Megnyílnak a levéltárak, hogy újragondolhassuk Európa történetét

A Városliget hajdanán - forrás: Topotéka, Városliget

Budapest Főváros Levéltára a közös európai történelmünk újragondolására vállalkozott a CO:OP – A közösség, mint lehetőség elnevezésű együttműködési projektjében. A kezdeményezésben 11 ország 17 intézménye vett részt, hogy felkutassák, digitalizálják és mindenki számára elérhetővé tegyék egy-egy európai közösség emlékeit. A projekt célja, hogy felhívja a figyelmet a fiókjaink mélyén lapuló fényképek, iratok és személyes ereklyék fontosságára, hogy felismerjük: aktív részesei és alkotói vagyunk történelmünknek.

„A 17 intézmény alkotta konzorcium hosszú távú együttműködésre tekint vissza, az ICARUS (International Centre for Archival Research) hálózaton belül már számos szakmai projektet valósítottunk meg közösen. Mindannyiunkban megfogalmazódott azonban az igény, hogy ideje meghaladni a levéltárakról kialakult negatív képet és nyitni a nagyközönség felé. Szeretnénk aktív alkotói kapcsolatot kialakítani a közönség és a levéltárosi szakma között” – mondja Dr. Toma Katalin, a projekt hazai koordinátora, a Levéltár munkatársa.

Community as Opportunity – Creative archives’ and users’ network
2014. 12.01. – 2018. 11.30.
1,990,078 EUR

A nyitáshoz új eszközöket és módszereket kerestek, valamint egy olyan hosszútávú stratégia kidolgozását tűzték ki célul, amely új irányt jelenthet a levéltárak működésében. A projektben nyolc munkacsomag köré szerveződtek a tevékenységek, amelyből a Topotéka program vezetését Budapest Főváros Levéltára látja el.

A Topotéka egy levelezések, fényképek és egyéb személyes emlékek megőrzésére létrehozott online felület,

amely nemcsak hozzáférhetőséget biztosít egy-egy közösség múltjához és jelenéhez, de rendszerezve meg is őrzi azokat az utókor számára.

Előadás Budapest Főváros Levéltárában

A Topotéka ötlete egy osztrák magángyűjtőtől származik, aki kezdetben a bécsi Práterről összegyűjtött emlékeit szerette volna rendszerezni és nyilvánossá tenni. Az archívumot látva több osztrák település lakói is elkezdték összegyűjteni saját ereklyéiket. Így a projekt indulásakor már 40 különböző osztrák közösség személyes története volt elérhető online.

Ide kapcsolódik:
Európai irodalom 3D-ben

A partnerség nemzetközi szintre szerette volna emelni ezt a helyi kezdeményezést és minden ország a saját közösségeit motiválta arra, hogy hozzák létre a saját topotékájukat. A projekt során Magyarországon öt helyi archívumot – Berettyóújfalu, Városliget, Budafok, Solymár, Józsefváros – hoztak létre a levéltár munkatársai helyi közösségekkel együttműködve, amelyekhez különböző közösségépítő események is társultak.

„Fontos tanulsága volt a projektnek, hogy mennyire másképp épül fel a civil társadalom a különböző országokban.

Ausztriában például nagy hagyománya van a helytörténeti társaságoknak és összetartó, aktív közösségekről beszélhetünk, ahol alulról jött a kezdeményezés és az igény. Hasonló a helyzet Svédországban és Finnországban is, ahol nagy sikere volt a projektnek. Ezzel szemben Magyarországon még nem túl népszerűek a hasonló kezdeményezések, ezért nehéz volt megtalálni azokat a közösségeket, akik szeretnének részt venni a projektben” – hangsúlyozza Dr. Toma Katalin.

A budafoki Topotéka választékából

Budapest Főváros Levéltára emellett aktív szerepet vállalt a levéltár-pedagógiai munkacsomagban is, amely a fiatalok bevonását célozza, a tárgyi emlékek, források kézzel fogható szemléltetésén és a levéltárakban őrzött eredeti iratokkal való közvetlen találkozás élményén keresztül. A diákok különböző foglalkozások keretein belül ismerkedtek meg a levéltár gyűjteményével, amelyről videoklipeket készítettek. Az elkészült filmeket és a projekt eredményeit egy kétnapos nemzetközi fesztiválon mutatták be Zágrábban 2018 őszén.

A Kreatív Európa Irodák hálózata minden, a Kreatív Európa Programban résztvevő országban, így Magyarországon is jelen van. Kollégáink örömmel állnak a pályázók rendelkezésére a programmal kapcsolatos kérdések megválaszolásában, valamint a külföldi partnerkeresésben.

A Kreatív Európa Nonprofit Kft. az Európai Unió Kreatív Európa programjának hivatalos magyarországi koordinátora, fő támogatói az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Magyar Nemzeti Filmalap és az Európai Bizottság.