Pablo Casals 1973 októberében, 96 éves korában bekövetkezett halála után is a világ leghíresebb csellistájának számít még ma is – az ember és hangszere elválaszthatatlanul összekapcsolódik a zenekedvelők fejében. És bár más csellisták is nemzetközi hírnévre tettek szert a nyomában, csak ketten – a 2007-ben elhunyt Rosztyiszlav Rosztropovics és a 67 évesen még mindig világ körüli turnéra járó Yo-Yo Ma – tudták megközelíteni Casals hírnevét. A Warner kilenc CD lemezből álló gyűjteménnyel emlékezett meg a neves csellistáról, amely az összes, korábban a HMV Records számára készült anyagot tartalmazza.
A katalán születésű spanyol Casals rögzítette elsőként Bach hat csellószvitjét. Legendás felvételei között találjuk Dvořák csellóversenyét Széll György vezényletével, a Cseh Filharmonikusokkal, Beethoven csellószonátáit, Schubert B-dúr trióját és sok-sok más ínyencséget.
Ezek a művek már régóta könnyen hozzáférhetőek CD-n különböző összeállításokban, a közelgő évforduló alkalmából azonban a Warner Classics újra kiadta az összes „birtokában álló” Casals-felvételt egy kilenc lemezből álló sorozatban, amelynek címe: Pablo Casals: The Complete HMV Recordings, 1926-1955.
Casals játékának lényege a nyilvánvaló technikai ügyességen és az általa választott zene iránti bőséges szereteten túl nehezen azonosítható. Egy biztos: hangszínének páratlan lágysága nagymértékben hozzájárul vonzerejéhez. Ahogyan annak a kézzel alig tapintható értéknek a jelenléte is, amelyet egyesek „muzikalitásnak” neveznek. A frazeálása mindig ízléses, legfőbb erénye a visszafogottság, játékából azonban sosem hiányzik sem a szenvedély, sem az energia.
Mindezeket az erényeket hallhatjuk azokon a mérföldkőnek számító Bach-felvételeken, amelyek 1936 és 1939 között készültek Londonban és Párizsban, több mint 20 évvel azután, hogy az első 78 RPM-es lemezei megjelentek. Maguk a szvitek olyan zenék, amelyek jelentős mélységeket rejtenek magukban azok számára, akik valóban mélyre akarnak menni, ugyanakkor a felületesebb hallgatók számára is élvezhetők. A lemezek megjelenése óta eltelt több mint 80 év alatt sok minden változott Bach zenéjének előadásmódját illetően.
Egyesek azon a véleményen vannak, hogy Casals megközelítése túlságosan „romantikus”, de az biztos, hogy az a varázslat, amelyet szinte éneklő dallamaival és a mélyebb regiszterben doromboló hangjaival varázsol, valami páratlan élményt közvetít.
A csellista másik meghatározó vonása az együttműködés iránti elkötelezettsége volt. Legfontosabb „együttműködéseit” a sorozat több lemeze is dokumentálja. Ezek közül a legfontosabbak az 1930-as évek közepén és végén készült Beethoven- és Brahms-felvételek Mieczysław Horszowski lengyel-amerikai zongoristával – akivel Casals még hosszú éveken át mély kapcsolatot ápolt -, Alfred Cortot svájci-francia zongoristával és Jacques Thibaud francia hegedűművésszel, valamint a vele egyenrangú muzsikusokkal alkotott trió teljes felvételei. A trió 1905 körül alakult, és egészen a harmincas évek közepéig működött, de a felvételek többsége (Haydn, Beethoven, Schubert, Mendelssohn) 1926-1928-ból származik. Brahms 1929-es „kettős” hegedű- és gordonkaversenyének stílusos és intenzív előadása is szerepel a lemezen, Cortot vezényletével, aki Casals saját spanyol zenekarát dirigálja.
A szólisták ráadásként előadott rövid darabjai sokat elárulnak róluk, a Casals által kedvelt művek pedig egy olyan művészről árulkodnak, aki képes a lelassulásra, a nyugalomra (Bach és Vivaldi darabjai), a vidám, már-már show-szerű előadásokra (Rimszkij-Korszakov: A dongó repülése) és a szívből jövő érzelmekre (Schumann: Träumerei és Dvořák: Énekek, amelyeket anyám tanított nekem), és mindezeket kiemelkedő zenei érzékkel interpretálja.
Casals leghíresebb hangzó anyagainak felelevenítése elkerülhetetlenül újra megismerteti velünk a gramofon legnagyobb ajándékait – egy olyan kulturális örökséget, amelynek értékét nem szabad alábecsülni. Feljavított hangminőséggel, szép, kidolgozott borítóval tálalva ajánlott.
