Kihirdették az idei Gramofon-díj jelöltjeit

Szerző:
- 2019. január 31.
Karosi Júlia, Bársony Péter, Várjon Dénes, Várdai István

Tizennyolcadik alkalommal díjazzák a Gramofon – Klasszikus és Jazz című zenei folyóirat kritikai szekciójában legjobbnak értékelt hanglemezeket. A Gramofon-díjra jelöltek listáján 2019-ben öt különböző kategóriában 20 lemezmárka 46 kiadványa szerepel.

„A Gramofon folyóirat 1996 óta áll a klasszikus zene, a jazz, a világ- és népzene szolgálatában. A negyedéves periodikában a tanulmányokon és interjúkon túl – Magyarországon egyedülálló módon – központi szerepet játszanak a lemezkritikák. Évente több, mint 250 klasszikus, jazz, nép- és világzenei kiadvány (CD-k és DVD-k) bírálata jelenik meg a lapban, a lemezeket a Gramofon kiterjedt kritikusi köre a szöveges értékelés mellett egytől ötig terjedő skálán pontozza is. Az így legjobbnak ítélt lemezek közül kerülnek ki a jelöltek, majd később a győztesek is” – mondta el Dr. Retkes Attila zenetörténész, a lap alapító-főszerkesztője.

Az előző évekhez hasonlóan idén is öt különböző kategóriában érkeztek jelölések: a Magyar klasszikus zene, Külföldi klasszikus zene, Magyar jazz, Külföldi jazz és a DVD szekcióból egy-egy lemez kerül ki majd díjazottként.

Nem meglepő talán, hogy a magyar klasszikus zenei lemezek jelöltjei között szerepel a világszerte egyre nagyobb hírnévnek örvendő Várjon Dénes (De le nuit) és Várdai István (Dancing Cello) is. A külföldi klasszikus zenében az énekesek viszik a prímet: Mark Padmore Winterriese-lemeze vagy a Julia Lezsnyeva és Franco Fagioli szólójával felvett Vivaldi: Gloria mellett a száz éve született Leonard Bernstein szimfóniáit tartalmazó lemez is versenyben van. A magyar jazzlemezek között három Bartók-ihletésű album is a jelöltek listájára került: a Modern Art Orchestra, a Párniczky Quartet és a Sárik Péter Trio foglalkoztak a legjelentősebb magyar zeneszerző életművével, de a fiatalok közül 2018-ban Karosi Júlia, Barabás Lőrinc és Tálas Áron is új, kiváló minősítést nyert lemezzel jelentkeztek.

Hallgasson bele a jelölést kapott lemezekbe tematikus blogunkban.

Külföldi jazzben is erős a verseny, hiszen Brad Mehldau két lemezét, Kenny Barron, Charles Lloyd, valamint Chick Corea albumait próbálják a letaszítani a trónról az ifjú tehetségek. A DVD-k palettája minden eddiginél színesebb: a jobbnál jobb operafelvételek mellett idén a jelöltek közé került Schönberg Gurre-dalainak színpadra alkalmazott változata. Ritkaság, hogy jazz-témájú DVD is esélyes a díjra, hiszen a Chasing Trane című, John Coltrane életét bemutató dokumentumfilmet is kiválóra értékelték a Gramofon kritikusai.

A díjakat 2019. február 18-án (hétfőn) este, a Várkert Bazárban, a Nemzeti Filharmonikusok Gin+Tonic bérletének első koncertjén adják át. Ezen az esten fiatal magyar zeneszerzők (Horváth Balázs, Solti Árpád, Gryllus Samu és Varga Judit) műveire Szakcsi Lakatos Béla improvizál. A koncert nagyszerűen kifejezi a Gramofon folyóirat kettős profilját, a klasszikus zene és a jazz szimbiózisát.

A Gramofon-díj jelöltjeinek teljes listája ezen a linken olvasható.

Megosztás

Ajánlott

Bejegyzések

PROMÓCIÓ

VEB 2023

Hírlevél

Magazin lelőhelyek

Kattintson a térképre!

Hírlevél

Member of IMZ
ICMA logo
A nyomtatott Papageno magazin megjelenését támogatja:
NKA logo