Mert néha tényleg van olyan a színházban, hogy egyszer csak minden összejön: a Lázadni veletek akartam fesztiváljáró, díjnyertes előadása jókor, jó helyen, jó alapanyagból, a lehető legjobb alkotótársak odaadó munkájának köszönhetően jött létre. A megrendítő, már megjelenése idején sikeres irodalmi alapanyag felkavaró és elgondolkodtató színházi élménnyé lényegül ezen az estén. A néző pedig hiába próbálja távolítani magától az évtizedekkel ezelőtt egy másik országban lezajlott eseményeket, az élmény olyan intenzív, hogy sokáig képtelenség tőle szabadulni.
A csekély számú erdélyi független színházi műhely közül is kiemelkedik a 2004-ben alapított marosvásárhelyi Yorick Stúdió, amely következetes művészi program jegyében építi markáns profilját. A virtuális, mert nem állandó, hanem előadásokra összeálló fiatal, ütőképes csapat jó ideje bizonyítja rátermettségét a legkülönbözőbb műfajokban a vígjátéktól a dokumentumdrámáig. A magyarországi színházlátogatók számára sem ismeretlen színész-rendező, Sebestyén Aba koordinálásával működő műhely elsődleges megkülönböztető jegyei a gondos darabválasztás, az aktuális társadalmi kérdések iránti érzékenység és a korszerű színházi gondolkodás.
Az Erdélyből másfél évtizede Magyarországra települt Bódi Attila első regénye volt 2017-ben a Lázadni veletek akartam, ami három, Romániában élő fiú Ceaușescu-diktatúra alatti történetével kezdődik. A rendszer bomlasztására kitervelt, váratlanul sikeres, egyszerre provokatív és ártatlan akcióik a több évtizeddel későbbi visszaemlékezések során szokatlan fénytörésben jelennek meg. A valóságra erősen emlékeztető fikciós mű fontos kérdéseket feszeget a diktatúra és az elnyomás mibenlététől a barátság és árulás fogalmainak cseppfolyós határain át egészen az ún. nagy történelem és az egyszerű kisemberek személyes történetei közötti viszonyokig bezárólag.
A regényt a kiváló és rendkívül sokoldalú erdélyi színházcsináló, Barabás Olga alkalmazta színpadra. A Kortárs Magyar Dráma díjával a közelmúltban kitüntetett színpadi szöveg nem könnyed esti olvasmány, mégis ellenállhatatlan sodrása van. Az epikus alapanyagban jól érzékelhetően ott szunnyadt a dráma, amit az átírás során csak részben fedtek fel: az előadás hosszú, nem ritkán lenyűgöző monológokból áll, a szereplők – ahogy Bódi regényében, úgy itt is – igencsak hajlamosak a filozofálásra, önmaguk gondolatainak kommentálására és magyarázatára.
Sebestyén Aba minimalista, mégis látványos formát választott a szöveg színreviteléhez, ami nagyban hozzájárul az előadás kivételes erejéhez. Két színész – a rendező Sebestyén Aba oldalán László Csaba a másik – és egy zenész, Szász Attila gondosan megválasztott, a tárgyalt korhoz szabott ruhákban, mikrofonállványok mögött állva vagy ülve, arcizmaik legkisebb rezdülését is könyörtelenül rögzítő kamera élő közreműködésével meséli el a hétköznapiságában is megbotránkoztató történetet.
Az előadás az emlékezésről is szól természetesen; arról, hogy akár pár nap vagy néhány hét, pláne sok-sok év távlatából az emberi emlékezetben már lehetetlenség megbízni. Jól tudjuk, mert megtanultuk, hogy nincsenek tények, csak interpretációk, és a három tegnapi kamaszfiú, ma meglett férfiember sztorija mintha ennek a tézisnek a részletgazdag illusztrációja volna. Minden elhangzó mondat mögött ott lapul a tegnapi diktatúra még mindig lopakodó árnyképe, és eközben a néző kénytelen magának is feltenni a kínzó kérdéseket ártatlanságról, felelősségvállalásról, megszállottságról, no meg persze a lázadás mibenlétéről.
A magyarországi színház elvétve foglalkozik a közelmúlt traumatikus történelmi eseményeivel. A Yorick Stúdió fesztiválról fesztiválra utazó előadása a múltfeldolgozás komoly feladatát végzi el, de teszi mindezt didakszis és ujjal mutogatás nélkül. Nem, a Lázadni veletek akartam csupán a hétköznapi emberek igazságát keresi teljes erőből. Teszi mindezt annak a biztos tudatában, hogy egy szép napon minden diktatúra vége eljön majd.
Lázadni veletek akartam Sebestyén Aba rendezésében szeptember 7-én Budapesten, a Városmajori Szabadtéri Színpadon lesz látható.
