Esther Birringernek kis idő elteltével ez már a második lemeze. Több neves külföldi kritikus is kiemelte, hogy erre a korongra a zongoraművész levetkőzte korábbi hibáit, ügyetlenségeit, és őszinte, átgondolt Debussy-interpretációkkal lépett a nagyközönség elé.
A Rubicon kiadónál megjelent második szólóalbumán Esther Birringer Debussy felé fordult, és a legismertebb darabok mellett az Images mindkét sorozatát tartalmazó kiadványt rögzített. Az 1905-ben (1. könyv) és 1907-ben (2. könyv) komponált művel a zeneszerző nagyon elégedett volt, az első sorozatról így írt: „Hamis büszkeség nélkül úgy érzem, hogy ez a három darab jól megállja a helyét együtt, és meg fogják találni a helyüket a zongorairodalomban… Schumann mellett balra, vagy Chopin mellett jobbra”.
Ezeket a rövidebb lélegzetű darabokat jól ismerjük, ám Debussy dinamikája nem mindig olyan, amire az ember számít, néha meglepi a hallgatót. Például a hirtelen pianissimókhoz vezető crescendóknak az a céljuk, hogy fokozzák a feszültséget, amit majd hirtelen, egyik pillanatról a másikra szüntet meg a szerző. Birringer játéka ugyan végig érzékletes marad, de véleményem szerint nem képes ezt az ellenpontot hatásosan közvetíteni.
A nagy Debussy-interpretátorokhoz képest itt az előadás picit egysíkúvá válik. Birringer technikailag képzett és ez hallatszik is, de kicsit olyan érzésünk van, mintha a perfekcionizmus az érzelmek kifejezésének kárára valósulna meg. Ilyen például a csend kérdése, amely Debussy zongoradarabjaiban alapvető fontosságú. A német művésznőnél elvesznek ezek az apró nüanszok, és a két hang közötti szünet dramaturgiája nem érvényesül igazán.
Esther Birringer hároméves korában kezdett el zongorázni. Rendkívüli tehetségét korán felismerték, és már hatévesen zenekari szólistaként debütált. Az ezt követő években koncertezett Németország nagy városaiban, Olaszországban és Svájcban is. Számos nemzetközi zongoraverseny győztese, a Rubicon kiadó művésze.
