A szerelemről és más démonokról varázsvilágba visz el. Hamvai Kornél librettója Gabriel García Márquez „mágikus realista” író könyvére épült, ezért az opera hangzásvilága is erre rímel. Eötvös Péter dalművenként váltja a stílusát, de a zenei nyelve mindig ugyanaz marad.
– A szerelemről és más démonokról című alkotását 2007-ben írta, és 2008-ban mutatták be Glyndebourne-ben. Melyek a magyarországi premier közvetlen előzményei?
A cikk eredetileg az Opera Magazinban jelent meg.
– A Magyar Állami Operaház az elmúlt időszakban több meglévő produkciót átvett. Ókovács Szilveszter feladatának tekinti, hogy sorban bemutassa a magyar szerzők opuszait. Silviu Purcărete Glyndebourne-i rendezését eddig Kölnben, Strasbourgban és Vilniusban is színpadra vittük, ez utóbbi városban három szezonban is játszották.
– Amikor elkészül egy nagyobb lélegzetű művel, utólag sokszor alakít is rajta, most is készített kiegészítést. Ez a „budapesti változat”, vagy megszületett a kompozíció végleges alakja?
– Ez a variáns marad a jövőben is, de a változtatáshoz az eddigi tapasztalat szolgált alapul. Nagyon örülök a fővárosi bemutatónak, amely lehetőséget adott arra, hogy három jelenetet kijavítsak.
– Miért kellett korrigálni? Nem volt elégedett velük? Vagy időközben másképp kezdett el gondolkodni róluk?
– Ezek gyakorlati változások, amelyek koncentráltabbá tesznek bizonyos részeket. Például rögtön a zenemű elején volt egy szakasz, amit szabadon hagytam az énekesek számára. Dominga föltett egy kérdést, Sierva válaszolt rá, és alatta ettől függetlenül játszott a zenekar. A Dominga és a Sierva közti párbeszédet most sűrítettem, így erősebb lett a két szereplő közti viszony. Gyakran szeretnék szabadságot adni a színpadon állóknak, holott ezt nem szabad. Volt ebben a jelenetben egy halkan beszélő kórus is, amit nem szerettem, így most kivettem belőle.
– Egyszer azt mondta, hogy ez az első operája, ami a szerelemről szól. Miért nem választotta korábban ezt a témát?
– Ebben sem az érzelem a legfontosabb. Márquez maga mondja, hogy a történet a tiltott vonzódásról és az egyetlen démonról, a legbensőbb magányról szól. A Nobel-díjas kolumbiai író mágikus realizmusa kiváló lehetőség volt arra, hogy operát írjak róla. Már maga a kifejezés elkezdett megszólalni bennem, így a bűvös hangzás irányába indultam. Például Sierva álmában a lány hangja megsokszorozódik, itt nyolc nő énekel, ez teremti meg az álomhelyzetet. Számomra ez kimondottan operának való téma.
– Az ön zenedrámáit hallgatva az tapasztalható, hogy mindegyiknek más a hangzásvilága. Mindez a témától függ?
– Természetesen. Ez a kérdés sokszor előkerül. Nem nekem van stílusom, hanem annak a darabnak, amit csinálok.
– Ez nem nyilvánvaló?
– Nem magától értetődő, mert nagyon sok szerzőnek csak egyetlen hangképe van, és azt reprodukálja. Ez is egy lehetőség. Az én „stílusváltó” képességem fiatal koromban a filmzenék írásakor alakult ki, ott szó sem lehetett arról, hogy egy mozgóképes alkotáshoz az előzőhöz hasonló szerzeményt írjak. Kifejlődött bennem az a gondolkodásmód, hogy a képhez megtaláljam a megfelelő hangzást. Annak idején úgy láttam, hogy minél sokoldalúbb egy színész, annál érdekesebb: játszik drámát, vígjátékot, tud énekelni, táncolni. Ha egy színművésznek ez az értékrendje, akkor egy zeneszerzőnek is lehet, nem?
Tovább az Opera Magazin cikkeihez!
– Ennek az operának a stílusválasztása teljességgel tudatos volt?
– Természetesen ezt kialakítja az ember. Amit nagyon szeretek benne, az az, hogy Sierva María de Todos los Ángeles nevét betűnként hangokká alakítottam át, amely gyönyörű melódiát ad ki. Egy ilyen frázis megteremti az egész darab harmónia- és dallamvilágát.
Ez olyan, mint a gének működése, ebből az egy alapanyagból épül fel az egész kreáció.
– A művet angolul mutatták be, mert Glyndebourne-ban mutatták be először és Budapesten is így hallhatjuk majd. A nyelv önmagában is zene – hogyan tudja összeegyeztetni a nyelv zenéjét az operáéval?
– A szövegkönyvet Hamvai Kornél angolul írta joruba, latin és spanyol elemeket is felhasználva, tehát nem fordításról van szó. A beszélt nyelvek önmagukban is megformálnak egy bizonyos zenei dikciót, az egész zenetörténet ezt mutatja. Az olasz muzsika az olasz lingva miatt lett olyan, amilyen.
Amikor a Le Balcont írtam, sok nehézségem volt a franciával, mert ez – ellentétben az orosszal vagy a némettel – az énekléshez nagyon puha. Az angollal valahogy könnyebben boldogultam. A legutóbbi operám, a Senza sangue olaszul íródott, ami számomra váratlanul nehéznek bizonyult. Nagyon komplikált a szavak zenei ritmusa és a diftongusok.
Alapvetően a textus teremti meg a zenedrámák hangzásvilágát.
– Ebben a kompozícióban nagyon nagy szerepe van a fantáziának. Ez a momentum segítette a zenei képzeletét a komponálás során? Magamban mindezt úgy fogalmaztam meg, hogy ez egy „áradóbb” alkotás.
– Nagyon jó ez a szó; volt egy gyenge pillanatom, amikor az operámat „bel cantó”-nak becéztem, mert úgy éreztem, megvan benne annak a lehetősége, hogy az ember egy szótagon megálljon, és abból dallammozgást hozzon létre. A többinél nem így volt, mert azokat inkább színházszerűen komponáltam, hogy ne a feliratból, hanem a színpadról lehessen megérteni a szöveget.
Itt mindez feloldódott, és nagyon örültem, hogy olyan témát találtam, amiben ez lehetséges. És csakugyan szorosan kapcsolódik a képzelőerőhöz, ami viszont Márqueztől ered. Sierva figuráját eredetileg úgy képzeltem, hogy ketten fogják játszani. Az egyik egy artista, a másiknak pedig hangja van. Márquez azt írta, hogy a kislány fölfutott a falon; ezt én szó szerint vettem, és világos volt, hogy nem az énekesnek kell fölfutnia. De ebből sajnos nem lett semmi, pedig nem lett volna ellenemre.
– Akkor tehát a többi operájához hasonlóan erre is érvényes igazság, hogy alapvetően színházi mű?
– Nekem az opera mindig színház. Én mindig színdarabokat szerettem volna írni, szöveget nem tudok alkotni, csak zenét. Így lettem komponista.
– A próbákon milyen intenzitással vesz részt?
– Mindegyik énekessel végigvettük a darabot.
– Ez pontosan mit jelent? Instrukciókat ad vagy zenei összefüggésekre világít rá?
– Én vezényeltem, és szinte szavanként elemeztük a partitúrát. Nagyszerű ez a csapat!
