Weöres Sándor művei inspirálták a fiatal Szokolay Sándort

Kristóf Réka

Szokolay Sándor Békés-tarhosi diákként fedezte fel Weöres költészetét és találkozott először személyesen a nagyra becsült alkotóval.

Azonnal megihlette Weöres különleges világa. Egyik első vokális műve a Gyermekszerelem című dal volt. Diplomadarabját, a Vizimesék kamarakantátát a legendás Török Erzsi mutatta be a Zeneakadémián. Hosszan lehetne folytatni a megzenésített művek sorát.

A Balkáni koldusdal című vers feldolgozása 1960-ben keletkezett. Cingaresca, vagy Balkános alternatív címen is jegyzett a Szokolay-művek sorában. Népizenekari változata az Állami Népiegyüttes felkérésére készült. Évtizedeken át a feledés homálya borította a zsengéket, míg 2018-ban a Szokolay InspirArt Virtuózok Gálakoncerten ismét felcsendült a Cingaresca. A közönség lelkesen fogadta Kristóf Réka és Boateng Kármen Stephany temperamentumos előadását. Nem is volt kérdés a produkció megörökítése, hogy napvilágra kerüljön egy újabb ritkaság.