A trombita számos kultúrában csaknem négyezer éves múltra tekint vissza, és minden más hangszernél jobban körüllengi valami különleges aura: rituális, vallási, katonai vagy királyi ceremóniák állandó résztvevője volt. A Solo Musica kiadó Reinhold Friedrich trombitaművésszel közösen arra vállalkozott, hogy a hangszer teljes ragyogását, teljes aspektusát bemutassa.
A trombitát nem fából vagy állati szarvból, hanem tűzzel edzett fémből, bronzból, ezüstből vagy akár aranyból készítették már nagyon korán. A trombiták hangja már az egyiptomi halotti kultuszokban is ismert volt, de jelen volt Tibetben a templomi szertartásokon, sőt szerepet kapott a Biblia lapjain is.
A trombita hangja ma is ambivalens: néha édesnek mutatja magát, de bármikor dominánssá és harsánnyá is válhat. Ez a hang továbbra is a kozmikus, az isteni vagy épp a királyi attitűddel kapcsolódik össze.
„A trombita őszinte hangszer, amely félreérthetetlenül hirdeti a „most”-ot, a sűrű jelent. Nem ismer félmegoldásokat. Nem lehet mögé szégyenlősen elbújni. Aki trombitál, az tudja, hogy kíméletlen a kockázat: vagy a tökéletesség és a ragyogás, vagy a teljes dilettantizmus. Nincsenek kompromisszumok” – vallja Reinhold Friedrich.
Reinhold Friedrich az egyik leginkább kompromisszummentes művész ezen a téren. A világ egyik vezető trombitása – akit a sajtó néha „a trombita isteneként” ünnepel -, lélegzetelállítóan változatos repertoárral nyűgöz le minket: legyen szó klasszikus szeleptrombitáról, magas pikolótrombitáról, natúr trombitáról, historikus billentyűs trombitáról, zsidó sofárról vagy a lágyabb szárnykürtről, játéka mindig érzékennyé válik. Friedrichhez ezúttal a Martín Baeza-Rubio által vezényelt Müncheni Szimfonikus Zenekar csatlakozik.
Ne egy hagyományos válogatáslemezt képzeljünk el, sokkal inkább egy hangulati egységbe tömörített, különböző korszakok stílusait felelevenítő kortárs kompozíciók egyvelege az album. A legtöbb alkotás Enjott Schneider műve, aki már rögtön az elején megvillantja, milyen jól ismeri Vivaldi zenéit, és milyen könnyen bele tudja helyezni magát az olasz szerző alkotói világába. Az olyan címek, mint az IKARUS, és az olyan alcímek, műfajmeghatározások, mint például Diamonds lost in the darkness of past – for piccolo trumpet and orchestra, jelzik, hogy egészen újszerű kiadvánnyal van dolgunk.
Nos, ilyen az, amikor két müncheni művész (Friedrich és Schrott) találkozik. Érdemes meghallgatni a lemezt, majd ha végeztünk, ugorjunk le egy jó korsó „hellesre“ és egy ropogós csülökre valamelyik bajor piacon.
