A közös európai múlt egy alig ismert szeletére irányítja rá a figyelmet a Carmina Danubiana Együttes belga partnerekkel közösen készített „Vers l’Est je veux aller – Burgondia utca” című régizenei-népzenei CD-je, melynek dallamait április 22-én az alkotók előadásában hallhatjuk a Budapesti Tavaszi Fesztivállal párhuzamosan zajló Országos Táncháztalálkozó keretében.
A Carmina Danubiana Együttes muzsikusai ezen a néven 2001 óta dolgoznak közösen, de szólistaként más neves zenekarokban is muzsikálnak. Alapvető céljuk a magyar és kelet-európai népzene, a Duna-menti népek ritkán játszott dallamainak felkutatása és bemutatása hagyományos és feldolgozott formában.
Másik CD-jük a „Budavár tövében – A Hunyadiak emlékezete a folklórban” címmel 2008-ban jelent meg.
A CD a „Keletre kén’ menni, mert ottan szép az élet… – A középkori vallon telepesek öröksége a Kárpát-medencében” című belga-magyar dokumentumfilm és egy ahhoz kapcsolódó koncertsorozat nyomán született még 2004-ben. Olyan magyar és francia-vallon dallamokat szólaltat meg, illetve állít egymás mellé, melyek egyfajta távoli rokonságra vélnek rámutatni e két történelmi régió, tágabb értelemben véve pedig Kelet- és Nyugat-Európa zenei örökségében.
Mint azt dr. Juhász Katalintól, a Carmina Danubiana együttes énekesétől, egyben néprajzkutatótól, az MTA BTK Néprajztudományi Intézetének munkatársától megtudtuk, a belga állami televízió (RTBF) megbízásából készült dokumentumfilm a kétezres évek elején annak eredt a nyomába, hogy
a 12-14. század folyamán jelentős számú francia ajkú bevándorló érkezett Magyarországra, akik legfőképp a mai francia Lotaringia és Belgium területein áthaladó Meuse folyó völgyéből, mindenekelőtt a Liège-i Püspökhercegségből származtak.
E betelepülő „latinusok” kezdetben egyházi és dinasztikus, később világi kézműves-kereskedő rétegekből kerültek ki. Letelepedésük elsősorban a királyi városainkhoz köthető, ahol az udvar közelségében helyenként külön „latin” negyedek is létrejöttek (Esztergom, Székesfehérvár, Tokaj hegyalja, az „olaszi” elnevezésű települések stb). A nemzetközi hírű népzenekutató, Vargyas Lajos azután a múlt század második felében e francia-vallon telepesek magyarországi jelenlétére vezette vissza néhány jól ismert népballadánk téma-, szövegbeli, valamint esetenként zenei hasonlóságát sokat vitatott tézisében. A CD-n ezek közül a dalok közül hallhatunk válogatást francia-vallon „párjaikkal” együtt, melyben a Carmina Danubiana Együttes muzsikusai mellett az ismert belga régizenész és népzenekutató, Claude Flagel is közreműködik.
A CD-n 21 dal, illetve dalpár hangzik el, melyeket az alkotók a témájuk, a szövegük, néhol a dallamuk alapján párosítottak össze (hajnali ének, a férfiruhába öltözött leány, a három árva vagy a szálláskereső Jézus motívumai, volta-ritmusú dalok stb). Vannak köztük balladák, nép-, ezen belül szokásdalok, trubadúr énekek, táncdallamok. A dalokat a magyar és a belga partner felváltva szólaltatja meg, a kísérő füzet minden esetben tartalmazza a magyar és a francia dalszövegeket is. A balladák főként a középkori énekmondók stílusában hangzanak el szólóénekként, egy-két hangszer kíséretével, a más műfajú dalok a régi és népi hangszerek párhuzamos használatára épülő szabad feldolgozásban. A zenészek közül Csörsz Rumen István húros, fúvós és ütőhangszereken játszik, Szabó Zoltán dudán, más fúvós és pengetős hangszereken, Claude Flagel pedig tekerőlanton kíséri az általa énekelt dalokat.
Juhász Katalin arra mutatott rá, hogy a CD a vargyasi megállapításoknak sem a bizonyítására, sem pedig a cáfolatára nem vállalkozik, csupán hallhatóvá szeretné tenni ezeket a dalokat. Mindazonáltal érezhető a párok között valamiféle távoli rokonság, egyfajta „unokatestvéri” viszony, ami arra enged következtetni, hogy e magyar népballadák és –dalok gyökereit valószínűleg nem az ázsiai dallamörökségünkben vagy a szomszédnépi (főleg szláv) hatások között, sokkal inkább valahol a középkori Nyugat-Európában kell keresnünk.
