Szeptember 22–24. között rendezték meg Bakonybélben a Gellért Ünnepet, amelynek keretében a zenei program mellett kiállítás, valamint a Szent Gellért emlékülés eseményeivel várták a résztvevőket.
Éppen ezer éve annak, hogy Szent Gellért a magyar királyi udvarból Bakonybélbe érkezett. Szent Imre hercegünk előkelő származású, nagy műveltségű nevelője hét évet töltött el itt remeteségben, csendes imádságban, és csak ezután tett eleget a kérésnek, hogy a Csanádi Egyházmegye püspökeként szolgáljon.
A szelíd bakonyi dombok által ölelt völgyben Szent István király öt évvel korábban, 1018-ban alapított bencés apátságot, melyet Szent Mauríciusz és vértanútársai oltalmába ajánlott. Hogy miért éppen a 3. században kivégzett vértanúk tiszteletére szentelték az apátságot, annak egyik oka az lehetett, hogy – a hagyomány szerint – III. Ottó német-római császár Szent István királynak ajándékozta Szent Mauríciusz lándzsáját, amely különösen értékes ereklyét tartalmaz: egy szöget Krisztus keresztjéből.
A bencések egy másik évfordulót is ünnepelnek idén: 1998-ban, vagyis épp negyedszázada térhettek vissza a szerzetesek Bakonybélbe. Ezt az tette lehetővé, hogy néhány évvel korábban, 1989-ben hatályon kívül helyezték azt a rendeletet, mely a kommunizmus, illetve a szocializmus évtizedeiben megtiltotta a szerzetesek működését. E két évforduló tiszteletére 2023. szeptember 22-től 24-ig háromnapos, igen gazdag programú Gellért Ünnepet rendeztek a Szent Mauríciusz Monostorban. Az ingyenesen látogatható zenei eseményeknek ezt a mélyértelmű közös mottót adták: Önátadás és önmeghaladás a zenében.
A több mint ezeréves múlttal rendelkező monostorban jelenleg kilenc szerzetes él, akik imádságos életük részeként naponta összesen két és félórán át énekelnek gregorián énekeket szentírási szöveggel, segítve az Istenhez való kapcsolódást és egyúttal a szerzetesek közötti egység szorosabbá válását. A templomi imaórákon bárki részt vehet, aki töltekezni szeretne lelkileg-szellemileg. Sőt, filmre is veszik ezeket az alkalmakat, így az interneten is elérhetők. (Senki se gondolja, hogy ha e felvételeket az otthonában megnézi, ugyanabban az élményben részesül, mintha jelen lenne. Mégis jó érzés, hogy a technika lehetőségei, melyeket sokszor oly felesleges vagy kifejezetten káros célra használnak fel, azt is megengedik, hogy részesüljünk egy szent hely kisugárzásából.) A Gellért Ünnep meghívottjaként magam is részt vehettem e zsolozsmákon, együtt énekelhettem a szerzetesekkel. Ez olyan élményt adott, amit az ember egy életre elraktároz a szíve legszebb zugába.
Az esti záróimádságot a bakonybéli szerzetesek mindig pszaltériummal kísérik. Ez a citerára emlékeztető, pengetéssel megszólaltatott, asztalra helyezett húros hangszer számomra leginkább csak középkori festményekről volt ismert. Meglepett, hogy még ma is használnak ilyet. Bár, mint megtudtam, nem sok helyen: Bakonybélen kívül hazánkban csak Kismaroson, a ciszterci apácáknál. A bakonybéli szerzetesek Franciaországból vásárolták a hangszert, melynek lágy, éteri tisztaságú hangja segíti az átszellemülést, és bensőséges hangulatot teremt a templom esti félhomályában.
Azt gondolom, e hangszer nyugalmat hozó hangja jobban hozzásegít az esti elcsendesedéshez, mint az orgonáé, ami más alkalmakkor oly nagy erővel tudja felemeli a lelkünket. Nézve és hallgatva az egymással szemben ülő, két csoportban, váltakozva éneklő szerzeteseket, és átvéve lélegzésük ritmusát a közös éneklés által, hinni tudtam abban, hogy azt a sok-sok feldolgozhatatlan szörnyűséget és gonoszságot, amit manapság tapasztalunk világunkban, egy kicsit valóban ellensúlyozza az Istennek szentelt életű testvérek rendszeres imádkozása.
A napi két és félóra éneklés, zsolozsmázás tehát a bencés szerzetesi élet része, de a zenével való kapcsolat Bakonybélben ennél még intenzívebb. A monostor vezetője, Dr. Baán Izsák perjel 2001 óta a rend tagja. Komlói születésű gyerekként ének-zene tagozatos általános iskolába járt, kórusban énekelt, trombitálni tanult, majd középiskolai és egyetemi tanulmányai, sőt római ösztöndíjas évei alatt is rész vett a kóruséneklésben. Nagy lelkesedéssel irányítja a monostor és az 1100 lakosú Bakonybél zenei életét.
Immár 16 éve ő vezeti a Szent Mauríciusz Kórust, amely 2002-ben alakult meg. Lelkes, szép hangú, énekelni szerető tagjai minden generációt képviselnek az iskolásoktól a nagyszülőkig. Egy-egy családból gyakran többen is részt vesznek a belső harmóniát adó kóruséneklésben. Hetente egyszer, pénteken este tudnak próbálni, de nyaranta több napot is együtt töltenek az intenzívebb tanulás kedvéért. Leginkább latin nyelvű, középkori többszólamú zenét és kortárs műveket énekelnek. Havonta szolgálnak a misén, és persze énekelnek a nagy ünnepeken, húsvétkor, karácsonykor. A kórus eddigi talán legnagyobb eredménye, hogy Olaszországba, Velencébe (Szent Gellért szülővárosába) is eljutott, és ott koncertet adhatott, de felléptek már például Ausztriában, Németországban, Horvátországban, Szerbiában is.
Baán Izsák atya a községi Szent Mauríciusz Kórus vezetése mellett egyik alapító tagja a négytagú Ausculta Énekegyüttesnek is, amelyik – immár 9 éve – főként reneszánsz és kortárs műveket ad elő, gyakran vállalva liturgikus szolgálatot. Izsák atya mellett Mari Günter szerzetes, valamint két világi hölgy: Kurucz Emese és Szedlák Ila énekel az együttesben, mely a tagok zenei képzettségének köszönhetően magas színvonalat képvisel: Günter testvér a kecskeméti Kodály Intézetben tanult, Emese a Sapszon Ferenc által vezetett Kórusiskolában, Ilának pedig karvezetői diplomája van. Mivel a két női énekes Budapesten él, csak havonta próbálnak, mégis számos koncerten léptek már fel sikerrel itthon és külföldön, és több CD-felvételt is készítettek.
De vajon mit jelent az Ausculta név? Európa védőszentje, Nursiai Szent Benedek a 6. században írta meg a Regulát, ami egyfajta lelki kalauz és szabályrendszer. Ezen alapul a szerzetesi élet. Hogy milyen jelentőségű szövegről van szó, azt jelzi, hogy szerte a nagyvilágban jelenleg is több mint ezerötszáz közösség több tízezer bencés és ciszterci szerzetese és szerzetesnővére él a Regula szerint, de sok világi hívő is ezt használja támaszként a mindennapi életében. A 73 rövid fejezetből álló szöveg bevezetője így indul: „Hallgasd meg, ó fiam, a mester parancsait, és hajlítsd hozzá szíved figyelmesen, fogadd a jóságos atya intéseit készségesen, és tettekkel teljesítsd, hogy visszatérj az engedelmesség fáradságos munkájával ahhoz, akitől elszakadtál az engedetlenség tunyasága által.” Ennek a mondatnak az elejére („hallgasd meg”) utal az Ausculta elnevezés.
Látjuk tehát, hogy a Gellért Ünnep zenei eseményeit olyan közegben rendezték meg, melyben a lélek gazdagodásának eleve rendszeres forrása a zene, az éneklés. Jómagam szeptember 23-án este érkeztem meg Bakonybélbe, és rögtön a három nap legjelesebb, legvonzóbb hangversenyébe csöppentem. Nagy volt a várakozás, az 5 éve felújított barokk templomot zsúfolásig megtöltötték az érdeklődők, a hirtelen jött nedves és hideg időjárás ellenére.
Az éppen negyedszázada alakult, világszerte ismert és elismert Odhecaton Ensemble nevű olasz együttes két korszakból válogatta műsorát: a reneszánsz Jean Mouton, Josquin Deprez, Philipp Verdelot, Orlando di Lasso, Palestrina, Giovanni Gabrieli, Antoine Brumel, Cipriano de Rore, John Taverner darabjai mellett néhány kortárs szerző: Mirco de Stefani, Morten Lauridsen, Arvo Pärt vokális kompozíciója is felcsendült. A Paolo Da Col által vezényelt 12 férfi énekes minden szempontból professzionális produkciója óriási élményt adott a hallgatóságnak, amely hosszan ünnepelte az itáliai muzsikusokat. Utána részt vehettünk a szerzetesek pszaltériummal kísért záró imaóráján, a mindig este fél 9-kor kezdődő kompletóriumon.
Másnap, 24-én az Odhecaton Ensemble tudós vezetője, a tanulmányait Bolognában, Velencében és a franciaországi Tours-ban végző és jelenleg – a kutatói, közreadói munka mellett – a Velencei Konzervatórium könyvtárosaként működő Paolo Da Col vezetett kórusakadémiát. Ide bárki jelentkezhetett és együtt énekelhetett a világhírű olasz együttes énekeseivel. Jómagam is beültem, és nagy örömmel hallgattam, milyen színes, közérthető zene- és interpretációtörténeti összefoglalókkal vezeti be a karnagy az egyes művekkel való gyakorlati foglalkozást. Főként „a zene fejedelmétől”, a reneszánsz fénykorában, a 15. és 16. század fordulóján alkotó frankoflamand mestertől, a Luther által is nagyra tartott Josquin Desprez-től választott műveket, latin nyelvű motettákat éppúgy, mint az El Grillo című híres, olasz nyelvű frottolát, amelynek zenei humorát még jobban élvezhettük így, hogy magunk adhattuk elő.
Mint Da Col mester mondta, Josquin valószínűleg egy Grillo nevű énekest akart kifigurázni ezzel a népszerűvé vált kis gyöngyszemmel. Philippe Verdelot első madrigálkötetéből a Vita de la mia vita kezdetű madrigállal természetesen úgy kezdtünk foglalkozni, hogy az olasz szöveget az Odhecaton együttes egyik tagja felolvasta, hogy a kiejtésünk minél jobb legyen. Ugyanígy történt a latin szövegek esetében is. Bár a bevezetőket és a zenei instrukciókat Da Col az anyanyelvén, olaszul mondta, a kitűnő tolmácsnak, Lukácsi Margit műfordítónak köszönhetően mindent jól értettek a magyar résztvevők is.
Szintén ezen a vasárnapi napon, 24-én este került sor a Szent Gellért Emlékév és egyben a Gellért Ünnep záró hangversenyére „Clamaverunt iusti…” címmel, összesen négy együttes részvételével. Gondoljunk csak bele: ezen az estén a kicsi Bakonybél monostorában három kortárs zenemű ősbemutatójára is sort került! Az elsőként fellépő, korábban már bemutatott négyfős (két bakonybéli szerzetes és két budapesti hölgy alkotta) Ausculta Énekegyüttes ezúttal – komoly kihívást vállalva – kizárólag kortárs zeneszerzők műveit énekelte: magyar részről Farkas Ferenc, Horváth Márton Levente és Király Miklós mellett Bánó Tamás Barnabás Clamaverunt iusti című műve is elhangzott, ez utóbbi ősbemutatóként. Igényes, szépen árnyalt előadásukban négy – kevésbé ismert – külföldi szerző egyházi kórusműve is felcsendült: a spanyol Javier Busto, a dán Niels la Cour, az angol David Lord és a német Hermann Schroeder tollából.
A község nagyobb létszámú, amatőr Szent Mauríciusz Kórusa ezt a címet adta fellépésének: A Napba öltözött asszony szemlélése Szent Gellérttel. Különböző korokból származó műsorukban szerepelt héber és orosz nyelvű egyházi zene, a Bölcs Alfonz király uralkodása alatt összeállított Cantigas de Santa Maria című gyűjtemény egyik darabja, továbbá Esterházy Pál Harmonia caelestiséből az Ave maris stella című kantáta, valamint két Stabat mater, Kodálytól és Tartinitől. A szépen felkészített, tisztán intonáló és láthatóan nagy kedvvel éneklő kórust ezúttal is a vezetője, Dr. Baán Izsák vezényelte.
Ezután a szerzetesi schola lépett fel, vagyis a kilenc bencés testvérből három: Jákob, Günter, valamint a perjel, Baán Izsák. A világon először adták elő Dukay Barnabás Fidelius Servus című művét. A nagysikerű ősbemutató után a 2000-ben alakult kitűnő veszprémi kórus, a megyei Prima díjjal kitüntetett Orlando Énekegyüttes következett, Vikman Pál karnagy vezényletével. Alaposan kidolgozott, ihletett előadásban hallhattuk tőlük többek között Palestrina és Clemens non Papa egy-egy reneszánsz kompozícióját. Éppen a reneszánsz vokálpolifónia az, amelyre az együttes specializálódott. Mellesleg néhány éve ez a kórus a Veszprémi Régizenei Napok főszervezője.
Ahogyan az a különböző kórusok fellépésével zajló hangversenyeken lenni szokott, itt is összkar zárta az estet, egy harmadik ősbemutatóval: a fiatal, de már nemzetközi zeneszerző-versenyen is díjat nyert Bánó Tamás Barnabás, a Liszt Ferenc Zeneakadémia doktorandusz hallgatója Anima nostra című darabjával.
Emlékezetes, szívet melengető élmény volt számomra a Gellért Ünnep e néhány eseménye, melyen személyesen is részt tudtam venni. Nem lenne azonban teljes a beszámolóm, ha nem említeném meg, hogy az első napon, szeptember 22-én, pénteken Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök celebrálta a szentmisét (ne feledjük, ennek az egyházmegyének volt püspöke közel ezer évvel ezelőtt Gellért), majd a Solis Consort Vivaldi-műsorral kedveskedett a bakonybélieknek, Szent Gellért szülővárosát, Velencét odavarázsolva. Szombaton I. Bartholomaiosz konstantinápolyi egyetemes pátriárka osztott áldást a vesperás (a délután 5-kor kezdődő imaóra) végén. Minden bizonnyal ő volt Bakonybél ezeréves történetének legmagasabb rangú vendége. (Az ortodox egyházfő korábban már többször járt Magyarországon, többek között két évvel ezelőtt, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson, amikor Ferenc pápa tartotta a zárómisét.)
Ugyanennek a napnak a délelőttjén tartalmas előadásokat kínáló konferenciát rendeztek Szent Gellértre emlékezve. A monostor parkjában „Békét teremtő magány” címmel tablótárlatot is láthattak azok a szerencsések, akik akkor tartózkodtak ott, amikor éppen nem esett az eső. A szabadtéri kiállítás anyagát a Petőfi Kulturális Ügynökség és a monostor közös pályázatára született munkákból állították össze. Október végéig megtekinthető. A szertartások és a zenei programok között adódó rövid szabadidőkben a legtöbben a monostor kis kávézójába húzódtak be, ahol az igen értékes könyvkínálat böngészése mellett a padláson egy hangulatos kiállítást is meg lehetett nézni a gyógynövények feldolgozásáról. Utóbbinak nagy a jelentősége, hiszen a kézműves munkával, gazdálkodással is intenzíven foglalkozó szerzetesek számos, a testi-lelki egészséget szolgáló terméket állítanak elő, például gyógyteákat, illóolajokat.
A zenei események és a konferencia a Bakonybéli Szent Mauríciusz Alapítvány, illetve a Szent Mauríciusz Monostor rendezésében, a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa Kultháló Bázis, a Szeged-Csanádi Egyházmegye, a Nemzeti Kulturális Alap, az Ars Sacra Fesztivál, a Budapesti Olasz Kultúrintézet és a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával valósultak meg. Magas színvonalú, ugyanakkor családias, meghitt programon vehettünk részt, köszönet érte a szerzeteseknek és mindenkinek, aki segítette őket. Én már érkezésem estéjén, a testvérek énekes imádságát és a pszaltérium azóta is a fülemben csengő hangját hallva úgy éreztem, hogy e csöndes, Istennek szentelt helyre mielőbb jó lenne visszatérni. (Van vendégház, ahol a szerzetesek szeretettel fogadják a városi zajban és állandó űzettetésben megfáradt lelkeket.) Másnap, a résztvevőkkel beszélgetve hallottam, hogy vannak, akik rendszeresen töltenek itt néhány napot. Énekelni naponta többször a szerzetesekkel, s közben sétálni nagyokat a közeli erdőkben, tiszta levegőn, tiszta érzéseket megélve… – mi adhatna több erőt a zaklatott mindennapokhoz?
A bakonybéli bencés szerzetesek közössége más közösségeket is teremt maga körül: például kórusokat, amelyek folyamatosan muzsikálnak együtt, és a templomi zenét szerető hallgatóság közösségét is, mely az ilyen kiemelt alkalmakkor részesülhet a felemelő élményből. A varázslatos természeti környezetben találkozott a monasztikus és a világi életforma, találkoztak magyar és külföldi énekesek, békében megfért egymás mellett a több száz éve írt és a kortárs zene, de a professzionális és az amatőr muzsikálás is. Örömmel várjuk a Gellért Ünnephez hasonló zenés eseményeket, melyek bizonyára egyre több embert vonzanak majd e gyönyörű, lélekgyógyító s tán a világot is gyógyító helyre.
