Mayu Kishima: „A zene számomra a létezés feltétele”

Mayu Kishima - fotó: TANKA

Napjaink egyik legvirtuózabb japán hegedűművésze, Mayu Kishima a Pannon Filharmonikusok 2019–2020-as évadának keretében, Gilbert Varga vezényletével, október 18-án a Müpában mutatkozik be a magyar közönségnek. A fiatal művésznővel Édouard Lalo Spanyol szimfóniája kapcsán beszélgettünk pályájáról és tapasztalatairól, valamint a magyar zenei színtérhez fűződő kapcsolatáról.

– Hogy kezdődött a zenei karriered?

– Három éves voltam, amikor hegedű került a kezembe. A mai napig nincs kétségem, hogy mindennek így kellett történnie. Édesanyám gyakran vitt koncertekre, balett- és operaelőadásokra. Emlékszem, hogy bár sosem unatkoztam a közönség soraiban, mindig arról álmodoztam, hogy egyszer én állok majd a színpadon.

– Mi a legfőbb inspirációd az életben?

– A zene számomra a létezés feltétele.

– Sok zenészt leblokkolnak a versenyhelyzetek. Te bármilyen színpadon biztonságban érzed magad?

– 13 éves voltam, amikor megnyertem a Nemzetközi Henryk Wieniawski Hegedűversenyt, és a későbbiekben is több, különböző megmérettetésen vettem részt, de be kell, hogy valljam: minden egyes versenyszituáció megviselt lelkileg. Úgy gondolom, képtelenség eldönteni, hogy ki jobb és ki rosszabb.

Pillanatképek vannak, ami alapján csak az egyéni preferenciák győzhetnek.

A sanghaji Isaac Stern Hegedűversenyen volt az utolsó ilyen alkalom. Megnyertem, mert nem a versenyszituációra, hanem csakis magamra koncentráltam.

Ide kapcsolódik:
Frankl Pétert és Kelemen Barnabást is vendégül látja a Pannon Filharmonikusok

– Edouard Lalo Spanyol szimfóniáját fogod játszani a Pannon Filharmonikusokkal, vagyis egy japán művész tolmácsolásában egy spanyol származású francia zeneszerző művét hallhatja majd a magyar közönség. Hogyan születhet meg a közös nyelv ebben a programban?

– Japánban születtem, de Németországban nőttem fel, emellett egy évtizeden keresztül, évi négy hónapot Oroszországban töltöttem. Többféle kultúra alakította ki a személyiségem. Valószínűleg ezért mondta egy alkalommal Gilbert Varga karmester, hogy „nem vagyok tipikus japán”, végeredményben azonban mégis a szülőhelyem határoz meg leginkább.

Hogy ez a sok kulturális adalék ezúttal milyen hangzást eredményez, azt szívesen megkérdezném a közönségtől a koncert után.

Gyerekkoromban egyébként már játszottam ezt a művet, és nagyon örülök, hogy felnőttként ismét dolgozhatok rajta, hiszen egy bonyolult, de gyönyörű darabról van szó, ami színpompás, drámai, a tűzhöz hasonlatos, amit néha meg is kell tudni fékezni.

– Gilbert Vargával nem ez az első koncerted. Hogyan találkoztatok?

– A maestróval 2009-ben játszhattam először a Nemzetközi Erzsébet Királyné Zenei Verseny fináléjában. A koncert után meghívást kaptam tőle egy tajpeji koncertre.

– Először lépsz színpadra Magyarországon, de ha jól tudom a magyar zenei élet nem idegen számodra.

– Több magyar zenész barátom van, és néhány alkalommal jártam már olyan éttermekben, ahol élőben szólt a magyar népzene. Nagyon kedvelem ezt a stílust. Úgy gondolom, hogy a magyarok nagyon nyitottak, és nemcsak előadni, hanem hallgatni is szeretik a zenét, a muzsikusok pedig mintaszerűen teremtenek kapcsolatot a hallgatósággal.

–  Milyen terveid vannak a közeljövőben?

– Szeretnék több Csajkovszkijt én Mendelssohnt játszani, illetve új repertoárt építeni. Mindig van egy-egy új „szerelemdarab” az életemben, de mivel nem könnyű évek múltán is ugyanolyan átéléssel megformálni egy művet, ami korábban sokat jelentett, ezért folyton az újításra törekszem.