Iskolai kórust alapítanál?

Szerző:
- 2017. június 6.
Kórusok Éjszakája

100 millió forint értékben hirdetett pályázatot magyarországi és külhoni magyar iskoláknak Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere. Pályázni kórusalapításra vagy a már működő énekkar programjaira lehet, egészen június 30-ig. A sikeres pályázáshoz önrészt nem kell felmutatni, viszont a támogatást csak a sikeres projektzárást követően kapják meg a nyertesek.

- hirdetés -

Aki új kórus alapítását tervezi, legfeljebb 300 ezer forint értékben kaphat támogatást: például  az együttes felállításához (kottavásárlás, fellépőruha stb.) valamint a projektben elvárt önálló bemutatkozó koncerthez (közreműködők honoráriuma, úti költség, kiadványok szerzői jogdíj és mások) és az alapítás dokumentációjához (fotók, koncerthanganyagok, videó) kapcsolódó költségekre. A pályázatban a leendő karvezető végzettségét igazoló bizonyítványok mellett be kell mutatni

  • az alakuló kórus mögötti szakmai koncepciót,
  • a leendő repertoárt és
  • a fellépések költségvetését is.

X. Nemeztközi Kórusverseny és Fesztvál fotó: Müpa

A nyerteseknek a KÓTA Éneklő Ifjúság sorozatának egy hangversenyén (vagy saját országuk kórusszövetségének hasonló sorozatában) is kötelező fellépniük. Aki szeretne, egyszerre minősítést is szerezhet kórusával, ebben az esetben a maximálisan pályázható támogatás is magasabb – 500 ezer forint!

Éneklő Ifjúság koncert Miskolcon (forrás: kota.hu)

Már működő kórusok is pályázhatnak évadtervük megvalósítására. Erre egymillió forintig lehet támogatást kérni, ugyanúgy önrész nélkül, utófinanszírozásos formában. A pályázat a kórusalapításnál felsorolt költségeket, beszerzést, utazást támogatja, amennyiben a benyújtott szakmai koncepció, évadterv és költségvetés elnyeri a bírálók tetszését. A nem most alakuló kórusoknál is elvárás, hogy a 2017/18-as tanévben fellépjenek az Éneklő Ifjúságon vagy országuk testvérsorozatán.

Miraculum Gyermekkar

Noha a pályázati határidő június 30., érdemes idejében elkezdeni az anyagok összeállítását: a szakmai programon és a költségterven kívül ugyanis több igazolást is be kell szerezniük az intézményeknek. Pályázni elektronikusan lehet, a pályázati felületen a regisztrációs folyamat is eltarthat néhány napig (az azonosításhoz jogi dokumentumok feltöltésére lehet szükség). A pályázaton indulók nevezési díja 5000 forint + ÁFA, aminek befizetését a beadáskor igazolni kell.

A hivatalos pályázati felhívás innen érhető el

Megosztás

Ajánlott

Bejegyzések

PROMÓCIÓ

VEB 2023

Hírlevél

Magazin lelőhelyek

Kattintson a térképre!

Hírlevél

Member of IMZ
ICMA logo
A nyomtatott Papageno magazin megjelenését támogatja:
NKA logo