Gyárfás Attila még nincs harminc éves, de már a világ legnevesebb jazz zenészeivel állhatott egy színpadon Magyarországon és külföldön egyaránt. A zene születésétől fogva az élete része, melyben tudatos nyitottsággal, figyelmes befogadóként és ösztönös alkotóként él. Az ütőhangszerek és a zeneszerzés világában merült el; munkáját máris egyediség, játékát részletgazdagság és kreativitás jellemzi. Első saját lemeze, a Cloud Factory megjelenése kapcsán beszélgettünk vele.
– Hogy indult a zenei pályád és miként zajlottak a tanulmányaid?
– Édesapám, Gyárfás István nagyszerű gitáros. Természetesen mindig szólt otthon a zene és teljesen egyértelműnek tűnt, hogy az ütőhangszerekkel kezdek el komolyabban foglalkozni. Apuval éltem át a legelső koncertélményeimet is: ő vitt először játszani. Kezdetben sokat zenéltünk együtt, segített nekem, amiben csak lehetett. Α tanáraimnak is nagyon hálás vagyok mindenért. Először Martonosi György megtanította nekem a különböző stílusok ritmikai érzeteit és a technikai alapokat, majd második tanáromtól, Jeszenszky Györgytől kifejezetten jazzt tanultam. 19 évesen kiköltöztem Hollandiába. Hágában, a Royal Conservatory jazz tanszékén elvégeztem az alapképzést, a mester diplomámat pedig Amszterdamban szereztem meg, ahol szintén rengeteg élményt szereztem. Nagyon sok zenekarban volt alkalmam játszani, és Hollandiában ismertem meg az egyik mesteremet, Eric Inekét.
Ő egy rendkívül tapasztalt holland dobos, aki már a hatvanas években készített lemezeket olyan ikonikus amerikai zenészekkel, mint Dexter Gordon és Ben Webster. Alapvetően miatta mentem Hollandiába tanulni. Előzetesen átböngésztem több holland, osztrák és német iskola tanári karát, sok dobtanárnak meghallgattam a lemezeit, és végül egyértelműen úgy éreztem, hogy nála kell tanulnom.
– Két nagyon különböző és egyenként nagyon összetett zenei tevékenységet végzel egyaránt magas szinten. Hogyan lehet az ütőzést egyeztetni a zeneszerzéssel?
– Martonosi György javaslatára kezdtem el zongorázni. Már az első órák után magamtól játszadoztam a különböző motívumokkal, amik éppen megtetszettek. Azt hiszem, valahol itt kezdődött el számomra a komponálás. Idővel egyre jobban elmélyültem a zeneszerzésben, amiben a hágai tanulmányaim is sokat segítettek, mert volt ott egy kiváló elmélet tanárom, aki megismertette velem a szólamvezetés és az akkordfűzés művészetét. Jazz zenei alapokkal rendelkezem, de nagyon érdekel a klasszikus zene, különösen a 20. század első felének a stílusai.
– Mi a vezérfonalad a komponálásban? Mi ihlet zeneszerzésre?
– A zongoránál szoktam zenét írni, valójában teljesen intuitív módon. Általában van egy alapötletem, ami lehet csak egy kezdő akkord vagy egy dallamfoszlány, amit aztán ismételgetek, majd továbbviszem valahogy. Nem próbálok érzéseket kifejezni a zenével, mert szerintem a zene csakis önmagáról szólhat. Emellett persze táplálkozhat különböző érzelmi behatásokból: ha érnek bizonyos élmények és így valamilyen hangulatba kerülök, biztosan más-más ötleteim támadnak zeneszerzés közben. A lényeg, hogy
nem programzenét írok és nem próbálok konkrét gondolatokat kifejezni.
– Valamilyen jelentéssel a címadás által mégis felruházod a zenét.
– Most már címet sem adok a daraboknak, épp ezért. Azonban azt is tudni kell, hogy állandóan változik a fejemben a zenéről alkotott kép. A trióm nemrég megjelent első lemezén, a Cloud Factoryn hallható felvételeket közel három éve rögzítettük, és az azt megelőző másfél év során írtam meg az összes számot. Akkor más gondolataim voltak a mint most.
– Csak instrumentális zenében gondolkodsz?
– Amikor a zenében megjelenik a szöveg, az egy másik dimenziót nyit meg és más értelmezési módot kíván a hallgatótól. A szöveg beemelésére hasonlóképpen tekintek, mint például a balett és a zene ötvözésére, csak ott a látvány keveredik a hangelemekkel.
Most az érdekel elsősorban, hogy mit lehet csak a hangszerekből kihozni.
El tudom képzelni, hogy a későbbiekben majd megpróbálom egybeolvasztani a zenét más művészeti ágakkal is. Itt elsősorban az irodalomra, a táncra és a különböző látványelemekre gondolok.
– A zenéről alkotott gondolataid és elképzeléseid formálódása ellenére még mindig közel érzed magadhoz a Cloud Factory zenei anyagát?
– Ebben a pillanatban a szabad improvizáció érdekel leginkább, úgy érzem, hogy ezen keresztül tudom a legfrissebb dolgokat kihozni a hangszerből. A triómmal is így dolgozunk. Teljesen rábízom a dallamokat Marcira, Marco-ra pedig a basszusmeneteket.
A pillanatnyi benyomásokra és a véletlenekre hagyatkozunk.
Ettől függetlenül nem távolodtam el a lemezen hallhatóaktól sem. Még mindig úgy érzem, hogy ez a zene szívből jött és a mai napig van értelme az én szememben is, semmiképpen sem fordítanék hátat neki. Ez nem mondható el az összes korábbi kompozíciómról: azokra, amiket kezdetben írtam, ma már inkább tanulmányként tekintek.
– A lemez grafikai elemei mennyiben utalnak vissza a zenére?
– A lemezborítón nagyon sokat dolgoztunk, a végeredmény Ilosfai Márton munkáját dicséri. A zenében ellentétpárok ötvöződnek. A lemez felét trióban, a másik felét pedig kvintett felállásban, Felician Erlenburg szaxofonossal és Jason Alder basszusklarinétossal kiegészülve rögzítettük. Van néhány szám, amiben egyáltalán nincs improvizáció, és vannak olyan darabok, amiket majdnem teljesen rögtönözve vettünk fel. A keverés során volt, hogy arra törekedtünk, hogy kiemeljük a hangszerek akusztikus adottságait, viszont az is előfordult, hogy teljesen átformáltunk egy-egy számot utólagos elektronikus effektek alkalmazásával. A grafika ezeket a kontrasztokat hivatott képviselni. Egy felhő tölti ki a borítót, amire ellentétként rákerült egy gyári cédulára emlékeztető matrica.
A címben is megjelenik a kettősség: a cloud mint felhő jellemzi a természetet, a factory mint gyár pedig az embert.
Különlegesség, hogy készítettünk kétszáz darab teljesen különböző borítót, amik meg vannak számozva és mindegyiken más-más viharfelhő-részlet látható. Nagyon hálás vagyok a Sinistra kiadónak, hogy lehetővé tették a lemez megjelenését.
– Milyen emlékezetes pillanatokkal és tapasztalatokkal tértél haza Hollandiából?
– Egészen biztos, hogy nagyon sok élménnyel lettem gazdagabb, nehéz volna kiragadni egy-egy történetet. Hollandiában nagyon internacionálisak a zeneakadémiák. A jazz tanszékeken a diákok körülbelül csak húsz százaléka volt holland, így sokkal többet játszottam külföldiekkel, mint helyiekkel. Az elején hatalmas nyitottságot éreztem a zenészek részéről, gyakran hívtak játszani még idősebb, nagytekintélyű zenészek is, például Frans Elsen, a hágai jazz tanszék egyik alapítója, aki zseniális zongorista volt. Aztán az évek múlásával rájöttem, hogy Hágában egy iskolai buborékba kerültem. Úgy tűnt, hogy hollanddá kellene válnom ahhoz, hogy igazán meg tudjak gyökerezni, de erre, úgy éreztem, nem lettem volna képes. Amikor hosszabb távú partnerek megválasztására került a sor, egy azonos adottságú külföldi és egy holland zenész közül inkább a hollandot választották, ami persze érthető is. Egyébként nagy büszkeséggel tölt el, hogy az ottani éveim alatt több alkalommal is játszhattam a trombitás Philip Harperrel, aki tagja volt a nagy múltú Art Blakey’s Jazz Messengers-nek is.
Saját zenekarom, a Gyárfás Attila Trió is Hollandiában alakult meg. Marco Zenini a trióm állandó bőgőse, akit Amszterdamban ismertem meg. Régi barátom, Fenyvesi Márton is épp ott végezte a mesterképzését, aki egyébként speciálisan három különböző városban töltötte a tanulmányait: egy évet Koppenhágában, fél évet Párizsban és fél évet Amszterdamban tanult. A triónk tehát e találkozás révén jött létre és már 5 éve együtt játszunk.
A Cloud Factory című lemez CD-n és digitális formában is megjelent, mely a Bandcamp oldalán érhető el. A CD különlegessége, hogy készült 200 darab számozott, egyedi borítóval ellátott lemez is, amelyeken egy elvonuló viharfelhő különböző részletei láthatóak.
– Nagy változás állt be az életedben azzal, hogy visszaköltöztél Magyarországra?
– Nem volt éles váltás a holland évek és aztán az itthon eltöltött, már lassan két év között. Egyre többet kezdtem el játszani Magyarországon és egyre kevesebbet Hollandiában, így ésszerű döntésnek tűnt, hogy áthelyezzem a székhelyem Budapestre. Itthon együtt játszhattam már többek között Szakcsi Lakatos Bélával, Tony Lakatossal, Oláh Kálmánnal, Fekete-Kovács Kornéllal és Berkes Balázzsal is. Állandó tagja vagyok a Tálas Áron triónak, a Szőke Nikoletta Quartetnek és különböző alkalmi felállásokban is szoktam játszani az Opus Jazz Clubban, a Budapest Jazz Clubban és más koncerthelyszíneken is.
Úgy gondolom, jó helyre csöppentem, és Budapesten is nagyon sok zenei impresszió ér.
Természetesen továbbra is vállalok koncerteket Hollandiában és más országokba is sokat utazom, főleg Olaszországba, mivel egy nagyszerű harsonás, Filippo Vignato két zenekarában is játszom. Az utóbbi másfél évben majdnem minden hónapban utaztam.
Nemrég kaptam egy felkérést egy nagyszerű olasz gitárostól, Francesco Fiorenzanitól, aki most egy hónapig tartózkodik Budapesten. Az Olasz Intézetbe kapott koncertmeghívást, aki ennek a fellépésnek kapcsán keresett meg. (a beszélgetés éppen a koncert előtt készült – a szerk.)
– Milyen megérzéseid és terveid vannak a jövőddel kapcsolatban?
Gyárfás Attila a nyár során is sokféle jazz formációban játszik.
Június 8. Soso Lakatos Quartet – Opus Jazz Club
Június 17. Szőke Nikoletta Quartet feat. Lukas Oravec – PIM Nyári Fesztivál
Június 23. Tálas Áron Trió és Pocsai Kriszta – Szentiván-éj a Vylyán Teraszon
Június 29. Burján Orsi és a Pálinkálom – IF kávézó
Július 7. Bernstein 100, The jazz side story – Városmajori szabadtéri színpad
Július 26. Burján Orsi és a Pálinkálom – Művészetek Völgye, Muflon Jazz Udvar
Augusztus 6. Tálas Áron Trió – IF kávézó
– Számomra megjósolhatatlannak tűnik, mi lesz a jövőben. Vannak olyan zenészek, akik kitűznek különböző, hosszú távú célokat, én azonban nem tudok és nem is akarok egy teljesen előre megtervezett életvitelt folytatni. Hagyom, hogy a véletlenek és a pillanatnyi behatások alakítsák a zenei pályámat. Ehelyett semmiképp sem választanám a biztonságos ösvényt.
– Ezek szerint a tudásodat is intuitív módon sajátítottad el?
– Amikor gyakorlásra került a sor, akkor általában azon kaptam magam, hogy azt gyakorlom, ami éppen jól esik. Persze megpróbáltam a kifejezetten a dobfelszerelésre kitalált technikai gyakorlatokon dolgozni, de szinte mindig úgy végződött a gyakorlás, hogy csak játszottam a dobteremben, amit éppen éreztem. Ez, úgy gondolom, hogy egy elég intuitív, megérzésekre hagyatkozó hozzáállás a zenéhez, és talán az élethez is. A trióban sem törekszem arra, hogy teljesen megszerkesztett kompozíciókat adjunk elő. Megadok egy vázat és
