Kolozsvári Muzsikai Egyesület, Nemes Muzsikai Intézet, Muzsikai Conservatorium, Zenekonzervatórium: az 1819-ben létesített zenei egyesületet tagjai és a város polgárai az elmúlt kétszáz év során több névvel is illették. Mivel az intézet már alapításától kezdve fő tevékenységének az oktatást tartotta, elnevezése is zenei tanintézményként, azaz konzervatóriumként került a köztudatba.
A reformkori Kolozsvár kulturális kezdeményezései között a Muzsikai Conservatorium évtizedekig sokoldalú intézményként volt jelen: tagjai és tanítványai a város hangverseny- és színházi életében, templomi és világi reprezentációk alkalmával szerepeltek, iskolája pedig a helyi zenei élet bölcsője lett.
A párizsi (1795), prágai (1807), bécsi (1812), grazi (1815) vagy innsbrucki (1818) zenetársaságok és iskoláik alapítása a zenei glóbusz keleti végvárában, Kolozsváron is modellként szolgált. Sajátos aspektus, hogy a korszakban létesített más művészeti társulásokkal ellentétben a Muzsikai Egyesület és tanintézetének életre hívása együtt, szerves egységben jött létre. Az intézmény első nyilvános gesztusa egy iskolaalapító felhívás volt, melynek értelmében „a szív érzését nem kevéssé nemesítő iskolába” vallás-, nemzet- és rangkülönbség nélkül jelentkezhettek a mindkét nembéli ifjúság tagjai.
A külföldi mintákkal szemben Erdélyben, a felekezeti tolerancia, a nemzeti sokszínűség régiójában a lányok nyilvános oktatásának lehetősége páratlan, előremutató kezdeményezésnek számított.
A felvilágosodás eszméinek gyakorlatba ültetése, a nemzeti művelődés ügyének előmozdítása, a polgári szervezés mögött Erdély főkormányzója, gróf Bánffy György alakját sejthetjük, ugyanis az alapító elnök, Hollaki Antal és a muzsikai direktor, Anton Polz a gubernátor, a Muzsikai Egyesület első védnökének közvetlen köréhez tartozott.
A kolozsvári Muzsikai Egyesület iskolaalapító felhívása (1819)
„Jelen van az óra, melyben Nemes Kolozsvár Várossának eddig a’ Felhők alatt rejtezett egyik Csillaga a’ tiszta kék Égen fényleni kezd, és a’ melynek világába minden jó érzésű Polgára késő jövendőig gyönyörüséget találhat. Meg-nyilnak a jövő julius 1-ső napján az Éneket, Hegedüt Tanitó Iskoláknak ajtajai mint a két nemen lévő minden Vallásbéli Gyermekek, és Ifjak szives el fogadásokra, valamint a’ jövő Novembernek az elein egy harmadik Tanitó Mester-is elé fog állani a fuvó Mu’sikák hív oktatására – Van é olly érzéketlen Haza Polgára, a’ ki Nemzete illyetén pallérozódásán ne örvendene? Ha találtatik! Közölye ortza pirulás nélkül valamely magánál tisztábban érző barátyával héjános érzését, és vissza térvén Házához, hirdesse örömmel gyermekeinek: hogy a’ sziv érzését nem kevésé nemesitő Iskolában, ezentul a’ tehetetlenebb egy formán járhat a vagyonosabbal adja tudtokra nékiek, hogy az eddig haszontalan gyermeki idő töltésekbe elhenyélt órákat a’ Melódiák és a’ szivet enyhitő hangok meg-tanulására fordithatya, értesse meg-velek, hogy az utzákon és mezőken sok viszontagságokat, és némely szerentsétlenségeket okozott bárdolatlan idő töltések helyett, oly édes érzéssel tellyes szép mesterségekben gyakorolhatják magokat, mellyek a’ tehetősebbeknek a’ késő vénségig az magánósságban enyhülést és gyönyörüséget, a’ Társaságban kedveséget szerezhetnek, valamint a’ tehetetlenebbek igyekezetek után az Ének mesterségében meg erősödvén a’ Nemzeti Jádzó Szinen jó fizetésbe jővén, élelmeket találhatyák, az Musikában gyakorlottak pedig Orchesterekben, és mások oktatásában életek illendő módját folytathatyák.
Ezen Nemes Institutumnak jó módjával való elkezdésére a’ Mu’sicális Egyesület, melynek önkéntes adománnyából gyült költségén nyilnak-meg ezen Iskolák és fizetődnek annak tanitói ugymint Grosspeter József, és Gingelle Boldizsár meghatározta: hogy ezen Nemes Városnak minden Renden lévő Lakossai mint két nemen lévő Gyermekeiket, minden Vallásbeli külömbség nélkül 10. esztendőn fellyül, ha írni és olvasni tudnak, magok mellé vévén ezen Hónapnak 29-dik napján az az Szent Péter és Szent Pál napján az Monostor Utzában lévö Redout Saalában dél elötti 11. orakor jelenyenek-meg, hogy tanitandó Gyermekeiknek számba vétele után azok név szerént a’ Tanitoknak ajáltassanak, számba adassanak. A’ kik pedig már valamely Iskolájába járnak ezen Nemes Városnak, azokra nézve kéretnek az Mu’sikális Egyesület által mostani Tanitói atyafiságos indulattal, hogy minden Iskolákból külön, az Mu’sikát és Éneket ingyen tanulni kivánóknak nevei Laistromba vétetvén az fennebb irt napra és órára az kinevezett helyen együtt való megjelenésre utasittassanak.
Kolozsvárt 22-dik Juniusban 1819. esztendöben.”
A kolozsvári zenetársaság létesítése, célkitűzései, eredményei természetesen nem egyedülállók a magyar zene- és pedagógiatörténetben, példáját 1832-ben az aradi Hangászegyesület, 1836-ban a Pest-Budai Hangászegylet, 1839-ben a szebeni Musikverein Hermania, 1862-ben a debreceni Zenede is követte.
A legkorábban alapított magyar oktatási nyelvű zenei tanintézmény – időszakos megszakításokat leszámítva – 1819-től folyamatosan hatott egy város (Kolozsvár) és tágabb vonzáskörzete, szinte a teljes történeti Erdély zenei kultúrájára, méltán viselve évtizedekig a Nemzeti Conservatorium elnevezést. A szakmai és intézményi fejlődés stációi figyelemmel kísérhetők a 19. század folyamán (rendszeres alap- és középfokú oktatás, városi, majd állami támogatás),
a 20. század elején pedig az akadémiai osztályok bevezetésével a kolozsvári Zenekonzervatóriumban a régióban elsőként nyert egyetemi rangot a művészeti képzés (1913).
Az impériumváltást követően, 1920-tól jelentősen megváltozott fizikai és jogi keretek között ugyan, azonban a korábbi tapasztalatok, eredmények figyelembevételével folytatódhatott az intézményben az alap- és közép, majd 1941-től újból felsőbb szinten a magyar nyelvű zeneoktatás. A második világháború után a Magyar Zene- és Színművészeti Főiskola Magyar Művészeti Intézetté alakult, míg az államhatalom 1950-ben, teljes ingó és ingatlan vagyonával együtt beolvasztotta az újonnan alapított Gheorghe Dima Zeneakadémiába.
A kolozsvári Muzsikai Egyesület históriája az erdélyi magyar zene történetének egy fejezete, mely még nem zárult le. Az alapításkor, 1819-ben megfogalmazott eszme, a zene, ez az „édes érzéssel teljes, szép mesterség” ember- és nemzetformáló erejébe vetett hit a városban két évszázad óta működő és fejlődő oktatási intézményekben máig él.
A szöveg szerzője: Sófalvi Emese
