A centenáriumát ünneplő városmajori színház olyannyira komolyan veszi idei szlogenjét: Száz éve a Városmajorban, hogy saját bemutatójára is egy „időutazással” készül. Az időutazást a Száz Év Major, avagy eszméimet nem cserélem két szerzője: Nyáry Krisztián író, irodalomtörténész és Horváth János Antal dramaturg, rendező vezénylik.
Irodalomtörténet és színház találkozik – az ebből született, időnként filmszerű, dinamikus, a 100 éves korszak képét megrajzoló előadásban megelevenednek írók és költők. Megtapasztalhatjuk, hogy hús-vér emberek írták mindazt, ami ma kötelező olvasmány, akik ugyanúgy szerettek és gyűlöltek, mint akárki más, csak talán hangosabban. A történetek kortárs zenei kísérettel szólalnak meg, vetített háttérrel. Nemcsak egy megszokott eszközökkel élő prózai előadást láthatnak a nézők, hanem egy igazi összművészeti produkciót, mely egyszerre ríkat és nevettet meg.
„A Városmajor százéves története Magyarország viharos történelmének esszenciája. Írók és művészek, miniszterek és csavargók, hintáslegények és színpadi sztárok, megfigyeltek és titkosrendőrök találkoztak itt: nekünk csak össze kellett szednünk őket, és ha nem maradtak fenn a szavaik, akkor hangot adtunk nekik. Csak írás közben vált világossá egy összefüggés: mindahányszor, amikor a színház, a mozi vagy a kultúra más intézményei bezárni kényszerültek a Városmajorban, akkor szinte azonnal megjelentek a fegyverek, nyomukban az akasztófák és tömegsírok” – mesélte Nyáry Krisztián a darabról.
Izgalmas kihívás közelebb hozni az irodalmat az emberekhez, elsősorban a fiatalokhoz; megmutatni, hogy a műben szereplő írók is csak emberek voltak hétköznapi problémákkal, érzelmekkel és csalódásokkal. Egy rendkívüli utazás veszi kezdetét, amelyen a színház és a környék elmúlt száz évének eddig nem ismert részletei is feltárulnak.
Megismerhetjük például Szerb Antal munkaszolgálatból feleségéhez írt utolsó levelét, Ady Endre és Csinszka viszonyát,
vagy azt is, hogy mit gondolt József Attila verseiről Babits Mihály. A szívszorító történetek mellett a humor, a szórakoztatás is helyet kap. Sokan ismerik Karinthy Frigyes és Kosztolányi Dezső emblematikus barátságát, melyben mindennapos volt egymás ugratása, megviccelése.
Az idén 100 éves Városmajori Szabadtéri Színpad születésnapjára készülő előadás ezeknek a történeteknek állít emléket. Zenés revü? Történelmi utazás? Képes irodalomkönyv és parktörténet? Talán mind egyszerre. A szereplők olykor kimondják, hogy a művészetnek nincs értelme, hiszen a szerelem elmúlik, az emberek nem tanulnak a történelemből, és időről-időre legyilkolják egymást. Az írók pedig többnyire belehalnak az egészbe. Máskor viszont az derül ki, hogy mégis van remény.
