Rózsa Miklós ma leginkább olyan klasszikus filmzenékről ismert, mint a Ben-Hur vagy a Lust for Life. Rózsa Amerikában élt, de vágyott szülőhazája, Magyarország után, és egy pillanatra eltávolodott Hollywoodtól, hogy megírjon egy hegedűversenyt, amely énekel, táncol és egyenesen ragyog. Hegedűversenyének e ritka előadása megmutatja, hogy zenéje a filmek nélkül is képes elvarázsolni a közönséget. A Londoni Szimfonikus Zenekar lemezét hallgattuk meg, a szólista Roman Simovic, a karmester Sir Simon Rattle és Kevin John Edusei.
A felvételen a Londoni Szimfonikus Zenekar vezetője, Roman Simovic áll a középpontban, aki 2010-ben csatlakozott a zenekarhoz. Virtuozitása és muzikalitása az összes kontinenst bejárta, és a világ vezető zenekarainak és karmestereinek szólistájaként lépett fel. Előadása itt is dinamikus, de emellett részletgazdag, és olyan átható melegség jellemzi, amely ma már kihalófélben van.
„Tüzes, szenvedélyes – ez Csajkovszkij szteroidokon” – írta róla egy neves kritikus. És valóban, Roman Simovicnál jobb szólistát nem is kívánhatott volna a zenekar. A művek, Bartók és Rózsa concertója nagyon is illik az ő ukrán temperamentumához, és a versenyművek technikai kihívásait kivételesen jól uralja, nem emlékszem, hogy ennyire megbabonázott volna egy előadás.
A lemez kísérő műve Bartók Bélától származik, akinek szenvedélyes 2. hegedűversenyét egész életében egyszerűen csak Hegedűversenyként ismerték. A két évtizeddel korábban írt másik versenyművét csak a zeneszerző halála után adták ki.
A Londoni Szimfonikus Zenekar gyakran szerepelteti tagjait vagy épp szólamvezetőit szólistaként, és ez az album is csatlakozik az LSO főszereplőinek más, széles körben elismert felvételeihez, köztük Mozart Oboa-, Klarinét- és Kürtversenyéhez és Paganini 24 capricciójához.
