A klasszikus vizes operák csimborasszóját el is lövöm a hónap elején, ezzel is kitartásra buzdítva minden száraz novemberezőt. Wagner legfogyaszthatóbb operája (szinte hallom, ahogy felhorkannak a wagneriánusok), A bolygó hollandi lesz a mai tengeri történet.
Ráadásul mindjárt 2 az 1-ben, mivel az operának két változata van, mondhatnánk, a rendezői és a produceri, azaz a jól és a rosszul végződő. A 17. századi legenda Wagner-féle feldolgozásának története dióhéjban a következő: a tengerparti városban éldegélő fiatal Senta szerelmesen epekedik az általa még sosem látott átok sújtotta hajóskapitány után, akit csak az igaz szerelem menthet meg az örök kárhozattól. Úgy alakulnak a dolgok (ne keressünk logikát, hiszen egy operában vagyunk!), hogy a kapitány éppen Sentáéknál köt ki (pun intended), természetesen szerelem első látásra, és boldogan élnek, amíg meg nem halnak. Ez az 1841-es első változat.
Az opera végleges fomájában is sírig tartó szerelmet tartogat, azonban ezúttal hullámsírig tartót, miután a hollandi tévesen azt hiszi, Senta mégis korábbi udvarlóját, Eriket választja, elhajózni készül, Senta utánaugrik, vízbe fullad, erre a bolygó hollandi és a mélybe süllyed hajójával, és (remélhetőleg) a túlvilágon egyesülnek.
Íme, egy autentikus előadás – amennyiben Bayreuthban készült:
Németül tudók figyelmébe ajánlanám az opera gyerekekre szabott Lego-változatát: