből kialakultak a benyomásai a darabról. Az én fejemben ekkor már körvonalazódtak a képek az előadásról. Ez benne is elindított egyfajta asszociációt, ehhez küldött fényképeket, skicceket, rajzokat. Három–négy teljesen különböző díszlettervből állítottuk össze mindazt, ami végül elkészült.
Kerülő Gábort kértem fel, hogy írja meg a zenéjét. Ő is két vagy három szövegkönyvváltozat alapján indult el. Miközben olvasta, készültek az újabb és még újabb verziók. Az alkotófolyamat minden résztvevője alkalmazkodott a folyamatos változásokhoz.
Sokkal több munka van egy kortárs színdarabbal, mint egy nagy klasszikussal. Az egyes mozzanatokat sokkal jobban meg kell magyaráznom, alá kell támasztanom. De ha ezeken nem lépünk túl, akkor sose lesznek új nagy klasszikusaink.
Nagyon sok olyan plusz energiával és plusz munkával járt a folyamat, amiket eddig még nem is tapasztaltam. Igyekeztünk körbejárni, hogy a rendőrség, nyomozó, ügyészségi témák a mai valóságban hogyan működnek. Így nagyon izgalmas beszélgetéseink voltak büntetőügyvédekkel, rendőrökkel. Néha belegondolok, hogy egy könnyed nyárestén mikor a teraszon ülve különböző gyilkosságokról és azok indíttatásáról beszélgettünk, szegény szomszédaim mit érezhettek…
Aztán hogy ebből mi sült ki, a bemutatón kiderül.
– A mostani tapasztalatok alapján folytatódik jövőre is a Barangoló Drámaírói Műhely, amelynek a keretében született ez az előadás?
– Januárban újra elindítjuk a mentorprogramot, egészen február 28-ig lehet majd beadni a drámaterveket. Remélem, hogy hasonló, sőt, még komolyabb számú színvonalas és fantasztikus jelentkezésnek leszünk a birtokában. Nagyon bizakodó vagyok e kapcsán és a folytatás kapcsán is!
